Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM069521
Első szerző:Tóth Tamás (növényorvos)
Cím:Két mikroszkópikus gombafaj együttes károsítása szíriai selyemkórón (Asclepias syriaca L.) a Hajdúsági kistérségben / Tóth Tamás
Dátum:2017
ISSN:1587-1282
Megjegyzések:A szíriai selyemkóró (Asclepias syriaca L.) az egyik legkártékonyabb invazív gyomnövény hazánkban. Károsítására egyaránt számíthatunk szántóföldi területeken, erdészeti és kertészeti ültetvényekben, valamint természetes és természeteshez közeli növénytársulásokban is. Vizsgálatok alapján magas borítási arányok mellett kukoricában 2-10 %, szójában 12-32 %, cirokban pedig 4-29 %-os termésveszteséget képes okozni. Megjelenése azonban egyéb jelentős problémákat is okoz, hiszen számos vírusnak, egyéb kórokozóknak, rovarkártevőknek szolgál rezervoárjaként és gazdanövényeként. A gyomnövény jelentősége miatt, továbbá az ellene való eredményes védekezés érdekében már vizsgálták a biológiai védekezés lehetőségeit is, azonban a kellően hatékony biológiai növényvédelmi eljárás megtalálása még várat magára. Jelen közlemény célja a 2016-os évben a Hajdúsági kistérség több pontján megfigyelt, a gyomnövény jelentős levélnekrózisát okozó két gombafaj azonosítása volt.A levélmintákról izolált gombák meghatározásakor, azok telepmorfológiáját használtuk burgonya dextróz agar (PDA) és Sabouraud dextróz agar táptalajokon, illetve a konídiumok mikromorfológiai sajátosságait vizsgáltuk meg kutatómikroszkóp segítségével. Az axénikus tenyészetek vizsgálata alapján megállapítottuk, hogy a szíriai selyemkórón (A. syriaca) erős szövetelhalást mutató tüneteket a Fusarium sporotrichioides és az Alternaria alternata gombafajok együttesen okozták.
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok konferenciacikk
Asclepias syriaca
szíriai selyemkóró
biológiai védekezés
Fusarium sp.
Alternaria sp.
invazív gyomfaj
Megjelenés:Agrártudományi közlemények = Acta agraria Debreceniensis 72 (2017), p. 189-195. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1