CCL

Összesen 16 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM110989
Első szerző:Bacskai Katinka (oktatáskutató)
Cím:Az iskola és a család kapcsolata / Bacskai, Katinka
Dátum:2020
Megjegyzések:Oktatásszociológiai szempontból az iskola és a család találkozása tulajdonképpen szocializációs színterek találkozását jelenti, az elsődleges szocializációs színtér (a család) és a másodlagos szocializációs színtér (az iskola) törésvonalában helyezkedik el a gyermek (Kozma 2001). Ez a törésvonal lehet szinte észrevehetetlen, de nagyon éles is, ha az otthoni szabályok, normák, értékek ? tehát a szocializáció, nagyban eltér attól, amit az iskola elvár a tanulótól. Mint Epstein megjegyzi, ha a tanár ?tanulóként" tekint a gyermekre, akit rábíztak, akkor a családot az iskolától függetlenül kezeli. Ha azonban ?gyermekként" szemléli, akkor a család és a mögötte lévő társadalom is a látóterébe kerül (Epstein és Sanders 2006). A szakadékon hidat lehet verni mindkét oldalról. A szülőknek és a pedagógusoknak egyaránt felelőssége, hogy a gyermeket kikerülve, tehát ne csak rajta keresztül, interakcióba lépjenek egymással. Ebben a tanulmányban többféle szempontból is vizsgáljuk az iskola és a család közötti kapcsolattartást. A tanulmány első részében a szülői részvétel legfontosabb elemét, a szülők és az iskola, illetve a tanárok közötti kapcsolattartást járjuk körül, ezután a szülői részvételt mint a család és az iskola kapcsolatának mélyebb dimenzióját vizsgáljuk. A szülői részvétel nem csupán a kommunikációt jelenti, ennél tágabb fogalom, a szülő iskolával kapcsolatos attitűdjeit és a gyermek tanulástámogatásának napi tevékenységét is magában foglalja. 2020. március 16-a után váratlanul teljesen új időszámítás kezdődött a szülők és az iskola, a szülők és a pedagógusok kapcsolattartása szempontjából. Ekkor kezdődött a digitális oktatásra való áttérés, amelynek okán a diákok a szüleikkel tanultak otthon a tanév végéig. Minden iskolában, osztályban és családban más megoldásokat alkalmaztak, de a pedagógus és szülők közötti kommunikációnak szükségszerűen át kellett kerülnie más platformra a változó szerepek miatt (ti. hogy a gyerekek javarészt nem az iskolában tanultak). A pedagógusok, különösen a kisiskolások tanítói, azokban a napokban minden követ megmozgattak azért, hogy napi vagy napi többszöri kapcsolatfelvétellel lehetővé tegyék a szülőknek, hogy a gyermekük folytatni tudja a tanulmányait, be tudja fejezni a tanévet. Nem tudjuk, milyen változásokat hoz ez az időszak a kutatott témánkkal kapcsolatban, de nem haszontalan áttekinteni a távoktatásra való áttérés előtti időszak eredményeit sem
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 2 (2020), p. 13-22. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM112402
Első szerző:Csók Cintia (oktatáskutató)
Cím:Az értékteremtő gyermeknevelést segítő szakemberek / Csók Cintia
Dátum:2020
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 3 : 2. (2020), p. 117-132. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM110995
Első szerző:Engler Ágnes (oktatáskutató)
Cím:A szülőket és pedagógusokat segítő családpolitikai intézkedések hatása és igénye / Engler, Ágnes
Dátum:2020
Megjegyzések:A családoknak nyújtott támogatási formák elsősorban a családi élet kialakítását és működését igyekeznek gördülékennyé tenni, de a különböző beavatkozások révén túlnőnek az otthon falain, hatásaik a családon túl is érvényesülnek (ti. pl. az otthonteremtési támogatások építőiparra gyakorolt pozitív hatása). Ugyanez igaz olyan intézményekre, amelyek az intézkedések másodlagos élvezőiként nem profitorientáltak, de érdekük, hogy ?klienseik" minél erősebb háttérrel rendelkezzenek. Ide tartoznak a köznevelési intézmények. Tanulmányunkban a szülők és a pedagógusok nézőpontjából vizsgáljuk meg a már meglévő családtámogatási intézkedések hatását, illetve továbbiak iránti igényeket. Az elégedettség-vizsgálat és az igényfelmérés ugyanazt az elgondolást szolgálja: azon támogatások feltérképezése a cél, amelyeket közvetlenül a családok kapnak, de erősíteni tudják a gyermekek iskolai eredményességét. Így válnak ezek a támogatások a gyermekek jövőjébe való befektetéssé, az anyagi tőke mellett a kulturális tőkéjük gyarapítójává is, vagy ahogyan Farkas (2013) fogalmaz: az emberi erőforrás korai megerősítését célozzák.
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 3 : 2 (2020), p. 81-91. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM110994
Első szerző:Engler Ágnes (oktatáskutató)
