CCL

Összesen 6 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM092666
Első szerző:Juhász Attila (epidemiológus)
Cím:A társadalmi-gazdasági helyzet és a jelentősebb rosszindulatú daganatok incidenciájának összefüggései Magyarországon, 2003-2008 / Juhász Attila, Nagy Csilla, Páldy Anna, Kásler Miklós
Dátum:2010
ISSN:0369-3805
Megjegyzések:A társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségek a daganatos megbetegedések területi egyenlőtlenségeiben is tükröződnek. A 2003?2008 között diagnosztizált népegészségügyi szempontból kiemelt jelentőségű daganatos megbetegedések (ajak, szájüreg és a garat, gyomor, kolorektális, emlő, méhnyak, prosztata, és tüdődaganat) hazai területi eloszlásának vizsgálata, valamint a megbetegedések és a depriváció (DI) közötti település szintű összefüggés elemzése hierarchikus Bayes becsléssel (BYM modell) simított Standardizált Incidencia Hányados illetve a BYM modellen alapuló regresszióval történt. Mindkét nem esetében pozitív szignifkáns összefüggés mutatható ki a tüdő, a gyomor rosszindulatú daganatos megbetegedései és a DI között, valamint fériaknál az összes, és a szájüregi daganatok és a DI területi eloszlása között. Fordított kapcsolat detektálható nőknél az emlő rosszindulatú megbetegedése, férfiaknál az időskori prosztata rosszindulatú megbetegedés területi halmozódása esetén.
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok kutatási jelentés
folyóiratcikk
depriváció
rosszindulatú daganatos incidencia
Megjelenés:Népegészségügy. - 88 : 4 (2010), p. 320-330. -
További szerzők:Nagy Csilla (1970-) (epidemiológus, népegészségügyi szakember) Páldy Anna Kásler Miklós
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM092663
Első szerző:Juhász Attila (epidemiológus)
Cím:A magyar lakosság társadalmi-gazdasági státusz index alapján meghatározott helyzete és a korai halálozása közötti összefüggés, 1998-2004 / Juhász Attila, Nagy Csilla, Páldy Anna
Dátum:2009
ISSN:0369-3805
Megjegyzések:Egyes társadalmi-gazdasági tényezők és az egészségi állapot közötti összefüggés régóta ismert. Jelen vizsgálatban célul tűztük ki a hazai és nemzetközi módszertani tények alkalmazásával, település szintű, több dimenziós társadalmi-gazdasági státusz index megalkotását, valamint az index és a magyar lakosság korai halálozásának térbeli eloszlása közötti kapcsolat bemutatását. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer adatbázisából 7 település szintű mutató (munkanélküliség, iskolázatlanság, jövedelem, nagycsaládosok aránya, csonka családok aránya, lakások zsúfoltsága, személygépkocsik száma) került felhasználásra. A faktorok összevonását lehetővé tevő transzformációk (normalizálás és standard érték meghatározása) után a tényezők súlyozása faktor analízissel történt. Eredményeink szerint a SES-index által két nagyobb deprivált területet azonosítottak Magyarországon: az egyik hazánk északi- keleti és keleti, a másik, pedig a dél-nyugati része. A depriváció növekedése és a korai halálozás emelkedése között statisztikailag szigni
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok kutatási jelentés
folyóiratcikk
Megjelenés:Népegészségügy. - 87 : 3 (2009), p. 195-203. -
További szerzők:Nagy Csilla (1970-) (epidemiológus, népegészségügyi szakember) Páldy Anna
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM092438
Első szerző:Juhász Attila (epidemiológus)
Cím:Development of a Deprivation Index and its relation to premature mortality due to diseases of the circulatory system in Hungary, 1998-2004 / Juhász Attila, Nagy Csilla, Páldy Anna, Beale Linda
Dátum:2010
ISSN:0277-9536
Megjegyzések:An association between health and socio-economic status is well known. Based on international and national studies, the aims of this study were to develop a multi-dimensional index at the municipality level, to provide information about socio-economic deprivation in Hungary and to investigate the association between socio-economic status and the spatial distribution of premature mortality due to diseases of the circulatory system. Seven municipality level socio-economic indicators were used from the National Information System of Spatial Development (income, low qualification, unemployment, one-parent families, large families, density of housing and car ownership). After normalisation and standardisation, indicator weights were evaluated using factor analysis. A risk analysis study was conducted using the Rapid Inquiry Facility software to evaluate the association between deprivation and the spatial distribution of premature mortality due to diseases of the circulatory system for the years 1998? 2004. Areas of significantly high deprivation were identified in the northeastern, eastern and southwestern parts of Hungary. A statistically significant association was found between premature cardiovascular mortality and deprivation status in both genders. The Deprivation Index is the first composite index at the municipality level in Hungary and includes key factors that affect socio-economic status. The identified association highlighted the fact that inequalities in socio-economic status may reflect the spatial distribution of health status in a population. The results can be used to inform prevention strategies and help plan local health promotion programs aimed at reducing health inequalities.
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
DI
Megjelenés:Social Science & Medicine. - 70 : 9 (2010), p. 1342-1349. -
További szerzők:Nagy Csilla (1970-) (epidemiológus, népegészségügyi szakember) Páldy Anna Beale, Linda
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM092668
Első szerző:Nagy Csilla (epidemiológus, népegészségügyi szakember)
Cím:Az alkoholos májbetegségek és májzsugor miatti korai halálozás halmozódásának tér- és időbeli vizsgálata Magyarországon, 1996-2007 - (Klaszter-vizsgálat) / Nagy Csilla, Juhász Attila, Papp Zoltán, Páldy Anna
Dátum:2011
ISSN:0369-3805
Megjegyzések:A túlzott alkoholfogyasztás és a különböző szociális-környezeti tényezők befolyását a halálozás halmozódására számos vizsgálat igazolta. E tér-epidemiológiai elemzés célja a társadalmi-gazdasági helyzet hatásának kiküszöbölésével meghatározott térbeli halmozódások (klaszterek) azonosításán keresztül annak áttekintése volt, hogy 1996?2007 között a magyar férfiak és nők alkoholos májbetegségek, valamint májzsugor (BNO-X: K70) okozta korai halálozása miként változott. A vizsgálat a Rapid Inquiry Facility (RIF), az R és a SatScan szoftverrel történt. A vizsgálati időszak legtöbb évében elsődleges klasztereket találtunk ? mind a fér+ak, mind a nők körében ? Pest megye délkeleti és Komárom-Esztergom megye déli, délnyugati részén. Férfiak esetében további magas halálozási kockázatú területet azonosítottunk Zala megye egészén, Somogy megye nyugati és Heves megye északi részén. Eredményeink rámutattak az időben viszonylag állandó magas halálozási kockázatú területekre, melyek ? a társadalmi-gazdasági helyzet befolyásán túli ? háttérben meghúzódó tényezők feltárására, pontos azonosítására irányuló analitikus epidemiológiai vizsgálatok kiindulópontjai lehetnek.
