CCL

Összesen 6 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM088100
Első szerző:Győri Zsolt (agrár)
Cím:"Óvodásítás" a fiaztatóban, a választási stresszhatások csökkentésére irányuló tartástechnológiai rendszer vizsgálata / Győri Zsolt, Balogh Péter, Huzsvai László, Novotniné Dankó Gabriella
Dátum:2015
ISSN:1786-8440
Megjegyzések:A választási procedúra és az új falkatársakkal való összekerülés a malacok számára stresszt jelent. Kísérletünk célja olyan tartástechnológiai rendszer vizsgálata, amely lehetővé teszi a malacok számára a választás előtti szocializációt. A kísérletben 28 kocát és malacait (n=302) figyeltünk. A kocákon kondícióbírálatot, valamint hátszalonna vastagság mérést végeztünk a fiaztatóba történ betelepítéskor. A fialások idején malaconként mértük a születési súlyt, figyeltük az elhullásokat. Négy kísérleti csoportot alakítottunk ki (n=16 alom), az egymással szemben levő 4 fiaztatót a malacok 20-21. életnapján összenyitottuk (?óvodás" csoport). Ekkor a kocák maradtak a fiaztató kutricába, de a malacok át tudtak járni a többi bokszba is és így 4 koca malacai ismerkedtek meg egymással (kb.40-40 malac). A fiaztatóban videón rögzítettük a kocák és malacok viselkedést, a kísérleti csoportban a kocákat és malacaikat különböz színnel jelöltük. A választás a malacok 26-28 napos kora között történt. A 4 kísérleti csoport egy-egy azonos fakkba került, míg a kontrol almok malacai vegyes csoportokba kerültek a battériára. A malacok súlymérése születéstől 7 hetes korukig hetente történt. A videofelvételek, illetve a battérián történt személyes megfigyeléssel értékeltük ki az állatok viselkedését. A súlygyarapodásban nem volt szignifikáns különbség a csoportok között, de etológiai eredményeinkkel szeretnénk alátámasztani az ?óvodás" technológiai rendszer állatvédelmi, állatjóléti előnyeit.
Tárgyszavak:Agrártudományok Állattenyésztési tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
malac
viselkedés
választás
stressz
piglet
behavior
weaning
stress
Megjelenés:Animal welfare, etológia és tartástechnológia. - 11 : 2 (2015), p. 90-95. -
További szerzők:Balogh Péter (1970-) (agrármérnök) Huzsvai László (1961-) (talajerőgazdálkodási szakmérnök, agrármérnök) Novotniné Dankó Gabriella (1967-) (agrármérnök)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM086164
Első szerző:Győri Zsolt (agrár)
Cím:A pótlólagos tejkiegészítés hatása a malacok testtömeg-gyarapodására és az alomkiegyenlítettségre a fiaztatóban / Győri Zsolt, Balogh Péter, Huzsvai László, Novotniné Dankó Gabriella
Dátum:2015
ISSN:0025-004X
Megjegyzések:Az utóbbi évtizedekben a kocák tejtermelése az átlagos alomszám növekedésével párhuzamosan jelentősen javult, az aktuális tejhozamot azonban sok környezeti tényező befolyásolja. A kiegészítő folyékony tejpótló tápszer adagolása a fiaztatóban megfelelő megoldás arra, hogy csökkentsük a különböző tejtermelésű kocák almai közötti testtömegkülönbséget, a malacok étvágy szerint tudjanak táplálkozni jobban kiteljesítve ezzel hizodalmassági genetikai képességeiket. A szerzők célja a pótlólagos tejkiegészítés hatásának vizsgálata a fiaztatóban a malacok növekedésére és az alomkiegyenlítettségre. Kilencven fialásból származó 965 malac testtömegét mérték születéskor, 14 napos korban, ill. választáskor (28 naposan). A kontrollcsoportban (n = 319) a malacok szoptak, és 10 napos kortól prestarter tápot kaptak. Az első kísérleti csoportban (n = 330) a malacok 10,7 tömegszázalékos oldatban kaptak tejpótló tápszert a szoptatás és prestarter táp mellett, a másik kísérleti csoportban (n = 319) pedig 14,5 tömegszázalékos oldatban készítettük a tejpótlót. A Duncan-féle többszörös középérték-összehasonlító teszt alapján a születéskori testtömegek között nem volt szignifikáns különbség a kontroll és a kísérleti csoportok között. A 14 napos kori és a választási testtömeg azonban már szignifikánsan nagyobb volt a kísérleti csoportokban a kontrollhoz képest. A variációs koefficiens alapján pozitív tendencia figyelhető meg az alomkiegyenlítettség javulásában a kísérleti csoportoknál.