Cím:Család a nevelés és oktatás fókuszában / Engler, Ágnes
Dátum:2020
Megjegyzések:A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottsága 20 évvel ezelőtt indította útjára az Országos Neveléstudományi Konferenciát (ONK), melyet minden évben a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében rendeznek meg, évente más-más egyetem szervezésében.
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 19 : 3-4 (2020), p. 171-174. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM086892
Első szerző:Engler Ágnes (oktatáskutató)
Cím:Dilemmák felsőfokon : hallgatók családalapítási tervei / Engler Ágnes
Dátum:2014
ISSN:1588-7227
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Szociológiai tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 13 : 1 (2014), p. 17-24. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM086351
Első szerző:Engler Ágnes (oktatáskutató)
Cím:Partnerkapcsolatok és a házassági prémium / Engler Ágnes
Dátum:2017
ISSN:1588-7227
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
partnerkapcsolat
pozitív pszichológia
társadalmi tőke
Megjelenés:Kapocs. - 16 : 4 (2017), p. 5-10. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM084995
Első szerző:Engler Ágnes (oktatáskutató)
Cím:A család szerepe az eredményes életpálya kialakításában / Engler Ágnes
Dátum:2015
ISSN:1588-7227
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 14 : 2 (2015), p. 29-38. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM110992
Első szerző:Hrabéczy Anett (oktatáskutató)
Cím:A speciális igényű gyermeket nevelő családok támogatásának dimenziói / Hrabéczy, Anett
Dátum:2020
Megjegyzések:Az utóbbi évtizedekben számos kutatás foglalkozott a fogyatékossággal és sajátos nevelési igénnyel élő gyermeket nevelő családok helyzetével. Az eredmények alapján mind a társadalmi státus, mind a társas kapcsolatok mutatóiban rosszabb eredményeket mutatnak a vizsgált családok, mint az ép gyermeket nevelő családok. A korábbi kutatási eredmények esetében azonban nincs konszenzus abban, hogy milyen irányú összefüggés mutatkozik a sajátos nevelési igényű gyermek születése és a társadalmi státus, illetve a társas kapcsolatok között. Kutatásunk során a KINCS "Értékteremtő gyermeknevelés 2020" című adatbázis vizsgálatán keresztül igyekeztük feltárni a speciális igényű gyermeket nevelő családok társadalmi és kapcsolati jellemzőit. Legfontosabb eredményeink között említhető, hogy a speciális igényű gyermeket nevelő családoknak valószínűsíthetően már a gyermek születése előtt is rosszabb volt az anyagi helyzetük. További eredmény, hogy ugyan az érintett családok érzik a segítség szükségét, és nem utasítják el, mégis elszigetelve érzik magukat rokonaiktól és közvetlen környezetüktől. Habár e családok jellemzően kevesebb időt töltenek más rokonaik és barátaik társaságában, a speciális nevelési igényű gyermekekkel saját szüleik is jelentősen kevesebb időt töltenek, mint amennyit az ép gyermekek szülei töltenek gyermekükkel.
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 18 : 2 (2020), p. 104-116. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM064377
Első szerző:Kardos Katalin (nevelésszociológus, pedagógus)
Cím:Fogom a kezét, és együtt emelkedünk : Tanulmányok és interjúk a roma integrációról / Kardos Katalin
Dátum:2014
ISSN:1588-7227
Megjegyzések:Az olvasó olyan könyvet tarthat a kezében,amely többféle szempontból is jelentősnekmondható. Egyrészt a roma problematiká-nak ez a fajta megközelítése a korábbi kutatásokbankevésbé kapott hangsúlyt. A kötet írásai ugyanis akorábban preferált, nehézségeket középpontba helyezőkutatási témákon túl (a cigányság hátrányoshelyzete, a velük szemben megnyilvánuló diszkriminációés negatív előítéletek) nagy eltökéltséggelkeresik az előrevivő utakat: jelentős hányaduk ahalmozottan hátrányos helyzetből való kiemelkedésés a társadalmi beilleszkedés különböző módozataitmutatják be. Bizonyos szempontból pedig egyenesenhiánypótló műről van szó: a tanulmányokés interjúk ugyanis kiemelten foglakoznak azzal akérdéssel, hogy a vallásos magatartás, a megtérés,illetve a vallási-egyházi közösséghez tartozás hogyansegítheti elő a társadalmi integrációt.
Fogom a kezét és együtt emelkedünk / Budapest : Jezsuita Könyvek, 2013. -
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Szociológiai tudományok recenzió, könyvismertetés
roma integráció
Megjelenés:Kapocs. - 13 : 2 (2014), p. 59-61. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

10.

