CCL

Összesen 2 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM080497
Első szerző:Szántó Zsuzsa
Cím:A jól-lét fogalmának értelmezése az európai szakirodalomban (2009-2014) / Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva, Berényi Zoltán, Sipos Flórián, Murányi István
Dátum:2016
ISSN:2063-6415
Megjegyzések:A jól-lét olyan, széles körben használt fogalom, melyben az életminőség különböző dimenziói testesülnek meg. A tanulmány a fogalom európai szakirodalomban történő meghatározásának és használatának felmérése érdekében végzett szisztematikus vizsgálat eredményeit mutatja be. Munkánk alapját az Európai Unió "Measuring Youth Well-Being (MyWeB)" kutatásában résztvevő tizenegy ország kutatóinak közös erőfeszítéseként előállt ismeretek képezték. Egy jövőbeli európai ifjúság-kutatási program elősegítése és előkészítése érdekében kutatásunk résztvevői összegyűjtötték a fiatalok jól-létével kapcsolatos angol nyelven, illetve saját országaik nyelvén 2009-2014 között megjelent tanulmányokat. Azok a munkák kerültek be az általunk megvizsgált anyagok közé, melyek megfeleltek a következő kritériumoknak: a tanulmány a kutatásunkban résztvevő partnerországban végzett kutatás alapján készült, célcsoportjának típusa és kora megfelelt a kívánalmaknak (nem esett a népesség valamilyen szempontból különlegesnek számító kategóriájába és a 10-25 éves korcsoportot ölelte fel), a tanulmány teljes szövege elérhető volt, s megfelelő módszertani alapossággal készült. Az egymást követő, három szakaszban végrehajtott szűrések után 95 db tanulmány maradt, melyet tovább elemeztünk. A jól-lét fogalom vizsgálatának eredményeként kiderült, hogy a koncepció felépítésében hat terület, s az ehhez kapcsolódó indikátorok vesznek részt. Azt találtuk, hogy a jól-lét elsődlegesen pszichológiai jellegű, erőteljesen kognitív, egészséggel kapcsolatos, magatartásbeli és szociális oldalakkal bíró koncepció. Tanulmányunk végkövetkeztetése, hogy a jól-léttel kapcsolatos kutatások során a jelenleginél több figyelmet kellene fordítani a koncepció szociális oldalának, kommunikációs aspektusainak, az intézményi környezetének és az információs társadalomba való illesztettségének vizsgálatára
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Irodalom- és kultúratudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
jól-lét
gyermekek
ifjúság
áttekintés
Európa
Megjelenés:Metszetek. - 5 : 1 (2016), p. 16-47. -
További szerzők:Susánszky Éva Berényi Zoltán (1964-) (politológus) Sipos Flórián (1977-) (ókortörténész) Murányi István
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
DOI
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM080417
Első szerző:Szántó Zsuzsa
Cím:Understanding Well-Being. Review of European Literature 1995-2014 / Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva, Zoltan Berenyi, Sipos Flórián, Istvan Muranyi
Dátum:2016
Megjegyzések:Well-being is a widely used concept embodying different dimensions of quality of life. This paper presents the results of a systematic review on the definition and usage of the concept in European literature. The study is based on the joint efforts of researchers form eleven countries who participated in the European Union research project Measuring Youth Well-Being (MYWeB). In order to assist and prepare a future European youth research, Researchers collected studies on youth well-being that where published in their own language and in English between 2009-2014. The inclusion criteria also covered the origin of the study being a partner country of the project, the type and age of the target groups (normal population, 10-25 years), the availability of full-text articles, and the methodological robustness of the study. After a three-phase procedure, 95 papers were selected for review. The examination of the notion of well-being revealed six domains and their corresponding indicators used for the construction of the concept. Well-being emerged as a predominantly psychological concept with strong cognitive, health-related, behavioural, and social aspects. Our paper concludes that more focus is needed on indicators of the social domain and the aspects of communication, the institutional environment and the embeddedness into information society.
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Irodalom- és kultúratudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
Well-Being
Children
Youth
Review
Europe
Megjelenés:Journal of Social Research & Policy. - 7 : 1 (2016), p. 1-18. -
További szerzők:Susánszky Éva Berényi Zoltán (1964-) (politológus) Sipos Flórián (1977-) (ókortörténész) Murányi István (1959-) (szociológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1