Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM111422
Első szerző:Polónyi István (közgazdász)
Cím:A pandémiás oktatás néhány oktatáspolitikai tanulsága / Polónyi István
Dátum:2022
Megjegyzések:A tanulmány először a pandémia alatti hazai közoktatás három oktatáspolitikai tanulságát fogalmazza meg. A távolléti oktatásból kiszoruló tanulók nagy arányát, a dekoncentrált oktatásirányításnak a rugalmatlanságát, és a pedagógusok magukra maradását, a szakértői háttér hiánya miatt. A felsőoktatás esetében arra mutat rá tanulságként, hogy az elitista felsőoktatás-politika nyomán a távoktatás rendkívül szűk körű, s emiatt hiányzik mind a szakmai, mind az eszközállomány az egész hallgatólétszámra kiterjedő távolléti oktatás mögül, és az intézmények IKT ellátottsága is erősen hiányos, továbbá hiányoznak a távoktatás módszertani hátterét megteremtő kutatások. Az írás rámutat arra, hogy számos tévhit nehezíti a minőségi táv(olléti)oktatást. Ilyen az a vélekedés, hogy a pedagógusnak IKT szakembernek kell lenni, miközben valójában megfelelő háttérapparátusnak kellene segíteni a távoktatást. Mint ahogy a távoktatási anyagok elkészítése is egy szakértői team munka eredménye kell legyen, s nem a pedagógus házi feladata. Mint ahogy az is tévedés, hogy a távoktatás olcsó és gazdaságos. Az írás kitér arra, hogy a pandémiás oktatásnak súlyos gazdasági következményei lesznek amiatt, hogy az iskolabezárások nyomán a humán tőkebefektetés csorbult. Ez jelentős gazdasági fejlődési ütem csökkenéssel fog járni, különösen az alacsonyan fejlett országok, és az alacsony iskolázottságú rétegek esetében. A pandémiának a jövőbeli oktatásra gyakorolt hatásáról többek között azt emeli ki az írás, hogy az oktatás várható digitalizálásának következményeként széles rétegek maradhatnak ki az oktatásból. A pandémiás oktatásnak két oktatáspolitikai tanulságát hangsúlyozza befejezésül a tanulmány. Az egyik, hogy a távoktatás, az e-learning, a digitális oktatás színvonalas megvalósítása olyan iskolai szakértői háttérapparátusokat igényel, ami a kiszolgálja, támogatja a pedagógus munkáját. A másik, ami még ennél is fontosabb, hogy az államnak az elkövetkezőkben lényegesen nagyobb erőfeszítéseket kell tenni a hátrányos helyzetű tanulók tanulási feltételeinek javítására, hogy jelentősen mérséklődjön a tanulók iskolai teljesítményének a szocioökonómiai háttértényezőktől való függése.
ISBN:978 615 565 710 8
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok tanulmány, értekezés
könyvrészlet
pandémiás oktatás
a pandémiás oktatás nyomán adódó oktatáspolitikai tanulságok
a hátrányos helyzetű tanulók tanulási feltételeinek javítása
a távolléti oktatás szakértő team és eszköz hátterének hiánya
Megjelenés:Tanuló társadalom : Oktatáskutatás járvány idején / szerk. Kattein-Pornói Rita., Mrázik Julianna, Pogátsnik Monika. - p. 45-55. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1