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok kutatási jelentés
folyóiratcikk
alkohol
Megjelenés:Népegészségügy. - 89 : 1 (2011), p. 5-13. -
További szerzők:Juhász Attila (1970-) (epidemiológus) Papp Zoltán Páldy Anna
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM092692
Első szerző:Nagy Csilla (epidemiológus, népegészségügyi szakember)
Cím:Az egészségügyi ellátáshoz köthető halálozás alakulása Magyarországon és a központi régióban, 1996-2006 / Nagy Csilla, Juhász Attila, Páldy Anna
Dátum:2010
ISSN:0866-4811 2063-4161
Megjegyzések:BEVEZETÉS - Az egészségügyi ellátáshoz köthető - elkerülhető - halálozás csökkenő trendje ellenére jelentős mértékben járul hozzá a társadalmi veszteségekhez. A szerzők e halálozás hazai alakulását és az elveszített életévekhez történő hozzájárulását, továbbá a központi régióban élő lakosság elkerülhető halálozásának területi egyenlőtlenségeit, a társadalmi-gazdasági helyzettel és a településnagysággal való összefüggéseit mutatják be. MÓDSZEREK - 1996-2006 között a korai (azon belül az elkerülhető) halálozás miatti életévi veszteségek alakulása - magyar, fővárosi és Pest megyei szinten - a potenciálisan elveszített életévek (PÉV) mutatójával került vizsgálatra. A térepidemiológiai vizsgálatrészben az elkerülhető halálozás egyenlőtlenségeinek vizsgálata - településszinten - hierarchikus Bayes-becsléssel simított (indirekt) standardizált halálozási hányadosok segítségével, a társadalmi-gazdasági tényezőkkel való kapcsolat pedig a szocioökonómiai helyzet meghatározására kifejlesztett, multidimenzionális indexszel való összefüggés-vizsgálattal történt. EREDMÉNYEK - 2006-ban a magyar férfiak 7207 évet, a nők pedig 3870 életévet veszítettek 100 000 főre vetítve korai halálozásuk miatt. Csökkenő trend mellett az elkerülhető halálozás jelentős mértékben járult hozzá az életévi veszteségekhez, a férfiak és nők veszteségének több mint 30%-át tette ki. Pest megyében a kisebb településeken nagyobb mértékű elkerülhető halálozás volt megfigyelhető. A régió területén élő lakosság körében pedig a kedvezőtlen társadalmi- gazdasági helyzet emelkedett halálozási kockázattal társult. KÖVETKEZTETÉSEK - Évente átlagosan mintegy 32 000 ember (az elhunytak mintegy negyede) vesztette életét a vizsgált időszak alatt hazánkban az elkerülhető halálokok miatt, többek között e vizsgálat eredményei ezért is lehetnek fontosak a helyi döntéshozók és szakterületi irányítás szakemberei számára, elsősorban az egészségügyi fejlesztések tervezéséhez.
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok kutatási jelentés
folyóiratcikk
elkerülhető halálozás
Megjelenés:Lege Artis Medicinae. - 20 : 11 (2010), p. 747-755. -
További szerzők:Juhász Attila (1970-) (epidemiológus) Páldy Anna
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM092432
Első szerző:Nagy Csilla (epidemiológus, népegészségügyi szakember)
Cím:Mortality amenable to health care and its relation to socio-economic status in Hungary, 2004-08 / Nagy Csilla, Juhász Attila, Beale Linda, Páldy Anna
Dátum:2012
ISSN:1101-1262
Megjegyzések:Background: Recently, research focus has returned to amenable mortality to health care, despite the decreasing trend, as it remains a significant contributor to social and economic loss due to premature death. This article assesses the trends of amenable mortality over time and, its spatial inequalities with respect to deprivation, in Hungary. Methods: An ecological analysis of mortality amenable to health care was carried out using smoothed indirectly standardized mortality ratios, calculated by full hierarchical Bayesian methods, at municipality level. The association between the spatial distribution of amenable mortality and deprivation was also assessed using a Hungarian specific deprivation index. Results: Trends of mortality amenable to health care were characterized by a decreasing pattern across the studied period, 1996?2008. Areas of significantly high risk of amenable mortality were identified in the North-eastern, Eastern and South-western parts of Hungary. A statistically significant association was found between amenable mortality and deprivation status in both genders. After correcting for bias due to socio-economic confounders, the patterns of areas with excess risks significantly changed. Conclusion: Differences in deprivation alone cannot explain the spatial distribution of mortality amenable to health care. This study highlights the importance of exploring other factors (e.g. health-care system and individual life style) beyond socio-economic status, which affect health inequalities particularly for health policy makers, who are responsible for the mitigation of health disparities.
Tárgyszavak:Orvostudományok Egészségtudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:European Journal Of Public Health. - 22 : 5 (2012), p. 620-624. -
További szerzők:Juhász Attila (1970-) (epidemiológus) Beale, Linda Páldy Anna
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1