CCL

Összesen 3 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM005766
Első szerző:Tikász Ildikó Edit (gazdasági agrármérnök)
Cím:Szabadtartásos baromfitermékek fogyasztói értékítélete / Tikász Ildikó Edit, ifj. Bárány László, Szűcs István, Balogh Viktória
Dátum:2008
Megjegyzések:A világ baromfihús fogyasztása az utóbbi két évtized során valamennyi húsféleséget meghaladó ütemben fejlődik, a növekedés éves üteme 3-6% között alakul. E tendencia hazánkban is érvényesül, húsfogyasztásunkon belül a baromfihús 2000 óta a legnagyobb részesedésű, az összes húsfogyasztásunknak 47%-át teszi ki (29,8 kg/fő/év), mellyel az EU-ban is az elsők között foglalunk helyet. Az elmúlt évek állategészségügyi és takarmányozási botrányai, az Európai Unió állatjóléttel és minőséggel kapcsolatos követelményei, valamint az egészségtudatos táplálkozás hatásaként néhány éve hazánkban a Master Good cégcsoport megkezdte a szabadtartású baromfifélék termelését, feldolgozását és értékesítését. Az új termék fogyasztói fogadtatása kedvezőnek mondható, hiszen jelenleg Magyarországon a vágott csirke mintegy 1,5%-a szabadtartásos. Ez a nevelési technológia különleges minőségű csirkehúst eredményez, amely hasonlít a háztáji ?kapirgálós" csirkéhez, azaz zamatosabb, rostosabb húsú, mint a brojler. A szabadtartásban nevelt csirkét gyógyszermentes takarmányon tartják, életkörülményei állatjóléti szempontból is megfelelőek. Ezen szigorú előírások és feltételek betartását minőségbiztosítási rendszerrel és az ún. Red Master védjeggyel támasztják alá. A Master Good cégcsoport támogatásával és együttműködésével végeztünk primer piackutatást a csirkehús és azon belül a szabadtartású csirke fogyasztói megítélésének vizsgálatára. A kérdőíves megkérdezésen (1011 db kérdőív) alapuló felmérést 2008. májusában bonyolítottuk le kérdezőbiztosok segítségével bevásárlóközpontok (hiper- és szupermarketek) húspultjai mellett, a szabadtartású baromfihús ? azaz a ?tanyasi" márkanévvel ellátott termékek ? értékesítése szempontjából meghatározó szerepet betöltő városokban (Budapest, Debrecen, Győr, Székesfehérvár, Szeged, Nyíregyháza). A kérdőívek kiértékelése során leíró és nem parametrikus statisztikai számításokat végeztünk, az SPSS 13.0 statisztikai programcsomag segítségével. A kérdőíves felmérés célja volt, hogy egyrészt felmérjük a csirkehús fogyasztás gyakoriságát, megismerjük, hogy a fogyasztók mely beszerzési helyeket tartják a friss csirkehús, valamint a feldolgozott termékek szempontjából a legbiztonságosabbnak, értékeljük csirkehús vásárlási és fogyasztási attitűdjeiket, valamint ártudatosságukat. A szabadtartású csirkehús és azon belül a ?tanyasi csirke" márkanévvel ellátott termékek tekintetében célunk volt, hogy vizsgáljuk a fogyasztók termékismeretét, árelfogadását, vásárlási és fogyasztási attitűdjeiket, a termék-promócióval kapcsolatos véleményüket, továbbá a jelenlegi és a bevezetésre kerülő termékek iránti igényeiket. Az elvégzett kutatás alapvető információkat szolgáltatott a fogyasztás belső struktúrájáról, feltárta a fogyasztói értékítélet egyes összetevőit, valamint rámutatott a szabadtartásos csirkehús fogyasztás növelésének lehetséges kitörési pontjaira.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
baromfi
szabadtartás
fogyasztó
Megjelenés:Élelmiszer, táplálkozás és marketing. - 5 : 2-3 (2008), p. 81-87. -
További szerzők:Bárány László (ifj.) Szűcs István (1968-) (agrárközgazdász) Vida Viktória (1983-) (közgazdász, gazdasági agrármérnök)
Internet cím:elektronikus változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM096948
Első szerző:Vida Viktória (közgazdász, gazdasági agrármérnök)
Cím:Sertéshúsfogyasztással kapcsolatos fogyasztói preferenciák, attitűdök elemzése az Észak-alföldi régióban I. / Balogh Viktória
Dátum:2010
Megjegyzések:This research concentrates on the consumption of pork and pork products in the North Great Plain Region. The research is aimed at the pork meat consumption because it is one of the most popular meats in Hungary, although in recent years, the major rival - the poultry meat ? based on the per capita annual consumption, has preceded the pork meat. Regarding the consumption of meat products it can be stated that there are significant differences ? there are some that we consume less from and others that we consume more from ? and the consumption of there products has either or positive or a negative effect on the state of health of the Hungarian population. Besides this the product features and some other factors (trend, fashion, consumer misconception), which can decrease or increase our pork meat consumption, are also examined.
Tárgyszavak:Agrártudományok Élelmiszertudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Élelmiszer, Táplálkozás és Marketing. - 7 : 1 (2010), p. 27-30. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM096945
Első szerző:Vida Viktória (közgazdász, gazdasági agrármérnök)
Cím:A sertéshúsfogyasztási szokások vizsgálata a 4P alapján - A termékkel kapcsolatos kérdések bemutatása / Vida Viktória, Szűcs István
Dátum:2016
ISSN:1786-3422 2560-2551
Megjegyzések:The topicality and importance of the chosen subject is justified by the trends observed in recent years, showing that questions con-cerning nutrition, food and food safety are gaining more and more significance. One of the biggest challenges of the 21st century isto ensure stable, sustainable and safe food production for the continuously growing population of the world. We have chosen thissubject for the research work, as we wanted to deal with an issue that influences our everyday life, our lifestyle and welfare and ourhealth. For this reason, this article focuses on the analysis of consumer habits, preferences and attitudes related to pork consumption,namely in the area of nutrition marketing. Hungary's population traditionally consumes pork meat and it is the second mostpopular meat, so we have chosen pork meat to be the focal point of the article. A consumer research consisting of 1201 questionnairesserved as a basis of the primary research, which can be treated as the sample population. ?e most important aim of the primaryresearch was to examine how the consumption of pork products is altering in Hungary, how often they are consumed, how healthythey are judged by the consumers, where these products are purchased, what price is evaluated to be realistic, which products areconsumed less and more, what the preference list of consumers related to pork products looks like and where the significantdifferences between pork consumption and gender, age, family status, educational attainment, settlement size etc. can be found.
Tárgyszavak:Agrártudományok Állattenyésztési tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Élelmiszer, Táplálkozás és Marketing. - 12 : 2 (2016), p. 47-54. -
További szerzők:Szűcs István (1968-) (agrárközgazdász)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1