Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM102238
Első szerző:Kállai Imre (pszichiáter szakorvos)
Cím:Magyarországon végzett református lelkészek visszailleszkedése a kárpátaljai társadalmi kontextusba : teológusok jövőképe / Kállai Imre
Dátum:2013
Megjegyzések:Bevezetés. 1990-es évek óta a kárpátaljai fiataloknak ismét lehetőségük nyílt Magyarországon folytatni tanulmányaikat hittudomány területén is. Az eltelt idő alatt ezek közül a fiatalok közül sokan befejezték teológiai tanulmányaikat és Kárpátalján helyezkedtek el előbb, mint segédlelkész később, mint gyülekezeti lelkészek. A hazatérés momentuma illetve a Kárpátaljára való visszailleszkedés példaértékű lehet más nem hittudományi képzésben végzett hallgatók esetén. Módszerek. A tanulmány 20 interjú elkészítése alapján készül, melyből 10 már szolgáló lelkészek között, 10 pedig még tanuló teológusok között folyt. A lelkészek és teológusok természetesen kárpátaljaiak és magyarországi felsőoktatási intézményben tanultak, tanulnak. Az interjú eredményei nem statisztikai következtetések elvégzése céljából lesznek feldolgozva, hanem egyfajta típusalkotás történik. Eredmények. A tanulmány nyomon követi a Kárpátaljáról származó és Magyarországon teológus-lelkész diplomát szerzett fiatalok hazatérési folyamatát és motivációját. A lelkészek hazatérésének és a teológusok hazatérési szándékának motivációja nagyon egyedi és bensőséges. Nem magyarázható racionális érvekkel. Egyszerűen természetesnek érzik. Továbbá a hivatásértelmezés és karrierértelmezés kerül feldolgozásra, mely egyedi változatosságot mutat. Következtetés. A tanulmányban fény derül a meghallgatott interjúk alapján motivációs tényezőkre, vannak olyan folyamatok, amelyek még inkább a homályba merülnek az interjúk alapján. A hazatérés döntő motivációjára nem lehet egyértelmű választ adni. Megfigyelhető bizonyos hivatásértelmezésbeli fejlődés a teológusok és lelkészek között.
ISBN:978 963 87423 7 7
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Szociológiai tudományok tanulmány, értekezés
könyvrészlet
Megjelenés:Határhelyzetek IV. : Hagyomány és jövőkép. Anyanyelv(ek), oktatáspolitikai stratégiák, karrierkövetés / szerk. Kötél Emőke, Szoták Szilvia. - p. 311-324. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1