Tárgyszavak:Agrártudományok Állattenyésztési tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Magyar Állatorvosok Lapja. - 137 : 7 (2015), p. 403-408. -
További szerzők:Balogh Péter (1970-) (agrármérnök) Huzsvai László (1961-) (talajerőgazdálkodási szakmérnök, agrármérnök) Novotniné Dankó Gabriella (1967-) (agrármérnök)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM063767
Első szerző:Győri Zsolt (agrár)
Cím:Az "óvodásítási" rendszer stresszhatásának vizsgálata a fiaztatóban és az utónevelőben a bélsár kortizolszint meghatározásával / Győri Zsolt, Kulcsár Margit, Balogh Péter, Huzsvai László, Novotniné Dankó Gabriella
Dátum:2016
ISSN:1587-1282
Megjegyzések:Az iparszerű tartástechnológiai rendszerben a malacok választása 3-4 hetes koruk között történik. A választás napján a malacokat érő sok új dolog többszörös stresszfaktorként hat az állatokra, majd az előhízlaldában (battérián) napokig tart a 40-45 fős csoportok összeszokása, a csoport-hierarchia kialakulása. A stressz megállapításához manapság a "non-invaziv" (nem-invazív) módszerek élik virágkorukat, ezeknél ugyanis a mintákat az állatok zavarása nélkül is lehet gyűjteni. Kísérletünkben olyan tartástechnológiai rendszert vizsgáltuk, amely lehetővé teszi a malacok számára a szocializációt. Az "óvodás" rendszerben a malacok a választás előtti időszakban, még a koca jelenlétében ismerkednek meg későbbi battériás társaikkal. Az új rendszer stresszhatásának vizsgálatát végeztük a kocákra és a malacokra bélsár kortizolmetabolit meghatározással. Eredményeink szerint az "óvodásítási" rendszernek nincs stresszhatása a kocákra (melyek malacait összeengedtük választás előtt), és a malacoknál sem találtunk szignifikáns összefüggést a bélsár kortizol-metabolit változásban az "óvodásítási" rendszerrel kapcsolatban.
Tárgyszavak:Agrártudományok Állattenyésztési tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
bélsár
kortizol-metabolit
stressz
választás
Megjelenés:Agrártudományi közlemények = Acta agraria Debreceniensis. - 2016 : 69 (2016), p. 87-90. -
További szerzők:Kulcsár Margit Balogh Péter (1970-) (agrármérnök) Huzsvai László (1961-) (talajerőgazdálkodási szakmérnök, agrármérnök) Novotniné Dankó Gabriella (1967-) (agrármérnök)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM058656
Első szerző:Győri Zsolt (agrár)
Cím:Tejpótló kiegészítés hatása a fiaztatóban a malacok súlygyarapodására és a kocák hátszalonna-vastagságának változására / Győri Zsolt, Balogh Péter, Huzsvai László, Novotniné Dankó Gabriella
Dátum:2015
ISSN:1587-1282
Tárgyszavak:Agrártudományok Állattenyésztési tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
malac
tejpótló
koca
hátszalonna-vastagság
Megjelenés:Agrártudományi közlemények = Acta agraria Debreceniensis. - 65 (2015), p. 43-47. -
További szerzők:Balogh Péter (1970-) (agrármérnök) Huzsvai László (1961-) (talajerőgazdálkodási szakmérnök, agrármérnök) Novotniné Dankó Gabriella (1967-) (agrármérnök)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM095217
Első szerző:Novotniné Dankó Gabriella (agrármérnök)
Cím:'Kindergarten' keeping-system in farrowing house: effect the socialization of piglets on weight performances, fecal cortisol metabolite level and post-weaning behavior / Gabriella Novotni-Dankó, László Huzsvai, Margit Huszenicza-Kulcsár, Zsolt Győri, Hanna Jankowiak, Eva Vaclavkova, Péter Balogh
Dátum:2021
ISSN:1587-1282
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Agrártudományi közlemények = Acta agraria Debreceniensis. - 1 (2021), p. 167-174. -
További szerzők:Huzsvai László (1961-) (talajerőgazdálkodási szakmérnök, agrármérnök) Huszeniczáné Kulcsár Margit Győri Zsolt (agrár) Jankowiak, Hanna Vaclavkova, Eva Balogh Péter (1970-) (agrármérnök)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
DOI
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM086107
Első szerző:Novotniné Dankó Gabriella (agrármérnök)
Cím:Effect of feeding liquid milk supplement on litter performances and on sow back-fat thickness change during the suckling period / Novotniné Dankó Gabriella, Balogh Péter, Huzsvai László, Győri Zsolt
Dátum:2015
ISSN:0003-9438 2363-9822
Megjegyzések:The aim of the present study was to investigate the effect of liquid milk supplement on litter performance (weight development of the piglets, weaning weight and mortality) and on sow back-fat thickness change during the suckling period. Data were collected from 150 litters, with the weight of a total of 1709 piglets measured at birth, at 14 days of age and at weaning (28 days), respectively. Sow (n D 150) back-fat depth was measured the day before farrowing, 14 days after farrowing and at weaning. In the control group (n D 363), the piglets were suckled and got pre-starter feed from day 10. In the four experimental groups (MS1; MS2; MS2 and MS4; n D 1346), the piglets received additional milk replacer in various concentrations from the 10th day of life. While there were no significant differences in birth weight between the control and experimental groups, we did find significant differences between the 14-day weights and weaning weights. The milk supplement significantly reduced mortality compared to the control (11.6 vs. 4.9; 5.9, 8.9; 8.3 %). However, there were no statistically significant differences between litter homogeneity data, based on the CV% of piglet weight. Three experimental groups (MS1, MS2 and MS4) were more homogenous compared to the control group at weaning (25.3 vs. 20.9; 20.3; 20.3 CV%). Based on the examination of sow back-fat thickness reduction, there were significant differences between the control (C) and MS3 groups (7.61 vs. 5.57mm reduction, P < 0.05) during the suckling period. These results demonstrate the advantage of milk replacer on weaning weight. Litter homogeneity, piglet mortality and back-fat thickness of the sows were affected by providing milk replacer to the piglets during the suckling period.
Tárgyszavak:Agrártudományok Állattenyésztési tudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Archiv für Tierzucht = Archives Animal Breeding. - 58 (2015), p. 229-235. -
További szerzők:Balogh Péter (1970-) (agrármérnök) Huzsvai László (1961-) (talajerőgazdálkodási szakmérnök, agrármérnök) Győri Zsolt (agrár)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1