Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM074373
Első szerző:Török László (szakközgazdász)
Cím:Írország válság előtt és válság után / Török László
Dátum:2018
ISSN:0031-496X
Megjegyzések:Írország - gazdaságának nagyfokú nemzetközi kitettsége miatt - az egyik legnagyobb veszteséget szenvedte el a 2007-2008-as pénzügyi válság miatt. A tanulmány - a subprime válság természetének rövid bemutatása után - ismerteti az ország válságelőtti gazdasági körülményeit, a krízis hatását az ír gazdaságra. ebben a részben részletesen elemzi a nemzeti költségvetésben, azállamadósságban és az adócentralizációban bekövetkezett, a válság által kiváltott változásokat. ez után a tanulmány betekintést nyújta bevezetett ír válságintézkedések közgazdasági alapjaiba és eszközeibe, majd áttekintést ad a strukturális reformok eredményeiről.a tanulmány következtetéseiben megfogalmazza azt, hogy a sikeres válságkezelés kulcsa a költségvetés határozott rendbetétele és agazdaságszerkezet rugalmasságának növelése volt, amelyek együttesen a nemzetközi tőkepiac bizalmának visszaszerzésével járt. Nemelhanyagolható körülmény az sem, hogy az ország felismerte és vállalta külső segítség igénybevételét a válságkezeléshez. végül atanulmány megállapítja, hogy Írország napjainkban már abban a helyzetben van, hogy gazdasága elkezdheti a konvergenciát az uniósországok élmezőnyéhez. ennek a gazdasági felzárkózásnak a lehetőségéért azonban az ír társadalomnak a jövőben magas árat kellfizetnie és ebben a folyamatban számolni kell kockázati elemekkel is.
Török László (1959-) (szakközgazdász): Ireland before and after the Crisis : Authoritative but Hazardous Structural Reforms in Financial Crisis Management
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Közgazdaságtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
államadósság-válság
innovational
válságkezelés
Megjelenés:Pénzügyi szemle. - 2 (2018), p. 259-278. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
   Lásd még:
Egyéb kapcsolat (1)
Borító:
Rekordok letöltése1