CCL

Összesen 4 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM078906
Első szerző:Kovács Edina Mária (oktatáskutató, drámapedagógus)
Cím:Pedagógushallgatók romákkal kapcsolatos elképzeléseinek vizsgálata / Kovács Edina
Dátum:2018
ISSN:1215-5233
Megjegyzések:A roma lakosság a volt szocialista országok többségében a korábbinál is nehezebb helyzetbe került a rendszerváltás idején. Napjainkban a romákkal kapcsolatos kérdések alapvetően emberi jogi, valamint oktatási területen jelennek meg. Utóbbi a társadalmi integrációban kap(na) jelentős szerepet. Ugyanakkor, ahogyan arra egy nemzetközi kutatás is rámutatott, a felzárkóztatás politikai szándéka gyakran kisiklik a többségi társadalom tagjainak ellenállása miatt (Szalai és mtsai, 2010), amiben vélhetően kiemelt szerepük van a pedagógusoknak. Ebben a tanulmányban egy olyan kutatás eredményeit mutatjuk be, amely azt igyekezett feltárni, hogyan viszonyulnak a Debreceni Egyetemen tanuló leendő pedagógusok a roma gyerekekhez. Vannak-e előítéleteik velük szemben? Úgy gondolják, hogy a roma gyerekek bármilyen téren rosszabbak, mint a többségi társadalom tagjai? Tanulnak-e a képzésük során a roma kultúráról, sajátosságokról? És mindezek fényében, a pályára lépés után tudják-e majd segíteni a roma gyerekek integrációját?
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Szociológiai tudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Megjelenés:Iskolakultúra. - 28 : 3-4 (2018), p. 3-11. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM065454
Első szerző:Kovács Edina Mária (oktatáskutató, drámapedagógus)
Cím:Multidimenzionális képek a felnőtt tanulókról / Kovács Edina
Dátum:2015
ISSN:1215-5233
Megjegyzések:Ritkán sétál valaki turistaként a saját lakóhelyén, rácsodálkozva az ismertnek gondolt épületekre, terekre, szobrokra. Ez a kevéssé tudományos hasonlat jutott eszembe Engler Ágnes most megjelent tanulmánykötetét olvasva. Az élethosszig tartó tanulás vagy a felnőttoktatás fogalma nagyjából két évtizede kezdett megtöltődni azzal a tartalommal, ahogyan ma ismerjük és használjuk; újdonságértékük mostanra megkopott. Engler Ágnes tanulmányainak egyik erőssége pedig épp a rácsodálkoztatás: olyan tényeket sorakoztatnak fel, amelyeket voltaképpen ismerünk, csak valamiképpen mégis figyelmen kívül hagyunk. A bemutatott kutatások másik nagy erénye az előzőnek többé-kevésbé az ellenkezője: hogy olyan speciális igényekkel bíró felnőtt-tanulói csoportokat vizsgálnak, amelyek ritkán kerülnek a kutatói érdeklődés fókuszába. A harmadik pedig, hogy a társadalmi nemi sajátosságokat a kutató külön dimenzióként emeli be a kutatások többségébe, s így talál magyarázatot egy-egy érdekes jelenségre, vagy ezek mentén vet fel újabb, megválaszolandó kérdéseket.
Hallgatói metszetek : A felsőoktatás felnőtt tanulói / Debrecen : Debreceni Egyetem, Felsőoktatás-kutató és Fejlesztő Központ, 2014. -
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok recenzió, könyvismertetés
Megjelenés:Iskolakultúra 7-8 (2015), p. 129-132. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM065190
Első szerző:Kovács Edina Mária (oktatáskutató, drámapedagógus)
Cím:Tükröt tart; segít máshogy hazamenni : A playback módszer lehetséges alkalmazása az előítéletesség csökkentésére / Kovács Edina
Dátum:2016
ISSN:1215-5233
Megjegyzések:Az előítéletesség a rendszerváltást követően vált nyíltan kezelhető témává, és - ennek következtében - mérhetővé Magyarországon. Azóta a vizsgálatok azt mutatják, hogy az előítéletek meglehetősen erősek hazánkban: egy 2012-es európai értékkutatás szerint az előítéletesség és a jóléti sovinizmus tekintetében az EU-országok közül Magyarországot a második helyen találjuk. A hazai szakirodalom arra hívja fel a figyelmet, hogy a deviánsnak tartott csoportok - kábítószer-használók, homoszexuálisok -, valamint a cigányság a leginkább elutasítottak. Az előítéletesség a fiatalokat is jellemzi: Murányi szerint ez annak következménye, hogy a szociális másság negatív sztereotípiákkal és előítéletekkel van jelen a felnőtt társadalomban (Fábián, 1997; Murányi, 1998; Zán, 2014).Tanulmányunk egy, az előítéletességet csökkenteni szándékozó program hatását vizsgálja. A program a playback színház módszerével dolgozta fel az előítéletesség témáját, képzés, valamint előadások keretében, az Észak-Alföld régióban. A roma fiatalok helyzetére kiemelt figyelmet fordított, így az egyik előadáson nagyobb létszámban vettek részt egy roma szakkollégium hallgatói.
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
előítélet
roma
pedagógus
drámapedagógia
Megjelenés:Iskolakultúra 26 : 2 (2016), p. 19-30. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM046854
Első szerző:Kovács Edina Mária (oktatáskutató, drámapedagógus)
Cím:A hatalom aspektusainak változása a média tanárképében / Kovács Edina
Dátum:2012
Megjegyzések:A tanári szerep egyre inkább differenciálódik és gazdagodik, ám a tanárok presztízsének, tekintélyének alakulása nem tükrözi ezt. A társadalmi nemek és az oktatás kérdésével foglalkozó kutatók (Smulyan, 2006; Gaskell és Mullen, 2006) vizsgálatai azt bizonyítják, hogy a média által közvetített tanárképhez erősen kötődnek a társadalmi nemi sztereotípiák. Azaz a férfi tanárokhoz nagy arányban és jellemzően "férfias", a tanárnőkhöz hasonló mértékben "nőies" értékek kapcsolódnak, így előbbiekhez a hatalom és a tekintély, utóbbiakhoz az emocionális viselkedés és az elismertség hiánya. Így a tanári pálya feminizációja hatással lehet a tanárokról alkotott kép alakulására. Jelen kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy módosult-e a média tanárképe - a társadalmi nemi meghatározottság szempontjából - a rendszerváltást követően, részint az elnőiesedés, részint a politikai-társadalmi változások hatására, és ha igen, akkor milyen módon.
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
gender
tanárkép
pedagógus
Doktori iskola
Megjelenés:Iskolakultúra 12 : 6 (2012), p. 79-89. -
Pályázati támogatás:TÁMOP-4.2.2/B-10/1-2010-0024
TÁMOP
Humán Tudományok Doktori Iskola
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1