CCL

Összesen 21 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM117192
Első szerző:Agócs-Kiss János (jogász)
Cím:Épít vagy rombol? A közhiteles nyilvántartások fogalmi átalakulásának sodrásában / Agócs-Kiss János, Horváth M. Tamás
Dátum:2022
ISSN:2060-4599
Megjegyzések:A közhitelesség mint jogfogalom elsősorban az ingatlannyilvántartáshoz kapcsolódóan jelent meg történetileg. Tartalma és jelentése több állomáson keresztül jutott el jelenlegi állapotáig, amikor is a legtöbb állami nyilvántartást közhitelesnek nevezünk. Jelenleg Magyarországon a fogalom már az állami nyilvántartások egészére vonatkozik. 231 közhitelesnek nevezett nyilvántartásból 223 közigazgatási szervek által vezetett. Megmaradt-e azonban a korábbi közbizalmi jelleg? Az állami nyilvántartások széles köre, annak deklarációján túl valójában már nem felelnek meg az eredeti fogalmi kategóriának, ellenkezőleg, a közhitelesség kiterjesztését inkább a fogalom eróziójának tekinthetjük. A felek között kölcsönös bizalom és annak mások által elfogadottsága helyébe egyszerűen a pontosság elvárása lépett.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
közhitelesség
közigazgatás
polgári jog
nyilvántartás
szabályozás
Megjelenés:Új Magyar Közigazgatás. - 15 : 2 (2022), p. 20-32. -
További szerzők:Horváth M. Tamás (1960-) (jogász)
Pályázati támogatás:NKFI OTKA K-20 134499
Egyéb
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM045003
Első szerző:Árva Zsuzsanna (jogász)
Cím:Merre tovább szabálysértési jog / Árva Zsuzsanna
Dátum:2012
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
szabálysértési jog
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 9 (2012), p. 46-53. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM032479
Első szerző:Árva Zsuzsanna (jogász)
Cím:Az építési eljárások egyes jellegzetességei a Ket. tükrében / Árva Zsuzsanna
Dátum:2011
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
építési hatósági eljárás
Ket
közigazgatási hatósági eljárás
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 4 : 4 (2011), p. 52-59. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM044943
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:A helyi önkormányzati autonómiafelfogás változása az új törvényi szabályozásban / Balázs István
Dátum:2012
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 10 (2012), p. 37-43. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM044937
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:A magyar közigazgatás átalakulása a rendszerváltástól napjainkig / Balázs István
Dátum:2012
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 5 : 12 (2012), p. 2-13. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM020055
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:Középszintű önkormányzatok Európában / Balázs István
Dátum:2009
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Középszintű önkormányzatok
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 10 (2009), p. 49-52. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM020042
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:Nemzetközi tendenciák a közszolgálat fejlődésében / Balázs István
Dátum:2009
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 3 (2009), p. 6-13. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM098960
Első szerző:Barta Attila (jogász)
Cím:Az egyablakos ügyintézés szegmensei / Barta Attila, Veszprémi Bernadett
Dátum:2019
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
közigazgatási jog
egyablakos ügyintézés
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 12 : 2 (2019), p. 66-75. -
További szerzők:Veszprémi Bernadett (1982-) (jogász)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM089631
Első szerző:Barta Attila (jogász)
Cím:A területi államigazgatást érintő 2015. évi integrációs folyamatok / Barta Attila
Dátum:2015
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Állam- és jogtudományok
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 8 : 3 (2015), p. 14-20. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

10.

001-es BibID:BIBFORM076769
Első szerző:Barta Attila (jogász)
Cím:Messze-e a távol? : pillanatkép területi államigazgatásunk aktuális rendszeréről és ügyfélszolgálati megoldásairól / Barta Attila
Dátum:2018
Megjegyzések:A munka alapvető célja az, hogy bemutassa a magyar államigazgatás területi szintjét, valamint képet adjon a 2018 második felében ott működő dekoncentrált szervek tevékenységéről. Az elmúlt években a közigazgatás sok más elemével egyetemben az ügyfelekkel való kapcsolatteremtés és -tartás térszerkezete és módozatai is jelentősen átalakultak.Napjainkban változatos megoldások szolgálnak a földrajzi távolság áthidalására. A tanulmány címében szereplő kérdés arra irányul, hogy vajon ezek a személyes megjelenést megkönnyítő/kiváltó eszközök milyen jellegzetességekkel rendelkeznek. Mindezeknek megfelelően az írás elsőként a fővárosi, megyei kormányhivatalok és járásaik (kerületeik) legutóbbi átalakításával foglalkozik, majd a különös hatáskörű területi államigazgatással, amit a dekoncentrált szerveknél alkalmazottügyfélszolgálati megoldások áttekintése követ. A tanulmányt összegzés és következtetések zárják.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
közigazgatás
területi államigazgatás
fővárosi, megyei kormányhivatal
járási hivatal
kormányablak
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 11 : 4 (2018), p. 11-19. - -
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007
EFOP
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

11.

001-es BibID:BIBFORM076684
Első szerző:Barta Attila (jogász)
Cím:A területi államigazgatás változásai 2010-2014 / Barta Attila
Dátum:2014
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
államigazgatás
területi államigazgatás
kormányhivatal
közigazgatás
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 2 (2014), p. 1-7. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

12.

001-es BibID:BIBFORM076039
Első szerző:Barta Attila (jogász)
Cím:A területi államigazgatást érintő 2015. évi integrációs folyamatok / Barta Attila
Dátum:2015
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
területi államigazgatás
közigazgatás
közigazgatási jog
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 8 : 3 (2015), p. 14-20. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1 2