CCL

Összesen 5 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM084093
Első szerző:Kolozsvári László Róbert (háziorvos)
Cím:Alapellátási hatásköri egyeztető dokumentum a háziorvosi szolgálatokhoz bejelentett gasztroenterológiai betegek ellátásáról / Kolozsvári László Róbert, Kovács Erzsébet, Tamás Hajnalka
Dátum:2020
ISSN:0133-1973
Megjegyzések:A kiterjesztett alapellátás hatásköri listáját (AHL) a projekt keretein belül a nagy népegészségügyi jelentőségű témák szerint dolgozzuk fel hazai és nemzetközi irányelvek figyelembevételével. A gasztroenterológiai területen gyakoriságuk folytán az alábbi betegségek kerülnek kidolgozásra: a gyulladásos bélbetegségek (IBD) ? Crohn betegség és colitis ulcerosa, gastrooesophagealis reflux (GERD), valamint a pepticus fekélybetegség, illetve etiológiai jelentősége folytán a H. pylori infekció. A colorectalis carcinoma főként a daganatos fejezetben kerül ismertetésre, azonban. H határterületi kérdések kapcsán ezen munkadokumentumban is több szempontból említésre kerül. A coeliakia, jelentősége miatt szintén szerepel a dokumentumban. A gasztroenterológiai betegségekkel kapcsolatos tevékenységeket, ahogyan a többi szervrendszert feldolgozó hatásköri dokumentumokban is, 3 fő tevékenységi területen összegezzük, ezek a: Prevenciós szolgáltatások, Krónikus gondozás részeként nyújtandó szolgáltatások, és a Sürgősségi/akut ellátás részeként nyújtandó szolgáltatások. Ismertetjük az alapellátás szintjén elvégezhető, illetve az ott rendelhető diagnosztikus és terápiás tevékenységeket, feltüntetjük az orvosi és nem orvosi humán erőforrás igényt a szükséges kompetencia szintre vonatkozó javaslattal. Az eszközös, technológiai és finanszírozási feltételek szükségességét és fejlesztési igényét is jelezzük. Összességében a munkacsoport által elkészített és a szakmai társaság által jóváhagyott, véglegesített munkadokumentum meghatározza majd a beteg beutalásának helyes gyakorlatát, a szakellátásból szükséges információkat, valamint az egyéni háziorvosi praxisokban, praxisközösségekben elvégzendő/elvégezhető diagnosztikus és terápiás tevékenységek körét is.
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok idézhető absztrakt
folyóiratcikk
Megjelenés:Medicus Universalis. - 53 : 1 (2020), p. 45. -
További szerzők:Kovács Erzsébet Tamás Hajnalka
Pályázati támogatás:VEKOP-1.8.0
EFOP
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM085541
Első szerző:Lambrinou, Christina-Paulina
Cím:Effective strategies for childhood obesity prevention via school based, family involved interventions : a critical review for the development of the Feel4Diabetes-study school based component / Lambrinou Christina-Paulina, Androutsos Odysseas, Karaglani Eva, Cardon Greet, Huys Nele, Wikström Katja, Kivelä Jemina, Ko Winne, Karuranga Ernest, Tsochev Kaloyan, Iotova Violeta, Dimova Roumyana, De Miguel-Etayo Pilar, M. González-Gil Esther, Tamás Hajnalka, Jancsó Zoltán, Liatis Stavros, Makrilakis Konstantinos, Manios Yannis, Feel4Diabetes-study group
Dátum:2020
ISSN:1472-6823
Megjegyzések:Background: Although there are many interventions targeting childhood obesity prevention, only few have demonstrated positive results. The current review aimed to gather and evaluate available school-based intervention studies with family involvement targeting dietary, physical activity and sedentary behaviors among primary schoolchildren and their families, in order to identify the most effective strategies. Methods: Studies published between 2000 and January 2015 were retrieved from scientific electronic databases and grey literature. The databases used included MEDLINE/PubMed, Web-of-Science, CINAHL and Scopus. Included studies had to be experimental controlled studies and had duration over 1 school year, had family involvement, combined PA and dietary behaviors and were implemented in school setting. A complementary search was executed to update the review to cover the period from February 2015 to January 2019. Results: From the studies examined (n = 425), 27 intervention programs (33 publications) fulfilled the inclusion criteria. Among these, 15 presented significant effect on weight status and/ or overweight/ obesity or clinical indices, 3 presented significant effect on most energy balance-related behaviors (EBRBs) while 9 presented significant effect on some/few EBRBs or determinants. Strategies implemented in effective interventions were: teachers acting as role-models and being actively involved in the delivery of the intervention, school policies supporting the availability of healthy food and beverage choices and limiting unhealthy snacks, changes in the schoolyard, in the recess rules and in the physical education classes to increase physical activity, and involving parents in the intervention via assignments, meetings, informative material and encouraging them to improve the home environment. Use of incentives for children, social marketing techniques, collaboration with local stakeholders were found to increase effectiveness. Programs that focused only on educational sessions and material for parents, without promoting relevant environmental and policy changes, were found to be less effective. Cultural adaptations have been suggested to increase the intervention's acceptance in specific or vulnerable population groups. Conclusions: Several effective strategies were identified in the reviewed programs. Outcomes of the current review were taken into account in developing the Feel4Diabetes-intervention and summed up as recommendations in the current work in order to facilitate other researchers designing similar childhood obesity prevention initiatives.