001-es BibID:BIBFORM064373
Első szerző:Kardos Katalin (nevelésszociológus, pedagógus)
Cím:Roma/cigány származású hallgatók és a felsőoktatási tehetséggondozó intézmények kapcsolata / Kardos Katalin
Dátum:2014
ISSN:1588-7227
Megjegyzések:A továbbiakban, ahogyan az a tanulmánycímében is megjelenik, a roma/cigány származásúhallgatókra kívánunk összpontosítani. Ugyancsaklényeges a tehetséggondozás, tehetséggondozóintézmény fogalma is. Eddigi kutatásaink soránfelsőoktatási tehetséggondozó intézményekkel,szakkollégiumokkal foglalkoztunk, aminek következtébenmeghatároztuk ezen intézmények fogalmát,kitekintettünk funkcióikra, feladatkörükre,hallgatóságuk vizsgálatára, különbséget tettünkfelekezeti és nem felekezeti szakkollégiumok között. Az újonnan megalakuló felekezeti fenntartásúroma szakkollégiumok hívták fel a figyelmünketarra, hogy vizsgálódásunk homlokterébe a cigányságkerüljön, különleges tekintettel azokra a fiatalokra,akik hátrányaik ellenére bekapcsolódtak afelsőoktatás szerves rendszerébe. Annak érdekében,hogy közelebb kerüljünk érdeklődésünk ,,tárgyá-hoz", nem kerülhetjük meg tanulmányunkban acigánysággal kapcsolatos definíciós problémákat.Elsősorban szakirodalom-feltáró munkát végeztünk,majd tapasztalataink körét szélesítve a terepenfolytattuk vizsgálódásunk.A tanulmány második felében a korábbiakbanmár említett Szakkollégiumi Kutatások2011 eredményeire hivatkozva teszünk említésta szakkollégiumokról, majd egy életút-interjútapasztalatain keresztül jutunk el a roma szakkollé-giumokig, amelyekre napjainkban jelentős szerephárul a magyarországi cigányság felsőoktatásbanvaló sikerességének megvalósításában.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Szociológiai tudományok kutatási jelentés
roma tehetséggondozás
szakkollégium
Megjelenés:Kapocs. - 13 : 1 (2014), p. 54-68. -
Pályázati támogatás:TÁMOP 4.2.4.A/2- 11-12012-0001
TÁMOP
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

11.

001-es BibID:BIBFORM119037
035-os BibID:(MTMT)31030416
Első szerző:Pusztai Gabriella (nevelésszociológus, oktatáskutató)
Cím:A vallásosság és iskolázottság hatása a házasságkötésre / Pusztai Gabriella
Dátum:2019
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok esettanulmány
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 2 : 3-4 (2019), p. 105-115. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

12.

001-es BibID:BIBFORM110993
Első szerző:Pusztai Gabriella (nevelésszociológus, oktatáskutató)
Cím:A reziliens szülővé válást támogató tényezők nyomában / Pusztai, Gabriella
Dátum:2020
Megjegyzések:A hazai oktatáskutatások a családi státus hatásának leegyszerűsítő hangsúlyozása mellett kevés figyelmet szánnak a szülők gyermeknevelési tevékenyégének vizsgálatára. A szülői részvétel és bevonódás kutatásai a kétkeresős családmodell tengerentúli elterjedésekor indultak, s arra koncentráltak, hogy a szülői funkciók beszűkülését hogyan lehet az intézményi oldalról kompenzálni, illetve milyen tényezők segítik a szülőket, hogy hatékonyabb befektetéseket valósítsanak meg a felnövekvő generáció emberi tőkéjébe (Epstein-Sanders 2002). Az Értékteremtő gyermeknevelés kutatás adatainak elemzésekor korábbi kutatási eredményeinkből kiindulva azt feltételeztük, hogy a gyermeket nevelők számára a vallásosság révén rejtett erőforrások válhatnak elérhetővé. Mivel kutatásaink szerint a mai magyar társadalomban a vallásosság a társadalmi mobilitást segítő tényező, azt feltételeztük, hogy az alacsony státusú, de a gyermeknevelésben eredményes, ún. reziliens szülők erőforrásai között a vallásossággal járó, azonban általános jó gyakorlatokként is hasznosítható gyermeknevelési eljárásmódok körvonalazódnak. Tanulmányunkban tehát két versengő tényező ? a társadalmi háttér és a vallásosság ? szülői odafigyelésre és gyermeknevelési eredményességre gyakorolt hatásának összemérésére vállalkozunk.
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Kapocs. - 19 : 2 (2020), p. 51-64. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1 2