CCL

Összesen 9 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM082688
Első szerző:Boda Eszter (sportszervező)
Cím:Rekreációs fogyasztói szokások vizsgálata magyar fiatal felnőttek körében / Boda Eszter Judit, Bácsné Bába Éva, Laoues-Czimbalmos Nóra, Müller Anetta
Dátum:2019
ISSN:2498-5368
Megjegyzések:Háttér: Modern világunkban egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy mi módon töltjük szabadidőnket. Különösen fontos ez a fiatalok tekintetében, mivel az Y és a Z generáció már a mobil és elektronika uralta világba született, ahol bármit el lehet érni és intézni interneten. Ennek a kényelemnek köszönhetően a szabadidő is passzívabb, a fizikai aktivitás nem olyan jelentőséggel van jelen a mindennapokban, mint korábban. Módszer: Vizsgálatunk kérdőívvel vizsgálta a 30 év alatti fiatal felnőttek és fiatalok szabadidő eltöltési szokásait. A kapott eredményeket SPSS 21.0 programmal elemeztük, alapstatisztikát néztünk és kereszttábla elemzés során Chi2-tesztet végeztünk a gamma együttható vizsgálata mellett. A fókuszt a lakóhely és az 1 főre jutó nettő havi jövedelemből adódó esetleges különbségek felfedésére helyeztük. Eredmények: a fővárosi válaszadókra jellemzőbb a napi szintű sportolás, míg a falvakban és községekben élők gyakrabban töltik a szabadban kötelezettségektől mentes idejüket fizikai aktivitással. Következtetések: nem igazolható nagy különbség az egyes szabadidő eltöltési szokások és a jövedelem között. A szabadban töltött tevékenyégek azoknál a válaszadóknál alacsonyabb értékelést kapott, akiknek az 1 főre jutó nettó havi jövedelme 100 000 Ft alatt volt.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
szabadidős fogyasztói szokások
rekreáció
fiatal felnőttek
Megjelenés:Különleges bánásmód. - 5 : 4 (2019), p. 33-44. -
További szerzők:Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda) Laoues-Czimbalmos Nóra (1985-) (sportpedagógus) Müller Anetta Éva (1973-)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
DOI
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM099197
Első szerző:Kinczel Antónia
Cím:A magyar fiatal felnőttek sportolási szokásai és a sport motivációjuk alakulása / Kinczel Antonia, Bácsné Bába Éva, Molnár Anikó, Müller Anetta, Laoues-Czimbalmos Nóra
Dátum:2021
ISSN:2062-8269 2498-9312
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Acta Carolus Robertus. - 11 : 1 (2021), p. 27-39. -
További szerzők:Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda) Molnár Anikó (1994-) (Sportközgazdász) Müller Anetta Éva (1973-) Laoues-Czimbalmos Nóra (1985-) (sportpedagógus)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM106545
Első szerző:Laoues-Czimbalmos Nóra (sportpedagógus)
Cím:A magyar ép és fogyatékossággal élő fiatalok munkaerőpiaci helyzetének összehasonlító elemzése / Laoues-Czimbalmos Nóra, Müller Anetta, Bácsné Bába Éva
Dátum:2019
ISSN:2415-9395
Megjegyzések:A munkanélküliség a csökkenő tendencia ellenére is a mai magyar társadalom egyik legnagyobb problémája, amelynek egyik legnagyobb kárvallottai és leginkább érintettjei a fiatalok, a pályakezdők. A rendszerváltás után a munkanélküliek számának emelkedésével egy időben nőttek meg a területi, regionális különbségek is. Ez a különbség a munkanélküliek számában is megmutatkozik. A munkanélküliség növekedése a háztartások munkajövedel-meit csökkentette, ami különösen sújtotta a fiatalokat. Magyarországon és más EU országokban is (Gáti et al. 2012). A munkajövedelmek csökkenésével a fiatalok megélhetési nehézségei is fokozódtak. A 2009-es gazdasági válság alatt az állami transzferből származó háztartási jövedelmek (pl. családi támogatás, segély) is csökkentek (Tóth - Medgyesi 2011, Medgyesi - Nagy 2014). Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy hogyan alakult a fiatal felnőttek életkörülménye, megélhetése és a munkaerő-piaci helyzete különös tekintettel, a fogyatékossággal élők személyek körében
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
gazdaság
munkaerőpiac
foglalkoztatás
fogyatékossággal élő személyzet
Megjelenés:Studia Mundi - Economica. - 6 : 1 (2019), p. 44-57. -
További szerzők:Müller Anetta Éva (1973-) Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM106414
Első szerző:Laoues-Czimbalmos Nóra (sportpedagógus)
Cím:Fogyatékos tanulók szabadidős preferencia- rendszerének elemzése egy kutatás tükrében / Laoues-Czimbalmos Nóra, Bácsné Bába Éva, Mező Katalin, Kőnigh-Görögh Dóra, Müller Anetta Éva
Dátum:2020
ISSN:2498-700X
Tárgyszavak:Bölcsészettudományok Neveléstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
szabadidős preferencia, fogyatékos tanulók
Megjelenés:International Journal of Engineering and Management Sciences. - 5 : 1 (2020), p. 98-115. -
További szerzők:Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda) Mező Katalin (1973-) (gyógypedagógus) Kőnig-Görögh Dóra (1986-) (sportpedagógus) Müller Anetta Éva (1973-)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM087338