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
Obesity prevention
Type 2 diabetes prevention
Primary school children
Families
School based
Megjelenés:BMC Endocrine Disorders. - 20 : Suppl. 2 (2020), p. 1-20. -
További szerzők:Androutsos, Odysseas Karaglani, Eva Cardon, Greet Huys, Nele Wikström, Katja Kivelä, Jemina Ko, Winne Karuranga, Ernest Tsochev, Kaloyan Iotova, Violeta Dimova, Roumyana De Miguel-Etayo, Pilar González-Gil, Esther Tamás Hajnalka Jancsó Zoltán (1973-) (orvos, háziorvos szakorvos, foglalkozás-orvostan szakorvos) Liatis, Stavros Makrilakis, Konstantinos Manios, Yannis Kolozsvári László Róbert (1977-) (háziorvos) Feel4Diabetes-Study Group
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM086719
Első szerző:Rurik Imre (háziorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, urológus)
Cím:Evaluation of primary care services in Hungary / Imre Rurik, Zoltán Jancsó, László Kalabay, Levente Lánczi, Lajos Mester, Csaba Móczár, Anna Nánási, Csilla Semanova, Péter Schmidt, Judit Szidor, Hajnalka Tamás, Peter Torzsa, Tímea Ungvári, Mária Végh, Katalin Vraukó, László Kolozsvári
Dátum:2020
Megjegyzések:Abstract Background. It is a major challenge to show what configurations of primary care(PC) is associated with better outcomes, in terms of quality, equity and costs. The QUALICOPC Study tried to analyse and compare them within 35 countries, using validated questionnaires filled by family physicians/general practitioners (GPs). This paper aims to provide data of the Hungarian-arm of the QUALICOPC Study; to compare some findings to that of other participating countries; to give a comprehensive overview about the recent Hungarian PC system. Methods. Altogether 222 questionnaires were completed by Hungarian GPs, delivered by fieldworkers, in a geographically representative distribution. Results . Financing are based mostly on capitation, with smaller additional compensatory elements and minor quality incentives. The gate-keeping function is weak, although by referrals, the preference of patients is mostly considered. Communication between PC and specialists is often insufficient. Variety of available devices and equipment's are appropriate. Single handed practices were 87%. Appointment instead of queuing is a new option and become more popular, mainly among better educated and urban patients. GPs are involved in the management of almost all chronic condition of all generations. Half of them estimate their job as still interesting, burn-out symptoms were rarely found. Among the evaluated process indicators, access, continuity, comprehensiveness and coordination were rated as satisfactory, together with equity among health outcome indicators. Financing is not sufficient, therefore many GPs are involved in other earning activities. The increasing shortage of manpower is a major challenge. Conclusions. In the past 2 decades, there was visible improvement at service level and in economic circumstances. Cooperation and communication between different levels of health care provision should be improved, focusing better to community orientation and to preventive services. There is a need for specific primary care oriented guidelines to define the expected tasks of GPs
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Research Square. - 2020 (2020), p. 1-23. -
További szerzők:Jancsó Zoltán (1973-) (orvos, háziorvos szakorvos, foglalkozás-orvostan szakorvos) Kalabay László Lánczi Levente (1990-) (általános orvos) Mester Lajos Móczár Csaba (1966-) (háziorvos) Nánási Anna (1995-) (háziorvos) Semánová Csilla (1991-) (PhD hallgató) Schmidt Péter Szidor Judit Tamás Hajnalka Torzsa Péter Ungvári Tímea Végh Mária Tóth-Vraukó Katalin Kolozsvári László Róbert (1977-) (háziorvos)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM082268
035-os BibID:(MTMT)3227829
Első szerző:Rurik Imre (háziorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, urológus)
Cím:EUR-HUMAN : oktatási, továbbképzési kiadvány a magyar alapellátásban dolgozó egészségügyi szolgáltatók, elsősorban orvosok számára, akik részt vesznek a menekültek, menedékkérők és egyéb bevándorlók ellátásában / Rurik Imre, Kolozsvári László Róbert, Nánási Anna, Tamás Hajnalka, Ungvári Tímea, Jancsó Zoltán, Katz Zoltán
Dátum:2016
Megjelenés:Debrecen : [Debreceni Egyetem Népegészségügyi Kar Családorvosi és Foglalkozás-egészségügyi Tanszék, 2016
Terjedelem:215 p.
