Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM071605
Első szerző:Orbán Szabolcs Gergely (szociálpolitikus)
Cím:Az elitek változása a rendszerváltozástól napjaink / Orbán Szabolcs Gergely
Dátum:2017
ISSN:2559-9941
Megjegyzések:Az elit csoportok tagjainak behatárolása a régmúlt korokban sokkal egyszerűbb volt, mint manapság, ugyanis bizonyos státuszok, státuszszimbólumok és beosztások egyértelműen jelezték azt, hogy ki honnan jön, vagy hova tartozik, ez mára egy nehezebben követhető jelenséggé vált. A tagok nagy része az idők folyamán lehetőleg mindig a háttérbe húzódott, ezzel igyekezett a társadalmi helyzetét, pozícióját tartani, vagyonát védeni. A múltban, ennek az egyik lehetősége az volt, hogy tartva magukat a tradíciókhoz, ahogy mondani szokták ? pénz a pénzzel ? vagyon a vagyonnal házasodott ", így kisebb volt annak az esélye, hogy az örökölt birtokok, címek és az ezekkel járó előnyök elaprózódnak. Azonban időközben megváltoztak az értékek és a szabályok, illetve az azokat diktálók személye is, hiszen Magyarországon több politikai irányzat és számos értékrend váltotta egymást, melyek következtében mind a politikai, mind a gazdasági, mind a szellemi elit változott. Legutóbb az 1989-es rendszerváltozással távozott az évtizedeken keresztül a társadalmi rendet és kultúrát meghatározó személyek nagy része, és a helyükre részben egy teljesen új értékeket hírdető, más önképpel és tervekkel bíró vezető réteg lépett. Ezen időszakban számos elit vizsgálatra került sor, és azon időszak egyik kedvelt témája volt az elitek újjászületésének a megfigyelése, elemzése, de naprakész anyagokat gyűjteni azonban még ma sem olyan egyszerű.Arra keresem a választ, hogy az 1989-es rendszerváltozás előtt, illetve után milyen tényezők determinálták az elitbe kerülés útjait, különös tekintettel a gazdasági elitre vonatkozóan, továbbá ezen szegmens vonatkozásában a tagok korábbi társadalmi pozíciói, kapcsolati tőkéi és személyes rátermettségük mennyiben és hogyan befolyásolták az elit pozícióba kerülésük folyamatát. Feltételezem, hogy a régi és az új generációk valamilyen szinten kötődnek egymáshoz, illetve, hogy az idősebb generáció már a rendszerváltás előtt is komoly vállalkozóként tevékenykedett, és a privatizáció során még jobb üzleti lehetőségekhez jutott. A karrierutak, a különböző generációkhoz tartozó elittagok vagyonosodásának története, életútja ezt alátámasztja, kijelöli mindazok körét, akiket a magyar gazdasági elitbe sorolunk, és megmutatja azokat a közös pontokat is, amelyek alapján meghatározható, hogy miben is változott a magyar elit és miként jelenik meg ma.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Szociológiai tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
elitek
rendszerváltozás
Megjelenés:Régiókutatás Szemle. - 2 : 1 (2017), p. 85-99. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1