Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM111304
Első szerző:Bűdi Katinka
Cím:A győri és a soproni bencés gimnázium társadalmi karaktere a dualizmus korában / Boruzsné Bűdi Katinka, Rébay Magdolna
Dátum:2022
Megjegyzések:Kutatásunk célja két bencés középiskola - a győri és a soproni - társadalmi karakterének megvizsgálása (vö. Bégány 2014). Előadásunkban az iskolai értesítők alapján a dokumentumelemzés módszerére, illetve statisztikai számításokra alapozva feltárjuk a tanulók társadalmi hátterét, lakóhelyét, bemutatjuk felekezeti és etnikai összetételét. Megkíséreljük a változásokat megragadni és az okokat kimutatni. Eredményeink szerint a két iskola viszonylag hullámzó tanulólétszámmal főgimnáziumként működött a korban, de a győri jelentősebben meg tudta növelni a létszámát. A katolikus dominancia mellett mindkettő más felekezetek tagjai számára is nyitott volt; főleg izraelita vallásúak tanultak nagyobb számban falaik közt. Vonzáskörzetük elsődlegesen a Dunántúlra terjedt ki, viszont a soproni iskoláé egyértelműen szűkebb volt, s az évtizedek alatt egyre inkább helyi és megyei érdekeltségű intézménnyé vált. Az apa/gondozó foglalkozásában is mutatkozott különbség, mindazonáltal a kereskedők, iparosok aránya mindkettő intézményben csökkent - ami valószínűleg a két város gazdasági fejlődésének a lelassulására vezethető vissza. A diákok anyanyelvének változása jól tükrözi az országrész magyarosodásának a folyamatát. Mivel a két intézmény népszerűnek mutatkozott a reformkorban a főnemesség körében (vö. Virág 2013: 50), kiemelt figyelmet szentelünk ezen társadalmi rétegnek. 76 főnemes származású diákot azonosítottunk be, 38 nemzetség tagjait. Megközelítőleg felerészben voltak nyilvános és magántanulók. 4 nemzetség (a gr. Esterházy, a gr. Erdődy, a gr. Széchényi és a gr. Zichy) mind a két intézményben taníttatta gyermekeit. De csak egyetlen diák (gr. Széchényi Miklós) fordult meg mind a két gimnáziumban 1-1 tanév erejéig. Az ő esete is mutatja, hogy e társadalmi rétegre mennyire jellemző volt a gyakori iskolaváltás.
ISBN:978-615-5657-10-8
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok tanulmány, értekezés
könyvrészlet
gimnázium
arisztokrácia
Győr
Sopron
bencés
Megjelenés:Tanuló társadalom : Oktatáskutatás járvány idején / szerk. Kattein-Pornói R, Mrázik J , Pogátsnik M. - p. 473-489. -
További szerzők:Rébay Magdolna Éva (1975-) (nevelés- és művelődéstörténész)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1