Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM014253
Első szerző:Nagy János (agrármérnök, mérnök-tanár)
Cím:A DE AGTC szerepe a régió mezőgazdaságában, különös súllyal a biológiai alapok biztosítására / Nagy János
Dátum:2010
Megjegyzések:A Föld fejlett mezőgazdaságú országaiban egyre gyorsabb a gazdasági, technikai előrehaladás, amelynek következményeként a társadalom gazdasági helyzete jelentősen változik. A különböző integrált tudományterületeken kibontakozó kutatási, fejlesztési együttműködés serkentőleg hat a már korábban is szélesedő munka hatékonyságára és eredményességére. Magyarország feladata a nemzetközi együttműködésbe bekapcsolódva folyamatosan biztosítani a tudományos munka színvonalának, eredményességének emelését, s nem utolsó sorban az eredmények hatékonyabb gyakorlati alkalmazását. Az Európai Unión belül fontos az egyetemek számára is együttműködési rendszerben való részvétel. Ez alkalommal a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centrumában folyó kutatások leglényegesebb vonásait kívánom röviden összefoglalni azzal a szándékkal, hogy egyrészt ismertessem az itt folyó eredményes kutatási tevékenységet, másrészt pedig, hogy példát mutassak a mezőgazdaság területén kibontakozó inter-, illetve multidiszciplináris együttműködés hasznosságára. Napjainkban a mezőgazdaság tudomány körébe tartozó szakterületek köre rendkívül széles, ezért csupán azokat a legfontosabb kérdéseket érintem, amelyek egyrészt jellemzik az együttműködést, másrészt bizonyítják, hogy a mezőgazdasági kutatók mindenkor nyitottak és készek befogadni a különböző más tudományterületekről származó hasznosítható eredményeket.
ISBN:978-963-473-386-7
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok könyvfejezet
földhasználat
klímaváltozás
biológiai alapok
Megjelenés:Az alternatív növények szerepe az Észak-alföldi Régióban / szerk. Gondola István. - p. 9-26. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1