CCL

Összesen 16 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM078862
Első szerző:Czellér Krisztina (geográfus)
Cím:A Miscanthus giganteus vízfelhasználási hatékonyságának vizsgálata liziméteres kísérletben / Czellér Krisztina, Tuba Géza, Kovács Györgyi, Sinka Lúcia, Zsembeli József, Percze Attila
Dátum:2019
Megjegyzések:Kutatásunk fő célja az volt, hogy meghatározzuk a DE AKIT Karcagi Kutatóintézet három súlyliziméterébe telepített Miscanthus giganteus vízmérleg elemeit különböző öntözővíz dózisok alkalmazása mellett. Az alkalmazott vízdózisok: 10, 15, 20 l/hét (5,88, 8,82, 11,76 mm) voltak. Jelen dolgozatunkban a 2018 májusától augusztusáig tartó időszak eredményeit mutatjuk be. A vízmérleg elemek és a növény magasság alakulásán túl a vízfelhasználás hatékonyságát is kiszámítottuk az öntözési kezelések közötti különbségek jellemzésére. Megállapítottuk, hogy minél nagyobb volt a kijuttatott vízmennyiség, annál nagyobb volt a párolgás, illetve hasonló összefüggést állapítottunk meg a nádak magasságának alakulása kapcsán is. A vízhasznosulási index is kedvezőbb (alacsonyabb) volt a nagyobb öntözővíz dózis alkalmazása mellett. The main goal of the research was to determine the water balance and its elements for Miscanthus giganteus in the case of different irrigation doses in an experiment set in three weighing lysimeters in the lysimeter station of the Research Institute of Karcag. The lysimeters were irrigated with different doses of water: 10, 15, 20 l/week (5.88, 8.82, 11.76 mm), respectively from May to August in 2018. Beyond the height of the plants, the water balance and its components, a water use efficiency index was calculated from the rate of total water input and evapotranspiration in order to characterize the differences among the irrigation treatments. We established that in each month of the investigated period the larger was the water input the highest was the evapotranspiration. The same correlation was characteristic to the height of the plants. The water use efficiency index was more favourable (lower) in the case of the higher irrigation doses.
ISBN:978-963-269-808-3
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok előadáskivonat
öntözés
párolgás
vízmérleg
Megjelenés:XXI. századi vízgazdálkodás a tudományok metszéspontjában : II. Víztudományi Nemzetközi Konferencia / szerk. Jakab Gusztáv, Csengeri Erzsébet. - p. 48-55. -
További szerzők:Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Kovács Györgyi (1980-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Sinka Lúcia (1993-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök) Percze Attila Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Kovács Györgyi (1980-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Sinka Lúcia (1993-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök)
Pályázati támogatás:20428-3/2018/FEKUTSTRAT
Egyéb
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM078865
Első szerző:Czellér Krisztina (geográfus)
Cím:Water use efficiency of Miscanthus giganteus under different irrigation doses / Krisztina Czellér, Géza Tuba, Györgyi Kovács, Lúcia Sinka, József Zsembeli, Attila Percze
Dátum:2019
Megjegyzések:The main goal of the research was to determine the water balance and its elements for Miscanthus giganteus in the case of different irrigation doses in an experiment set in three weighing lysimeters in the lysimeter station of Karcag Research Institute, Hungary. The lysimeters were irrigated with different doses of water: 10, 15, 20 l/ week (5.88, 8.82, 11.76 mm), respectively from May to August in 2018. Beyond the height of the plant and the water balance and its components, water use efficiency index was calculated from the rate of total water input and evapotranspiration in order to characterize the differences among the irrigation treatments. We established that in each month of the investigated period the larger was the water input the highest was the evapotranspiration. The same correlation was characteristic to the height of the plants. The water use efficiency index was more favourable (lower) in the case of the higher irrigation doses.
ISBN:978-3-902849-64-9
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok előadáskivonat
weighing lysimeters
, water balance
evapotranspiration
Megjelenés:Lysimeter - a perfect tool for quantifying fluxes of water, nutrients and pollutants / Hrsg. Brigitte Marold. - p. 175-178. -
További szerzők:Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Kovács Györgyi (1980-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Sinka Lúcia (1993-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök) Percze Attila
Pályázati támogatás:20428-3/2018/FEKUTSTRAT
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM068994
Első szerző:Czellér Krisztina (geográfus)
Cím:Determination of the amount of dew using weighing lysimeter data / K. Czeller, J. Zsembeli, L. Sinka, G. Kovacs, T. Streda, H. Stredova, P. Cepuder, R. Nolz
Dátum:2017
Megjegyzések:Recent advances in lysimetry facilitate measuring waterbalance components with high accuracy and high temporalresolution. As a consequence, precipitation as wellas dewfall as a part of it can be determined directly fromlysimeter data. Beside precise measurement equipmentsuch as load cells, adequate data management is requiredto provide an appropriate database for such a purpose. Inorder to improve data with respect to the determination ofdew, a smoothing method that uses natural cubic splineswas adapted to the weighing data of the lysimeter stationin Karcag (Hungary). Smoothing parameters were modifiedin a way that the resulting dataset represented bothevapotranspiration and precipitation including dewfall.Finally, the latter was quantified on a lysimeter grownwith grass for an 18-month period.
ISBN:978-3-902849-45-8
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok előadáskivonat
data processing
smoothing function
water balance
precipitation
evapotranspiration
Megjelenés:Lysimeterforschung - Möglichkeiten und Grenzen Lysimeter research - options and limits / Brigitte Marold. - p. 181-184. -
További szerzők:Zsembeli József (1967-) (agrármérnök) Sinka Lúcia (1993-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Kovács Györgyi (1980-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Streda T. Stredova H. Cepuder, Peter Nolz, Reinhard
Pályázati támogatás:Osztrák-Magyar Akció Alapítvány: project nr. 92öu2
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM068915
Első szerző:Czellér Krisztina (geográfus)
Cím:Elaboration of the methodology of dew measurement by means of weighing lysimeters / Krisztina Czellér, Lúcia Sinka, Géza Tuba, József Zsembeli
Dátum:2017
Megjegyzések:Records of the frequency of occurrence of or the total amounts of dew are scarce. The lack of such records can undoubtedly be attributed to the difficulty of making quantitative measurements of dew. Within some limitations large precision weighing lysimeters can be suitable for the accurate determination of dew amounts. The lysimeter data completed with meteorological data provide the possibility to identify such periods with positive water balance when no rainfall occurred hence dew formation is probable. Nevertheless some "data noises" (oscillations) are characteristic to weighing lysimeter data gained with a high frequency for a longer period. These oscillations can be easily mixed up with the weight increase due to dew formation, therefore filtering or smoothing functions must be used to separate them. Our research aimed to elaborate a method that is suitable to separate true dewfall periods from oscillations and to quantify the amount of dew occurred on the surface of 2 weighing lysimeters of Karcag Research Institute of RISF UD for a longer period. The method we applied for filtering was the application of weight data measured with 1 hour frequency instead of 10 minutes frequency. The investigation period lasted from 1/4/2015 to 30/9/2016. Two high precision weighing lysimeters were involved, one with bare soil surface and one with grass cover. 43.11 and 49.35 mm dew was calculated for the grass covered and the bare surface lysimeters for the total 18-month-long investigation period with the application of our method.
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
dew
data filtering
weighing lysimeter
Megjelenés:Columella 4 : 1 (2017), p. 187-192. -
További szerzők:Sinka Lúcia (1993-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök)
Pályázati támogatás:Osztrák-Magyar Akció Alapítvány: project nr. 92öu2
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM086402
Első szerző:Sinka Lúcia (környezetgazdálkodási agrármérnök)
Cím:A növénykondicionálás hatása a csemegekukorica beltartalmi paramétereire sóterhelt környezetben = Effect of plant conditioning on kernel quality of sweet corn in saline environment / Sinka Lúcia, Takácsné Hájos Mária, Czellér Krisztina, Tuba Géza, Zsembeli József
Dátum:2020
Megjegyzések:A szikes, vagy szikesedésre hajlamos területeken is érdemes vizsgálni a növénytermesztési lehetőségeket, hiszen a Föld rohamosan növekvő népességével lépést kell tartani az ágazatnak. Kutatómunkánk során a 'Dessert R78 F1' csemegekukorica hibrid minőségében bekövetkezett változását vizsgáltuk 600 mg/l sótartalmú vízzel való öntözés esetén. Az abiotikus stresszt szenvedett növények termésminőségének javítási lehetőségét két növénykondicionáló szer alkalmazásával vizsgáltuk. Az Explorer 21 (200 kg/ha) talajba juttatva, gyökérfejlődést elősegítő hatású, a Wuxal Ascofol (25 l/ha) lombon keresztül hat, fokozva a stressztűrő képességet. A csemegekukorica termesztőközege homok-, illetve agyagtalajjal feltöltött 3-3 liziméter volt. Vizsgálataink a fogyasztói szempontból lényeges beltartalmi paraméterekre irányultak. A csemegekukorica szárazanyagtartalmában homoktalajon az Explorer 21 (21,6 g/100 g), míg agyagtalajon a Wuxal Ascofol alkalmazásával (20,9 g/100 g) detektáltunk kedvezőbb eredményt. A Wuxal Ascofol javította mindkét talajtípuson a vízoldható szárazanyag mennyiségét, (homoktalajon 15,3%, agyagtalajon 14,8%), illetve az élelmi rosttartalmat (homoktalajon 5,24 g/100 g, agyagtalajon 5,19 g/100 g). A Wuxal Ascofol alkalmazásával csökkent a termés Na-tartalma. Továbbá a szemek héjkeménységét is növelte ez a növénykondicionáló szer. Megállapítottuk, hogy sóterhelés mellett a Wuxal Ascofol-al való kezelés kedvezőbb minőségű csemegekukorica előállítását teszi lehetővé.
ISBN:978-963-496-156-7
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok előadáskivonat
könyvrészlet
Megjelenés:XVII. Nemzetközi Tudományos Napok "Környezeti, gazdasági és társadalmi kihívások 2020 után" : Abstract Book / szerk. Bujdosó Zoltán, Dinya László, Csernák József. - p. 205. -
További szerzők:Takácsné Hájos Mária (1961-) (kertészmérnök) Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM083372
Első szerző:Sinka Lúcia (környezetgazdálkodási agrármérnök)
Cím:Investigation of the possibility of green bean production under unfavourable agro-ecological conditions in lysimeters / Sinka Lúcia, Takács-Hájos Mária, Czellér Krisztina, Tuba Géza, Zsembeli József
Dátum:2019
ISSN:2065-748X 2068-2964
Megjegyzések:There are extended agricultural areas in the world that can be utilized only with irrigation for crop production. Improper irrigation may induce unfavourable processes in the soil (e.g. secondary salinization). To investigate this problem existing in Hungary as well, 12 simple drainage lysimeters - which are useful equipment for the investigation of the water and salt balance of the soil - were used in an irrigation experiment in the Research Institute of Karcag. The basic goal was to investigate the possibility of the production of a salt-sensitive crop (green bean) in areas with unfavourable agro-ecological conditions. 6 lysimeters were irrigated with deionized water, while the other 6 with saline water of 1,600 mg/l salt content. We also used a soil conditioner (Neosol) during the experiment. Analysing the effect of the irrigation quality on the plant height of green beans, it can be established that the plants irrigated with deionized water were averagely 5.3 cm taller than the plants irrigated with saline water. Similar tendencies were characteristic of the average biomass (deionized: 93.5, saline: 62.5 g), the average root mass (deionized: 9.5 g, saline: 8.2 g), the number of pods (deionized: 17.1, saline: 11.9), and the pod yield (deionized: 137.9 g, saline: 85.9 g) values. However, all these values can be improved by soil conditioning combined with the optimization of irrigation.
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
irrigation
secondary salinization
vegetable production
Megjelenés:Acta Universitatis Sapientiae, Agriculture and Environment. - 11 : 1 (2019), p. 72-82. --
További szerzők:Takácsné Hájos Mária (1961-) (kertészmérnök) Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök)
Pályázati támogatás:20428-3/2018/FEKUTSTRAT
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM078864
Első szerző:Sinka Lúcia (környezetgazdálkodási agrármérnök)
Cím:Simulation of the irrigation practice applied in the hobby gardens of Karcag in simple drainage lysimeters / Lúcia Sinka, A. R. Garcia, Krisztina Czellér, Géza Tuba, József Zsembeli
Dátum:2019
Megjegyzések:Most of the vegetables have high water demand hence their production with irrigation is generally justified. Nevertheless improper irrigation may induce unfavourable processes in the soil (e.g. secondary salinization). An irrigation experiment was set in 12 simple drainage lysimeters at the lysimeter station of the Research Institute of Karcag with the basic goal to quantify the effect of the irrigation frequency and water quality on the soil and green bean. Two approaches were applied: all the lysimeters were irrigated with the same weekly amount of water, 6 with saline water, 6 with deionised water. Within both treatments 3 lysimeters were irrigated 5 times, while the other 3 two times a week. We examined the effect of irrigation on the moisture content of the soil layers at 0-10 and 20-30 cm. The soil moisture content data measured in the soil columns irrigated once a week with a higher dose showed more favourable soil moisture profile for the plants. Irrigation with saline water had negative effect on each investigated plant parameter.
ISBN:978-3-902849-64-9
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok előadáskivonat
könyvrészlet
irrigation frequency
soil moisture
vegetables
Megjelenés:Lysimeter - a perfect tool for quantifying fluxes of water, nutrients and pollutants / Hrsg. Brigitte Marold. - p. 171-174. -
További szerzők:Rivera Garcia Arzu (1989-) Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök)
Pályázati támogatás:20428-3/2018/FEKUTSTRAT
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM073936
Első szerző:Sinka Lúcia (környezetgazdálkodási agrármérnök)
Cím:Talajkondicionáló (PRP-SOL) alkalmazásának hatása zöldbab jelzőnövényre liziméteres kísérletben / Sinka Lúcia, Takácsné Hájos Mária, Czellér Krisztina, Tuba Géza, Zsembeli József
Dátum:2018
Megjegyzések:A hazai zöldségtermesztésben kiemelkedő szerepe van az Alföldnek, azonban gyakranproblémát jelentenek a tájra jellemző, kisebb-nagyobb mértékben szikes talajok, melyekben avízben oldható sók, elsősorban a nátriumsók, igen nagy koncentrációban fordulnak elő, melyekkorlátozzák a zöldségnövények termeszthetőségének lehetőségét. A Debreceni Egyetem AgrárKutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézetének térségében is nagy a szikes talajokrészaránya, így javításának kiemelt szerepe van a kutatási témák között. Az Intézet egyikperspektivikus talajjavítási kísérletének vizsgálati eszközeként a karcagi liziméter állomás 12darab átfolyóvizes lizimétere szolgál, amelyek segítségével a talajok víz- és sóforgalma, illetvea növények vízhasznosítása határozható meg nagy precizitással. A liziméterekben 2011 óta aPRP-SOL talajkondicionáló szert alkalmazzák a talajjavításra, kísérleti jelleggel. A pelletformájú termék természetes kötésű kalcium és magnézium karbonátokat tartalmaz. Ez segítcsökkenteni a talajtömörödöttségére visszavezethető stresszhatásokat, javítja a talajszerkezetetés a talajéletet. Kísérletünkben 6 db liziméter (egyenként 1,46 m3térfogatú) talajábanalkalmaztuk a PRP-SOL talajkondicionáló szert 50 g/liziméter (150 kg/ha) dózisban,kontrollként pedig a másik 6 liziméter kezeletlen talaja szolgált. Jelzőnövényként bokorbabot(Phaseolus vulgaris L. var. nanus) vetettünk 6 tő/m2-es sűrűségben, 2017 augusztus 14-én. Abab sóküszöb értéke 1,0 mS/cm (a talajkivonat EC-je alapján), amely a főbb zöldségnövényekközül a legkisebb, azaz a bab sóérzékenynek minősül.Megállapítottuk, hogy a kezelt edényekben a bokorbab biomassza tömege 51%-al, ahüvelytermés darabszáma 76%-al, valamint az összes hüvelytermés tömege szintén 75%-alnagyobb értéket mutatott a kezeletlen kontrollhoz képest. A talajvizsgálati eredményekértékeléséből megállapítható, hogy azokban a liziméterekben, ahol 6 éve használják a PRPSOL-t,a talajkondicionálás jótékony hatást gyakorolt a talaj semleges kémhatásánakfenntartására, továbbá a talajban oldott összes sótatalom mértéke is jóval kisebb volt a PRPSOL-alkezelt talajokban. Az eredeti talajállapot eredményei alapján 0,13% összes oldottsótartalommal gyengén szikes volt a talaj, a kezelés után azonban 0,05% alá csökkent, továbbáa kezelt talajok eredményei alapján egy kismértékű humusztartalom növekedés ismegállapítható.Kísérleti eredményeink alapján javaslatot kívánunk tenni arra, hogy milyen talajjavításraalkalmas alternatív módszert alkalmazzunk olyan talajadottságú területen, melynek sótartalmakedvezőtlenül hat a sóérzékeny zöldségnövény fajokra.
ISBN:978-615-5586-26-2
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok előadáskivonat
szikesedés
talajkondicionálás
liziméter
bokorbab
Megjelenés:Tavaszi szél konferencia 2018 Nemzetközi multidiszciplináris konferencia : Abszrtraktkötet / szerk. Keresztes Gábor. - p. 58. -
További szerzők:Takácsné Hájos Mária (1961-) (kertészmérnök) Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM073176
Első szerző:Sinka Lúcia (környezetgazdálkodási agrármérnök)
Cím:A légköri harmat éves mennyisége és szerepe a vízforgalomban / Sinka Lúcia, Czellér Krisztina, Tuba Géza, Kovács Györgyi, Zsembeli József
Dátum:2018
Megjegyzések:Nagyon kevés a számszerűsített információnk a harmat előfordulásáról, gyakoriságáról, mennyiségéről, illetve a vízforgalomban betöltött szerepéről. Ezeknek az adatoknak a hiánya kétségtelenül annak tulajdonítható, hogy a harmatmennyiség mérése bonyolult, mivel igen kis mennyiségben (tized, század mm) keletkezik. Bizonyos korlátok figyelembevételével, a precíziós súlyliziméterek alkalmasak lehetnek a harmat mennyiségének meghatározására. Meteorológiai adatokkal kiegészített liziméteres adatsorok alapján elkülöníthetők azok a pozitív vízmérleggel jellemezhető időszakok, amikor, makrocsapadék híján, feltételezhető a harmathullás. Kutatómunkánk célja egyrészt egy olyan metodika kidolgozása volt, amely alkalmas a tényleges harmathullási időszakok elkülönítésére, másrészt a Debreceni Egyetem Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság Karcagi Kutatóintézet súlylizimétereinek felületén keletkező harmatmennyiség meghatározása hosszú idősoros adatok alapján. A vizsgálati időszak egy teljes évet ölelt fel. Az itt közölt eredmények egy gyeppel borított talajfelszínű precíziós súlyliziméter adataiból származnak. A harmat éves mennyiségét a liziméteres talajoszlopok teljes vízmérlegéhez, illetve annak elemeihez hasonlítva megítélhető a harmat jelentősége a talaj-növény rendszerekben.
ISBN:978-963-269-736-9
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok előadáskivonat
harmat
liziméter
vízmérleg
Megjelenés:Alkalmazkodó vízgazdálkodás: lehetőségek és kockázatok / szerk. Jakab Gusztáv, Tóth Attiláné, Csengeri Erzsébet. - p. 171-177. -
További szerzők:Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Kovács Györgyi (1980-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Zsembeli József (1967-) (agrármérnök)
Pályázati támogatás:ÚNKP-17-2
Egyéb
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

10.

001-es BibID:BIBFORM080119
Első szerző:Zsembeli József (agrármérnök)
Cím:Effect of Soil Conditioning on the Moisture Content and the Salt Profile of the Soil Under Irrigation with Saline Water / József Zsembeli, Lúcia Sinka, Arzu Rivera-García, Krisztina Czellér, Géza Tuba , Koloman Krištof, Pavol Findura
Dátum:2019
ISSN:0551-3677 1338-4376
Megjegyzések:The research work was started on the preliminary knowledge that the risk of secondary salinization is high in the hobby gardens around Karcag as the water of the aquifers used for irrigation is saline, nevertheless irrigation in the drought periods is essential for vegetable production. A complex experiment was set up in 12 simple drainage lysimeters at the lysimeter station of the Research Institute of Karcag in 2012 in order to simulate the conditions of irrigation characteristic in the region with the goal of finding a solution to mitigate the harmful effects by means of optimization of irrigation. In 2017-2018 three approaches were applied for the scientific establishment of the problem studying the effect of different irrigation frequencies, different irrigation water qualities, and soil conditioning on the moisture content and the salt profile of the soil. The soil conditioner (Neosol) applied was found to have a positive effect on the water and salt regime of the soil, partly by creating a more favourable vertical distribution of the soil water, and partly preserving more moisture in the soil.
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
lysimeter
Neosol
secondary salinization
irrigation regime
water quality
Megjelenés:Agriculture (Pol'nohospodárstvo). - 65 : 2 (2019), p. 77-87. -
További szerzők:Sinka Lúcia (1993-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Rivera Garcia Arzu (1989-) Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők) Krištof, Koloman Findura, Pavol
Pályázati támogatás:20428-3/2018/FEKUTSTRAT
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

11.

