Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM058664
Első szerző:Tóth Norbert (agrár)
Cím:A nagy kárókatona táplálék vizsgálatának újabb eredményei a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. halastavairól / Tóth Norbert, Gyüre Péter, Juhász Péter, Juhász Lajos
Dátum:2015
ISSN:1587-1282
Megjegyzések:A nagy kárókatona (Phalacrocorax carbo) hazánkban a nagyobb halastavak és folyók mellett szórványosan, telepesen fészkelő madárfaj.Egyedszámuk az utóbbi két évtizedben jelentősen emelkedett. A faj kizárólag hallal táplálkozik, éppen ezért az intenzív rendszerű halastavakon,valamint a tavak befagyása után a még be nem fagyott nagyobb folyóvizeinken komoly pusztítást képesek okozni a halállományban. Kutatásunk célja, hogy föltárjuk az általunk vizsgált területen, mi jellemzi a táplálék összetételét s ez mekkora veszteséget jelent a Hortobágyi Halgazdaság számára.A vizsgálatunk 2012 áprilisától 2014 novemberéig terjedt ki. Ekkor a gyérítés során kézre került madarak begytartalmi vizsgálatára,valamint biometriai felvételezésükre került sor.Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a fajnak rendkívül sokrétű a táplálékbázisa.A mintákban 379 azonosított halegyedet találtunk, 368 esetben a konkrét halfajt is sikerült meghatároznunk. Statisztikailag kimutatható különbség volt(P=0,05% mellett) az egyes tóegységeknél mintázott madarak által elfogyasztott halak faji arányaiban. A nem és a kor tekintetében az adult hímek és adult tojók halfogyasztása között is találtunk szignifikáns különbséget.Az egyre nehezebb haltermelési, körülmények között érzékenyebben érinti a madár jelenléte és halfogyasztása a halgazdálkodót. A természetes ökológiai egyensúly, valamint a halgazdálkodás bevételeinek megtartása érdekében a közeljövőben megfelelő védekezési és hatékony megelőzési eljárások kidolgozására lesz szükség.
Tárgyszavak:Agrártudományok Állattenyésztési tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
kárókatona
Hortobágyi Halgazdaság
halfogyasztás
Megjelenés:Agrártudományi közlemények = Acta agraria Debreceniensis 2015 : 65 (2015), p. 75-80. -
További szerzők:Gyüre Péter (1974-) (agrármérnök) Juhász Péter (1987-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Juhász Lajos (1956-) (biológia-földrajz szakos tanár)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1