CCL

Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM075550
Első szerző:Harcsa Imre Milán (közgazdász)
Cím:A magyarországi pálinkafőzés jogszabályi változásai és hatásai / Harcsa Imre Milán
Dátum:2016
ISSN:2064-4655
Megjegyzések:A pálinka sajátos termék, minőségi voltát a fogyasztók is kezdik meg-, illetve elismerni. Nemzeti italunk az utóbbi években jelentős változáson ment keresztül, hiszen kilépett a falusi környezetből, hungarikummá, és a fiatalok körében is népszerű itallá vált. Elterjedésének elősegítésében nagy szerepet játszott a 2010. szeptemberében megszüntetett jövedéki adó. Sajnos azonban az adómentességnek csupán néhány évig örülhettünk, mivel az intézkedés nem felelt meg az Európai Unió joggyakorlatának. Ezen rövid időszak alatt megnőtt a bérfőzdék száma, valamint fellendült azok forgalma. Olyanok is belevágtak a cefrekészítésbe, akik korábban még nem főzettek. Megjelent a magánfőzés intézményrendszere, mely a többször módosított szabályozás ellenére is átláthatatlan, valamint számos esetben kétes minőségű párlat lehet a végeredménye. Ezt megelőzendő, kampányokat kellene indítani, melyben felhívják a figyelmet a bérfőzés lehetőségére, illetve megfelelő szaktanácsokkal látják el az otthon főzőket. A kieső jövedéki adóból származó költségvetési hiány, ha lassan is, de helyre fog állni. Az embereknek kell néhány év, míg hozzászoknak az adófizetési kötelezettséghez, illetve a korábban felhalmozott készleteik elfogynak. 2016 januárjától a magánfőzést is ugyanolyan mértékű adó fogja terhelni, mint jelenleg a bérfőzést. Ennek hatására néhányan visszatérhetnek a szeszfőzdékbe, azonban vélhetően a többség a fekete főzés felé fog fordulni.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
jövedéki adó
jogszabályváltozás
kötelezettségszegési eljárás
párlat
pálinkafőzés
Megjelenés:ArsBoni. - 4 : 1 (2016), p. 25-42. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1