Találati lista | Tudóstér

001-es BibID:	BIBFORM054540
Első szerző:	Kulin Borbála (irodalomtörténész)
Cím:	A világ mint szakrális szöveg : a transzcendencia-tapasztalat költői tematizálásának kettős kulturális háttere Illyés Gyula A ház végén ülök című versében / Kulin Borbála
Dátum:	2012
ISSN:	0021-1486
Megjegyzések:	1. A sajátos illyési kettősség, mely az ?Ozora és Párizs" szakmai metafora jelöl, s mely a költő kettős kulturális hátterére vonatkozik, legtakarékosabban a médiatörténet területéről kölcsönözhető szóbeliség-írásbeliség kutatások eszközeivel írható le. 2. A kulturális identitás kettőssége Illyés műveiben az individuum önmeghatározásának mindhárom irányában megmutatkozik: 1. a közösséghez való viszonyban, 2. a környező világhoz való viszonyban és 3. a transzcendenciához való viszonyban. 3. A ház végén ülök... című vers központi jelentőségű, a korszak ars poeticájaként olvasható alkotás.4. A vers egy olyan figurát fest meg az öreganyában, aki nem egy racionális alapokon nyugvó kultúrában, hanem egy népi, archaikus világszemléletben, azaz egy alapvetően szóbeli kultúrában él. Az öreganya természethez való bensőséges viszonyában az archaikus-szóbeli kultúrák jegyeit fedezhetjük fel: nem tesz különbséget a környező világ élő és élettelen elemei között (ahogy természet és kultúra között sem) Ez a pusztai-paraszti világtól ?örökölt" archaikus, nem-racionális egységérzet (tehát nem felosztó, analitikus és megismerni akaró szemlélet) hatja át a húszas-harmincas évek Illyés-lírájának sajátos természetérzékelését. 5. Az eucharisztia rítusának megidézése a versben olyan értelmezési irányba tereli a szövegértést, mely túlmutat azon, hogy a költői képben csupán ?a mindennapi életvilág, az evilágiság apoteózisát" lássa. Olyan értelmezési mezőt nyit a szöveg, mely az eucharisztia teológiai vitájának középpontjában álló kérdésre: tárgy és jelentése, fizikai (forma) és lényegi (szubsztancia) viszonyára irányítja a figyelmet.6. lllyésnél az auditív és olfaktorikus, a tapintásból szerzett ingerek gyakori szerepeltetése, a közvetlen környezet érzékek által való befog(ad)hatóságának módja azt jelzi, hogy versnyelve jelentős mértékben a szituációban, a konkrétban és a fizikailag közeliben érzékelő és gondolkodó szóbeli-paraszti kultúra tudatosan használt öröksége. Míg azonban a szakirodalom e népi realizmus fő jellemzőjét abban állapítja meg, hogy ?A valóság dolgait [?] nem rajzolta át, nem stilizálta őket a képzelet" illetve Illyést magát idézve ?a költő nem torzít, nem alakít lelkéhez semmit abból, ami körülötte él" ? tehát fő elemének az objektivitást, a szubjektivitás visszaszorítását látja, addig a nem-vizuális érzékelésen alapuló költői képek gyakorisága a tárgyiasság leíró objektivitásával ellentétes irányba ható tendenciáról árulkodik, annak szubjektív elemeit mutatja fel. 7. A húszas évek végén, a harmincas évek elején megjelenő illyési tárgyiasság, mely a ?konkrét létvalóság" és az absztrakt, transzcendens ?lényegvalóság" egybevillantására képes, azzal a hatáseszközzel él, hogy költői nyelve egyetemes-archaikus világérzékelési mélystruktúrát tükröz: egy írásbeliség alacsony fokán álló (népi-paraszti) kultúra szemléletvilágát jeleníti meg az ösztönösség hatásával az írásbeliség legmagasabb szintjén, művészi tudatossággal. 8. A fizikai világ jelentésességéhez való viszonyulás azon határhelyzete jelenik meg A ház végén ülök... című versben, melyet a szóbeliség és az írásbeliség közötti kulturális átmenet jellemez: a fizikai tárgy jelként értelmeződik, egy elhangzott szóbeli megnyilvánulás fizikai reliktumaként, akárcsak a betűk, az írás által fizikaivá, testivé vált hangzó szavak. Ennek fényében a versben kifejezésre jutó ars poetica, azaz költői hivatásvállalás a hétköznapi-profán világ szövegként való olvasásában, a rejtett, transzcendens és abszolút jelentés feltalálásában és artikulálásában nevezhető meg. 9. A fizikai világ jeleit szavak segítségével értelmező jelentéstulajdonítás önreflexivitása a harmincas évektől, már a Sarjurendek című kötetben is megfigyelhetően, de a Rend a romokban című kötettől már központi problémaként jelenik meg, s nem csupán az artikuláció automatikus reflektáltságával, de az önmeghasonlásig vezető poétikai-nyelvi krízisben mutatkozik meg. Ekkor problematizálódik A ház végén ülök?-ben megfogalmazott költői program: a ?rejlő szavak" kimondása, a jelek jelentésének artikulálása egyben értelmezés is, így a kimondás igazsága lényegénél fogva nem lehet az abszolút érvényű. 10. Az illyési természet- és tárgyszemlélet különlegességét az alapvetően a szóbeli kultúrák világérzékelési módjával jellemezhető népi-archaikus kultúra elemeinek versszervező erővé emelése adja. A szóbeliségre jellemző világszemlélet szövegszerű kimutatása árnyalja az Illyés sokat emlegetett racionalitásáról és objektivitásáról kialakult képet: mitikus-misztikus és szubjektív elemeit mutatja fel.11. A népi-archaikus-szóbeli kultúra alapvető szemléleti jegyeinek beemelése teszi Illyés népiségét egyetemessé, e szemlélet nyelvi megformálásának eredetisége pedig elhatárolja a népitől csupán külsődleges, formai elemekben merítő népiességtől s a népi irányzat azon alkotásaitól, melyekben a népiség önkorlátozó mechanizmusként lép működésbe.
Tárgyszavak:	Bölcsészettudományok Irodalom- és kultúratudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban Illyés Gyula transzcendencia A ház végén ülök szóbeliség irásbeliség Doktori iskola
Megjelenés:	Irodalomtörténeti Közlemények. - 116 : 5 (2012), p. 570-587. -
Pályázati támogatás:	TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0024 TÁMOP Humán Tudományok Doktori Iskola
Internet cím:	Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Saját polcon: