CCL

Összesen 13 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM106068
Első szerző:Bazsa György (vegyész)
Cím:Gróf Degenfeld-Schomberg József "az egyetem létesítésének legjobb munkása" / Bazsa György, Jenei Zsuzsa
Dátum:2022
Megjelenés:Debrecen : Debreceni Egyetem, 2022
Terjedelem:95 p.
Megjegyzések:E kis kötetben olvasható korábbi és mai írásokkal, képekkel - és természetesen az emléktábla állításával - bemutatni és megörökíteni kívánjuk azt a szerepet, amit gróf Degenfeld József - részben főispáni, de elsősorban református egyházkerületi főgondnoki tisztében vállalt és vitt azért, hogy Debrecenben egyetem létesüljön. Ehhez a biztos alapot az akkor már közel négy évszázada folyamatosan működő Debreceni Református Kollégium három - részben közreműködésével is kialakult - akadémiai tagozata adta, de az egyetemmé alakulás nélkülözhetetlen feltétele volt a város vezetésének és lakosságának meghatározó erkölcsi és anyagi támogatása, vállalásai és a magyar állam felismerése a hazai egyetemek számának növelésére. Mindez egy hosszú, bő három évtizedes folyamat volt, aminek meghatározó kétharmadában Degenfeld József sokoldalú aktivitása, kitartása és következetessége biztosította a tervek és feltételek koordinációját, az érdekek egyeztetését. Ő maga nem volt sem egyetemi oktató, sem vezető, de mindvégig jól érzékelte mit jelent az egyetem a magyar társadalom, ezen belül Debrecen városa számára. Élni tudott azzal a lehetőséggel, és hozzá tehetjük elkötelezettséggel, amit kora és környezete adott és megkívánt. Egyéniségét, személyiségét, sokoldalúságát, munkabírását, elkötelezettségét a kortársi megemlékezések mutatják be nekünk - tanulságul és példaként. Ugyanakkor az is érzékelhetővé vált most a megemlékezés során, hogy szellemisége nem maradt csak az övé, hanem a Degenfeld család több tagjában öröklődött és folytatódik, s példaként szolgálhat - és szolgál - napjainkban is. bazsa György Példája akkor válik igazi tanulsággá, ha azt mindennapjainkban hasznosítjuk. Ez már a mi feladatunk, az Alapítványé, az Egyetem vezetéséé és egész közösségéé: ugyanúgy elkötelezetten, előrelátóan és határozottan kell tenni dolgainkat, végezni munkánkat, teljesíteni küldetésünket, mint Ő tette a maga idején és helyén.
ISBN:978-963-490-486-1
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Történelemtudományok ismeretterjesztő kiadvány
könyv
További szerzők:Jenei Zsuzsa (1982-) (koordinátor)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM111574
Első szerző:Evertse, Jan-Hendrik
Cím:Effective results and methods for diophantine equations over finitely generated domains / Jan-Hendrik Evertse, Kálmán Győry
Dátum:2022
Megjelenés:Cambridge : Cambridge University Press, 2022
Terjedelem:240 p.
Megjegyzések:(London Mathemetical Society Lecture Note Series ; 475.)
This book provides the first thorough treatment of effective results and methods for Diophantine equations over finitely generated domains. Compiling diverse results and techniques from papers written in recent decades, the text includes an in-depth analysis of classical equations including unit equations, Thue equations, hyper- and superelliptic equations, the Catalan equation, discriminant equations and decomposable form equations. The majority of results are proved in a quantitative form, giving effective bounds on the sizes of the solutions. The necessary techniques from Diophantine approximation and commutative algebra are all explained in detail without requiring any specialized knowledge on the topic, enabling readers from beginning graduate students to experts to prove effective finiteness results for various further classes of Diophantine equations.
ISBN:9781009005852
Tárgyszavak:Természettudományok Matematika- és számítástudományok szakkönyv
könyv
Mathematics (general)
Mathematics
Number Theory
Algebra
További szerzők:Győry Kálmán (1940-) (matematikus) London Mathemetical Society Lecture Note Series
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM118105
Első szerző:Horváth László (múzeumigazgató)
Cím:Biharországban születtem / Bihari-Horváth László, Csorba Mihály, Borbély Gábor, Bujdosó Zoltán, Patkós Csaba, Radics Zsolt, Béres Csaba, Nagy Gergő, Hermann Róbert, Czirják Károly, Szálkai Tamás, Gellért Gyula
Dátum:2022
Megjelenés:Eger : Bodnár és Társa Geográfus Bt., 2022
Terjedelem:436 p.
ISBN:978 963 87387 9 0
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Regionális tudományok tanulmánygyűjtemény
könyv
További szerzők:Csorba Mihály Borbély Gábor Bujdosó Zoltán (1975-) (geográfus) Patkós Csaba (1976-) (történész, geográfus) Radics Zsolt (1976-) (történész, geográfus) Béres Csaba (1938-2019) (szociológus) Nagy Gergő (természetvédelem) Hermann Róbert (1963-) (történész) Czirják Károly Szálkai Tamás Gellért Gyula
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM108210
Első szerző:Máthé Csaba (biológus)
Cím:Növényi sejtbiológia / Máthé Csaba, Fehér Attila, Fodorpataki László, Mikóné Hamvas Márta, Papp Mária
Dátum:2022
Megjelenés:Debrecen : Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszék, 2022
Terjedelem:498 pp.
ISBN:978-963-490-340-6
Tárgyszavak:Természettudományok Biológiai tudományok szakkönyv
könyv
növényi sejt
membránrendszer
citoszkeleton
plasztiszok, növényi sejtfal
plazmodezmoszok
jelátvitel
növényi sejthalál