ISBN:978 963 318 614 5
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Szociológiai tudományok tankönyv
könyv
További szerzők:Kolozsvári László Róbert (1977-) (háziorvos) Nánási Anna (1995-) (háziorvos) Tamás Hajnalka Ungvári Tímea Jancsó Zoltán (1973-) (orvos, háziorvos szakorvos, foglalkozás-orvostan szakorvos) Katz Zoltán
Pályázati támogatás:717.319 EUR-HUMAN projekt része
Egyéb
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM075136
035-os BibID:(scopus)85052523573 (wos)000442603200001
Első szerző:Rurik Imre (háziorvos, foglalkozás-egészségügyi szakorvos, urológus)
Cím:Menekültek, migránsok az alapellátásban : mit tanulhattunk az EUR-HUMAN projekt eredményeiből? / Rurik Imre, Kolozsvári László Róbert, Aarendonk Diederik, Angelaki Agapi, Ajdukovic Dean, Dowrick Christopher, Dückers Michel, Hoffmann Kathryn, Jancsó Zoltán, Jirovsky Elena, Katz Zoltán, Michili Enkeleint-Aggelos, van den Muijsenbergh Maria, Nánási anna, Petelos Elena, Rotar-Pavlic Danica, Sifaki-Pistolla Dimitra, Tamás Hajnalka, Roland Palla, Ungvári Tímea, Lionis Christos
Dátum:2018
ISSN:0030-6002 1788-6120
Megjegyzések:Háború és/vagy nyomor sújtotta közel-keleti, ázsiai és afrikai országok felől 2015-ben milliós nagyságrendű migrációsáradat indult el Európa felé, amely Magyarországot is elérte. A menekültkrízis komoly kihívást jelentett mindegyikeurópai ország egészségügyi rendszere számára. Kevés figyelmet kapott az a hatalmas munkaterhelés, amelyeta menekültek/migránsok egészségügyi ellátása jelentett az alapellátás számára, amely erre kapacitásában és részbenszakmailag sem volt megfelelően felkészülve. A magyar alapellátás elsősorban a hazánkon átvonuló migránsok ellátásábanvolt érintett. A betegközpontú, együttérző, a menekültek egészségügyi szükségleteit felmérő, bizonyítékalapúintervenciók iránti igény és ezek alapján megfelelő, az integrált alapellátás kapacitását bővíteni képes oktatási programkifejlesztésére való szándék indította el az EUropean Refugees ? HUman Movement and Advisory Network (EURHUMAN)projektet, 7 európai ország közreműködésében. Az EUR-HUMAN projekt fő célja a gyakorlati ismeretekbővítése volt mindazon európai országokban, amelyek migránsokat és menekülteket fogadnak: felmérni egészségügyiigényeiket, minimalizálni a határokon való átkelés egészségügyi kockázatait, főleg a korai megérkezés periódusára ésaz átmeneti vagy tartós letelepedés idejére fókuszálva. Fő céljai az intervenció igényének felismerésére, meghatározására,tervezésére, az alapellátás minőségének javítására irányulnak, különös tekintettel a sérülékeny csoportokra. Közleményünkleírja a projekt menetét, bemutatja eredményeit, és összegzi a háziorvosok számára készült oktatási anyaglegfontosabb gyakorlati tanácsait; megmutatja azon szakmai továbbképzési források elérhetőségét a magyar (házi)orvosok számára, amelyek hasznosak a migrációban érintett országokból érkezők ellátásában. Az EUR-HUMANprojekt a Horizont 2020 programok keretében futott le 2016-ban az Európai Bizottság felügyelete alatt, a Fogyasztó-,Egészség-, Élelmiszerügyi és Mezőgazdasági Végrehajtó Ügynökség (CHAFEA) által finanszírozva.
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
alapellátás
betegközpontú ellátás
együttérző ellátás
EUR-HUMAN
integrált ellátás
kapacitás
menekült
migráns
migráció
Megjelenés:ORVOSI HETILAP. - 159 : 35 (2018), p. 1414-1422. -
További szerzők:Kolozsvári László Róbert (1977-) (háziorvos) Aarendonk, Diederik Angelaki, Agapi Ajduković, Dean Dowrick, Christopher Dückers, Michel Hoffmann, Kathryn Jancsó Zoltán (1973-) (orvos, háziorvos szakorvos, foglalkozás-orvostan szakorvos) Jirovsky, Elena Katz Zoltán Michili, Enkeleint-Aggelos van den Muijsenbergh, Maria Nánási Anna (1995-) (háziorvos) Petelos, Elena Rotar Pavlič, Danica Sifaki-Pistolla, Dimitra Tamás Hajnalka Palla Roland Ungvári Tímea Lionis, Christos
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1