Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM123278
Első szerző:Váradi Judit (koncertpedagógia)
Cím:A zeneművészeti szakgimnazisták pályaválasztását befolyásoló tényezők / Váradi Judit, Kerekes Rita, Kiss Julianna, Józsa Gabriella
Dátum:2024
Megjegyzések:A zenei nevelés szempontjából lényeges kérdés nemcsak a tanulói, hanem a tanári utánpótlás is. Ez azonban teljes mértékben összefügg a továbbtanulással. A középiskolaválasztást vizsgálva Liskó (1998) három jelentős befolyásoló tényezőt talált, a tanuló érdeklődése, a tanuló kiemelkedő teljesítménye egy területen mellett a szülők aspirációi is erős befolyásoló tényezőnek bizonyultak. Kutatásunkban fókuszáltunk a zeneművészeti szakgimnázium melletti döntés tényezőinek feltárására, amelynek mérésére 32 állításból álló négyfokozatú Likert-skálát használtunk. Az állítások három faktorba rendeződtek, amelyeket a következőképpen tudtunk jellemezni: elköteleződő, ahol a zenei pálya előnyei domináltak, sikerorientált csoport, akik a színpadi pálya előnyeire koncentrálnak és közösségközpontúnak neveztük el azt a faktort, ahol a hasonló érdeklődésű barátok jelentették a legnagyobb vonzóerőt. A pályaválasztási szándékokat egy összesen 11 kérdésből álló blokkal vizsgáltuk. Először arról szerettünk volna képet kapni, milyen szerepet kap a zenei képzés a megkérdezettek továbbtanulási szándékaiban. A minta 78,2%-a tervezi, hogy zenei pályán tanul tovább. Az általunk vizsgált két korosztály között a bizonytalankodók jelentős része a 9. évfolyam tanulói (18%), akik nem tudják, hogy zenei pályán szeretnének-e továbbtanulni, míg a 12. évfolyamban (6,4%) már határozottabb elképzeléseik vannak a tanulóknak. Eredményeink alapján szignifikáns összefüggés van a továbbtanulási szándék és a gyakorlás mennyisége között. Az intézményvezetői kérdőív adatait (Váradi, Héjja, 2023) erősíti azonban meg, hogy a 9. évfolyamos megkérdezettekhez képest (44,3%) a 12. évfolyamban jelentősen kisebb arányban vannak azok, akik a teljes képzési időt külföldön tervezik (24,8%).
ISBN:978-963-490-574-5
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok előadáskivonat
könyvrészlet
továbbtanulás
pályaválasztás
gyakorlás
külföldi tanulmányok
Megjelenés:Kutatások a zene és a zenepedagógia világában : 4. Zenepedagógiai konferencia : absztraktkötet / szerk. Pető Áron, Pótfi Melinda. - p. 58. -
További szerzők:Kerekes Rita (1978-) (zenepedagógus, karnagy) Kiss Julianna (1990-) (zeneművész) Józsa Gabriella (1976-)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1