001-es BibID:BIBFORM077750
Első szerző:Zsembeli József (agrármérnök)
Cím:New techniques in agricultural water management / József Zsembeli, Krisztina Czellér, Lúcia Sinka, Györgyi Kovács, Géza Tuba
Dátum:2018
Megjegyzések:A review of lysimeter research is presented involving the brief history of studies with lysimeters, describing the main lysimeter types and introducing the lysimeter related experiments carried out at (RIK) recently involving our main scientific achievements. Research activities with lysimeters have significant role in agricultural science in Europe: 2985 measuring devices (89.5% lysimeters) representing 148 stations and 20 countries are registered by the Lysimeter Research Group. The state-of-the-art of agricultural related lysimeter research involves the precise determination of the elements of the hydrological balance (even the amount of dew), water use efficiency studies (even for specific environmental conditions), irrigation and climate change relations, and nutrient loss and contamination issues. Lysimeter researches have been carried out at RIK since 1983, in this paper some characteristic experiments and the results gained from them are reviewed in order to demonstrate the versatile utilization possibilities of lysimeters serving soil management researches. There three types of lysimeters operated at RIK making it unique in Hungary: 8 lysimeters with compensation system, 30 simple drainage lysimeters (26 were reconstructed and are used recently), and 6 electronic weighing lysimeters. On the base of the scientific and practical experiences gained during the longterm operation of the weighing lysimeters at Karcag, we figured out that the facilities provide very accurate data that can contribute to the better understanding of the salt- and water balance of the soil especially regarding the evaporation moderating effect of water preserving soil cultivation systems, the water use efficiency of different crops, the optimization of irrigation, and the mitigation of the harmful effect of secondary salinization.
ISBN:978-80-7326-301-0
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok könyvfejezet
lysimeters
water balance
soil management
water use efficiency
Megjelenés:tCreating a platform to address the techniques used in creation and protection of environment and in economic management of water in the soil / Máchal Pavel. - p. 69-79. -
További szerzők:Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Sinka Lúcia (1993-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Kovács Györgyi (1980-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

12.

001-es BibID:BIBFORM077745
Első szerző:Zsembeli József (agrármérnök)
Cím:Application of lysimeters in agricultural water management / Zsembeli József, Czellér Krisztina, Sinka Lúcia, Kovács Györgyi, Tuba Géza
Dátum:2018
Megjegyzések:A review of lysimeter research is presented involving the brief history of studies with lysimeters, describing the main lysimeter types and introducing the lysimeter related experiments carried out at (RIK) recently involving our main scientific achievements. Research activities with lysimeters have significant role in agricultural science in Europe: 2985 measuring devices (89.5% lysimeters) representing 148 stations and 20 countries are registered by the Lysimeter Research Group. The state-of-the-art of agricultural related lysimeter research involves the precise determination of the elements of the hydrological balance (even the amount of dew), water use efficiency studies (even for specific environmental conditions), irrigation and climate change relations, and nutrient loss and contamination issues. Lysimeter researches have been carried out at RIK since 1983, in this paper some characteristic experiments and the results gained from them are reviewed in order to demonstrate the versatile utilization possibilities of lysimeters serving soil management researches. There three types of lysimeters operated at RIK making it unique in Hungary: 8 lysimeters with compensation system, 30 simple drainage lysimeters (26 were reconstructed and are used recently), and 6 electronic weighing lysimeters. On the base of the scientific and practical experiences gained during the longterm operation of the weighing lysimeters at Karcag, we figured out that the facilities provide very accurate data that can contribute to the better understanding of the salt- and water balance of the soil especially regarding the evaporation moderating effect of water preserving soil cultivation systems, the water use efficiency of different crops, the optimization of irrigation, and the mitigation of the harmful effect of secondary salinization.
ISBN:978-80-7326-301-0
Tárgyszavak:Agrártudományok Növénytermesztési és kertészeti tudományok könyvfejezet
lysimeters
water balance
soil management
water use efficiency
Megjelenés:Creating a platform to address the techniques used in creation and protection of environment and in economic management of water in the soil / Máchal Pavel. - p. 5-21. -
További szerzők:Czellér Krisztina (1985-) (geográfus) Sinka Lúcia (1993-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Kovács Györgyi (1980-) (környezetgazdálkodási agrármérnök) Tuba Géza (1973-) (agrármérnök, környezetgazdálkodási szakmérnők)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1 2