CCL

Összesen 51 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM117192
Első szerző:Agócs-Kiss János (jogász)
Cím:Épít vagy rombol? A közhiteles nyilvántartások fogalmi átalakulásának sodrásában / Agócs-Kiss János, Horváth M. Tamás
Dátum:2022
ISSN:2060-4599
Megjegyzések:A közhitelesség mint jogfogalom elsősorban az ingatlannyilvántartáshoz kapcsolódóan jelent meg történetileg. Tartalma és jelentése több állomáson keresztül jutott el jelenlegi állapotáig, amikor is a legtöbb állami nyilvántartást közhitelesnek nevezünk. Jelenleg Magyarországon a fogalom már az állami nyilvántartások egészére vonatkozik. 231 közhitelesnek nevezett nyilvántartásból 223 közigazgatási szervek által vezetett. Megmaradt-e azonban a korábbi közbizalmi jelleg? Az állami nyilvántartások széles köre, annak deklarációján túl valójában már nem felelnek meg az eredeti fogalmi kategóriának, ellenkezőleg, a közhitelesség kiterjesztését inkább a fogalom eróziójának tekinthetjük. A felek között kölcsönös bizalom és annak mások által elfogadottsága helyébe egyszerűen a pontosság elvárása lépett.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
közhitelesség
közigazgatás
polgári jog
nyilvántartás
szabályozás
Megjelenés:Új Magyar Közigazgatás. - 15 : 2 (2022), p. 20-32. -
További szerzők:Horváth M. Tamás (1960-) (jogász)
Pályázati támogatás:NKFI OTKA K-20 134499
Egyéb
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM102296
Első szerző:Árva Zsuzsanna (jogász)
Cím:Centralizáció, decentralizáció és a közösségi együttélés / Árva Zsuzsanna
Dátum:2020
ISSN:2063-9058
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
centralizáció
decentralizáció
közigazgatás
jog
law
Megjelenés:Pro publico bono - Magyar közigazgatás. - 8 : 1 (2020), p. 56-73. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Szerző által megadott URL
DOI
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM045003
Első szerző:Árva Zsuzsanna (jogász)
Cím:Merre tovább szabálysértési jog / Árva Zsuzsanna
Dátum:2012
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
szabálysértési jog
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 9 (2012), p. 46-53. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM032479
Első szerző:Árva Zsuzsanna (jogász)
Cím:Az építési eljárások egyes jellegzetességei a Ket. tükrében / Árva Zsuzsanna
Dátum:2011
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
építési hatósági eljárás
Ket
közigazgatási hatósági eljárás
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 4 : 4 (2011), p. 52-59. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:bibEBI00017740
Első szerző:Árva Zsuzsanna (jogász)
Cím:Büntetőeljárásjogi elvek érvényesülése a közigazgatási büntetőbíráskodás során / Árva Zsuzsanna
Dátum:2006
ISSN:0865-736X
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Magyar közigazgatás. - 1 (2006), p. 40-50. -
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM116857
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:A magyar közigazgatás az "Európai Közigazgatási Térségben" / Balázs, István
Dátum:2019
ISSN:2063-9058
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
magyar, európai, közigazgatás
közigazgatási jog
Európai Térség
Megjelenés:Pro Publico Bono - Magyar Közigazgatás. - 7 : 1 (2019), p. 68-85. -
Pályázati támogatás:KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM045410
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:A közigazgatási hivatali rendszer kialakulása és működése / Balázs István
Dátum:2006
ISSN:0865-736X
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Magyar közigazgatás. - 1 (2006), p. 81-84. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM044943
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:A helyi önkormányzati autonómiafelfogás változása az új törvényi szabályozásban / Balázs István
Dátum:2012
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 10 (2012), p. 37-43. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM044937
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:A magyar közigazgatás átalakulása a rendszerváltástól napjainkig / Balázs István
Dátum:2012
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 5 : 12 (2012), p. 2-13. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

10.

001-es BibID:BIBFORM032529
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:Globális problémák és nemzeti szabályozás : a szabályozási stratégiák kihívásai / Balázs István
Dátum:2011
ISSN:0865-736X
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
közigazgatás
nemzetközi folyamatok
Megjelenés:Magyar közigazgatás. - 1 : 2 (2011), p. 59-65. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

11.

001-es BibID:BIBFORM020055
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:Középszintű önkormányzatok Európában / Balázs István
Dátum:2009
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Középszintű önkormányzatok
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 10 (2009), p. 49-52. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

12.

001-es BibID:BIBFORM020042
Első szerző:Balázs István (jogász)
Cím:Nemzetközi tendenciák a közszolgálat fejlődésében / Balázs István
Dátum:2009
ISSN:2060-4599
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Új magyar közigazgatás. - 3 (2009), p. 6-13. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1 2 3 4 5