További szerzők:Fehér Attila (Szeged) Fodorpataki László (1967-) (biológus) Mikóné Hamvas Márta (1963-) (biológus) Papp Mária (1952-) (biológus, botanikus)
Pályázati támogatás:KFB-088/2021
MTA
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM111780
Első szerző:Molnár V. Attila (biológus, botanikus)
Cím:Csodálatos növényvilág / Molnár V. Attila
Dátum:2022
Megjelenés:Debrecen : Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Növénytani Tanszék, 2022
Terjedelem:216 p.
ISBN:978-963-490-343-7
Tárgyszavak:Természettudományok Biológiai tudományok szakkönyv
könyv
Pályázati támogatás:NKFIH-OTKA-K108992
Egyéb
NKFIH-OTKA-K132573
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM098282
035-os BibID:(Scopus)85134957685
Első szerző:Nagy Noémi, M. (vegyész, angol szakfordító)
Cím:Interfacial chemistry of rocks and soils / Noémi M Nagy, József Kónya
Dátum:2022
Megjelenés:2nd edition Boca Raton : Crc Press-Taylor & Francis Group, 2022
Terjedelem:272 p.
Megjegyzések:(Surfactant Science Series)
ISBN:978-0-367-85682-3 978-1-032-11725-6 978-1-003-02008-0
Tárgyszavak:Természettudományok Kémiai tudományok szakkönyv
könyv
További szerzők:Kónya József (1937-) (vegyész) Surfactant Science Series
Pályázati támogatás:NKFIH K 120265
OTKA
Internet cím:DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM108042
Első szerző:Nyeste Krisztián József (hidrobiológus)
Cím:A domolykó (Squalius cephalus) bioindikátor-szerepe a vízfolyások fémszennyezettségének kimutatásában / Nyeste Krisztián József
Dátum:2022
Megjelenés:Debrecen : Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Hidrobiológiai Tanszék, 2022
Terjedelem:132 p.
ISBN:978-963-490-281-2
Tárgyszavak:Természettudományok Környezettudományok monográfia
könyv
Pályázati támogatás:TKP2021-NKTA-32
egyéb
ÚNKP-21-4
egyéb
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM117599
Első szerző:Switoniak, Marcin
Cím:Illustrated Handbook of WRB Soil Classification / Marcin Świtoniak, Cezary Kabała, Przemysław Charzyński, Gian Franco Capra, Szabolcs Czigány, Manuel Pulido-Fernández, Antonio Ganga, Bartłomiej Glina, Łukasz Mendyk, Tibor József Novák, Vít Penížek, Endla Reintam, Blaž Repe, Marcin Sykuła, Ilze Vircava
Dátum:2022
Megjelenés:Wroclaw : Wydawnictwo Uniwersytetu Przyrodniczego we Wrocawiu, 2022
Terjedelem:299 p.
Megjegyzések:Soil classification is a difficult issue and requires many years of study under the guidance of experienced teachers. In the course of long-term studies and field research, soil scientists acquire the skills of recognizing and correctly naming many important features resulting from litho-, anthropo- or pedogenic processes. The problem with learning the secrets of this art is the lack of opportunity to see many examples of different soil features hidden beneath the earth's surface. Visiting many regions of the world for didactic or scientific purposes, we felt the need to share our photographic collections with other people involved in the study and interpretation of the soil environment. It is with great pleasure that we present to the reader a set of several hundred photographs showing the features, properties, soil horizons, as well as examples of interpretation of soil profiles - in accordance with the rules and nomenclature adopted in the international soil naming and classification system ? the World Reference Base for Soil Resources (2022). The book has been divided into several chapters. The photos have been arranged in such a way as to reflect the process of creating a description of the soil profile from environmental features, through morphological soil features, diagnostic horizons, properties and materials, to specific examples of soil profile classification. In the section with soil profiles, we managed to collect 100 examples from all Reference Soil Groups found in all climatic zones of our planet. In the names of the soils, we have mainly emphasised those features (qualifiers) that are morphologically identifiable in the photos, consciously omitting those that can only be read from the results of laboratory analyses. We hope that the handbook, developed as one of outcomes of an Erasmus+ project Share Your Soils (SYStem), will be useful in didactic and scientific work and will help to understand what the individual soil characteristics look like, in general and in the context of the nomenclature used in the World Reference Base for Soil Resources.
ISBN:978-83-7717-386-2
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok szakkönyv
könyv
soil science
soil classification
WRB soil classification
További szerzők:Kabała, Cezary Charzynski, Przemyslaw Capra, Gian Franco Czigány Szabolcs Pulido-Fernández, Manuel Ganga, Antonio Glina, Bartłomiej Mendyk, Lukasz Novák Tibor (1973-) (geográfus) Penízek, Vit Reintam, Endla Repe, Blaz Sykula, Marcin Vircava, Ilze
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM111297
Első szerző:Vasvári Mária (geográfus)
Cím:Általános projektmenedzsment : Debreceni Egyetem klímareferens szakirányú továbbképzés távoktatási anyag / Vasvári Mária
Dátum:2022
Megjelenés:Debrecen : DE Földtudományi Intézet, 2022
Terjedelem:120 p.
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok jegyzet
könyv
projektmenedzsment
klímavédelem
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

10.

001-es BibID:BIBFORM110473
Első szerző:Magyar Haltani Konferencia (18) (2022) (Debrecen)
Cím:A XVIII. Magyar Haltani Konferencia programja és előadás-kivonatai / szerk. Antal László, Somogyi Dóra
Dátum:2022
Megjelenés:Debrecen : Tiszafüred : Magyar Haltani Társaság, 2022
Terjedelem:19 p.
ISBN:978-615-6159-01-4 (nyomtatott) 978-615-6159-02-1 (elektronikus)
Tárgyszavak:Természettudományok Biológiai tudományok konferenciakiadvány
könyv
További szerzők:Antal László (1984-) (hidrobiológus, biológus-ökológus) Somogyi Dóra (1996-) (hidrobiológus)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

11.

001-es BibID:BIBFORM110805
Cím:Faunistical and ecological studies on carabid beetles / szerk. Magura Tibor
Dátum:2022
Megjelenés:Basel : MDPI, 2022
Terjedelem:67 p.
Megjegyzések:This book is a reprint of the Special Issue Faunistical and Ecological Studies on Carabid Beetles that was published in Diversity.
ISBN:978-3-0365-3102-1 (hardback) 978-3-0365-3103-8 (PDF)
Tárgyszavak:Természettudományok Biológiai tudományok szakkönyv
könyv
További szerzők:Magura Tibor (1969-) (ökológus)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

12.

001-es BibID:BIBFORM105976
Cím:Tájökológiai kihívások, adaptációs lehetőségek / Kiss Emőke, Balla Dániel
Dátum:2022
Megjelenés:Debrecen : MTA DTB Földtudományi Szakbizottság, 2022
Terjedelem:212 p.
ISBN:978-963-7064-43-2
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok tanulmánygyűjtemény
könyv
További szerzők:Kiss Emőke (1993-) (geográfus) Balla Dániel Zoltán (1988-) (geográfus)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1 2