Első szerző:Laoues-Czimbalmos Nóra (sportpedagógus)
Cím:Sportmotivációs tényezők vizsgálata a 8-18 éves fogyatékossággal élő korosztály körében / Laoues-Czimbalmos Nóra, Bácsné Bába Éva, Szerdahelyi Zoltán, Müller Anetta
Dátum:2019
ISSN:2062-8269 2498-9312
Tárgyszavak:Orvostudományok Sporttudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
sportolási motiváció
fogyatékossággal élők
Megjelenés:Acta Carolus Robertus. - 9 : 1 (2019), p. 121-132. -
További szerzők:Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda) Szerdahelyi Zoltán (1978-) (sporttudomány) Müller Anetta Éva (1973-)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM078514
Első szerző:Laoues-Czimbalmos Nóra (sportpedagógus)
Cím:Fogyatékossággal élő gyerekek sport-fogyasztási szokásainak vizsgálata az akadálymentesített kínálati elemek tükrében / Laoues-Czimbalmos Nóra, Müller Anetta, Bácsné Bába Éva
Dátum:2019
ISSN:1585-6216 2560-2322
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Economica. Új évfolyam. - 10 : 1 (2019), p. 21-29. -
További szerzők:Müller Anetta Éva (1973-) Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda)
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.2-16-2017-00003
EFOP
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM078125
Első szerző:Laoues-Czimbalmos Nóra (sportpedagógus)
Cím:Comparative analysis of active and passive recreational consumption habits of disabled children living in the North Great Plain region / Laoues-Czimbalmos N., Müller A., Bácsné Bába É.
Dátum:2019
ISSN:2498-5368
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Különleges Bánásmód. - 5 : 1 (2019), p. 31-39. -
További szerzők:Müller Anetta Éva (1973-) Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda)
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.2-16-2017-00003
EFOP
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
DOI
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM077523
Első szerző:Laoues-Czimbalmos Nóra (sportpedagógus)
Cím:Fogyatékossággal élő személyek sportolásával foglalkozó sportszervezet kommunikációs sajátosságainak vizsgálata / Laoues-Czimbalmos Nóra, Müller Anetta, Bácsné Bába Éva
Dátum:2018
ISSN:1788-7593
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok. - 13 : 3-4 (2018),p. 119-128. -
További szerzők:Müller Anetta Éva (1973-) Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda)
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.2-16-2017-00003
EFOP
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM108156
Első szerző:Müller Anetta Éva
Cím:Extrém sportfogyasztás vizsgálata egy kutatás tükrében = Extreme Sports Consumption Implications from a Research / Müller Anetta, Bácsné Bába Éva, Pfau Christa, Molnár Anikó, Laoues-Czimbalmos Nóra
Dátum:2019
ISSN:2498-700X
Megjegyzések:Napjainkban egyre több kutatás fókuszál a szabadidős sportfogyasztásra, annak motivációs hátterének vizsgálatára, célcsoport jellemzőinek meghatározására. Az extrém sportok a szabadidős kínálati elemekben egyre markánsabban jelennek meg és a versenysportban is egyre erőteljesebben képviseltetik magukat. Kutatásunkban a fiatal felnőttek extrém sportfogyasztásának vizsgálatával foglalkozunk, a kérdőíveket Google Survey formájában, online kérdőíves felmérés módszerével gyűjtöttük be, melyeket legfőképp különböző social media platformokon, célzottan extrém sport érdeklődési körű egyéneket tömörítő csoportokban osztottuk meg. Az adatokat IBM SPSS szoftverrel dolgoztuk fel, alapstatisztikát és összefüggésvizsgálatot végeztünk. Az eredményeinket grafikusan is szemléltettük. Adattiszítás után 167 kérdőívet dolgoztunk fel. Az eredmények jól mutatják, hogy az extrém sportokat a férfiak preferálják inkább. A vizsgálatunk azt mutatja, hogy hazánkban a terepkerékpár, a falmászás, a mountainbike, a paintball és a gördeszkázás a legnépszerűbb szabadidős extrém sportok. A magasabb jövedelemmel rendelkező fiatalok között szignifikánsan nagyobb arányban találjuk az extrém sportok fogyasztását. Mivel költséges sport így magasabb diszkrecionális jövedelmet és magasabb költéshajlandóságot feltételez, melyet a kutatásunk is igazolt. Az extrém sportot űző fiatal felnőttek sportfelszerelés márkaválasztását nem az extrém sportspecifikus, hanem a klasszikus piacvezető sportmárkák (Nike, Adidas) jellemzik.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
extrém sportok
sportfogyasztás
Megjelenés:International Journal of Engineering and Management Sciences. - 4 : 3 (2019), p. 135-145. -
További szerzők:Bácsné Bába Éva (1968-) (bölcsésztanár, szakközgazda) Pfau Christa (1969-) (testnevelő tanár, közgazdász) Molnár Anikó (1994-) (Sportközgazdász) Laoues-Czimbalmos Nóra (1985-) (sportpedagógus)
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.2-16-2017-00003
EFOP
Internet cím:DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1