Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM086567
Első szerző:Pavlovics Zsófia Marianna (Irodalomtudomány, filozófia, fordítás)
Cím:Anouilh Antigoné című drámájának hegeli interpretációja / Pavlovics Zsófia
Dátum:2019
Megjegyzések:Tanulmányomban egy huszadik századi francia író, Jean Anouilh Antigoné (Antigone) című drámáját vizsgálom a hegeli filozófia alapján. Először bemutatom az írót, illetve a német filozófust, Georg Wilhelm Friedrich Hegelt, hogy érthetővé váljék a történelmi és filozófiai háttér. Ezt követően vázolom fel az isteni és királyi törvény ellentétét, ennek hegeli értelmezését. Kitérek a férfi és nő ellentétére Hegel filozófiájában, jogi és magánéleti szempontból, figyelembe véve azt is, hogy hogyan jelenik meg mindez Anouilh művében. A német filozófus munkásságában is látható a jogfilozófia hangsúlyos szerepe, ennek megfelelően fontosnak tartottam a darab ilyen szempontból történő vizsgálatát is, az "oknak lenni" és a "felelősséget vállalni" jelentését, a hegeli akarat-fogalmat. A rész-egész kapcsolatának tisztázása után Hegel megismerésre vonatkozó elméletével zárom elemzésemet.
ISBN:978-963-490-172-3
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Irodalom- és kultúratudományok tanulmány, értekezés
könyvrészlet
Jean Anouilh
mitológia
20. századi francia irodalom
Hegel
Megjelenés:A világ interdiszciplináris megközelítésben / szerk. Mező Ferenc, Mező Katalin, Mándy Zsuzsa. - p. 11-23. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1