CCL

Összesen 32 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM108281
Első szerző:Balogh Nóra
Cím:Kutatóállomás a tenyeredben / Balog Nóra, Szegedi Sándor, Tóth Tamás
Dátum:2022
Megjegyzések:A klímaváltozásnak és a környezetterhelésnek egyre nagyobb jelentősége van egy város, vagy település életében, azon belül pedig a lakosság életében is. A területek felszínének a változásai és a beépítettség növekedése erősen befolyásolja egy város klímáját, a városon belül pedig egyes területek mikroklímáját. Ennél fogva hőmérsékleti különbségek jönnek létre. A nagyvárosok klímájának elemei mind hatással vannak egymásra és a városokra. Az általuk előidézett változások pedig szoros összefüggésben állnak. Az expedíciós mérések, illetve a műszerek tesztelése és ellenőrzése mellett a fő hangsúly a távfelügyelet kiépítésén, tesztelésén és a felmerülő metodikai és technikai problémák megoldásán és kidolgozásán volt. Informatikai szakember segítségével létrehoztunk egy teljesen egyedi és saját mérőműszert. A tesztelések során stabil mérési sorokat figyeltünk meg. Megszülettek az egyedi Raspberry Pi mérőállomások.
ISBN:978-963-7064-43-2
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok könyvfejezet
könyvrészlet
Megjelenés:Tájökológiai kihívások, adaptációs lehetőségek / (szerk.) Kiss Emőke, Balla Dániel. - p. 206-208. -
További szerzők:Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM118613
Első szerző:Baros Zoltán (geográfus)
Cím:Meteorológiai műszerek / Baros Zoltán, Bíróné Kircsi Andrea, Szegedi Sándor, Tóth Tamás
Dátum:2006
Megjelenés:Debrecen : Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó, 2006
Terjedelem:216 p.
ISBN:978 963 473 237 2
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok tankönyv
könyv
További szerzők:Bíróné Kircsi Andrea (1975-) (klimatológus) Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM060837
Első szerző:Csákberényi-Nagy Gergely (geográfus)
Cím:A szélenergia hasznosításának gyakorlati alkalmazhatósága alacsony beépítésű városi környezetben / Csákberényi-Nagy Gergely, Lázár István, Szegedi Sándor, Tóth Tamás
Dátum:2014
ISBN:978-963-7064-31-9
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok előadáskivonat
Megjelenés:Környezettudatos energiatermelés és -felhasználás / szerk. Szabó Valéria, Fazekas István. - p. 77-82. -
További szerzők:Lázár István (1986-) (geográfus) Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM038903
Első szerző:Gyarmati Renáta
Cím:Human comfort studies in Debrecen regarding the 2006-2008 period / Renata Gyarmati, Tamas Toth, Sandor Szegedi, Laszlo Kapocska
Dátum:2010
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok előadáskivonat
Megjelenés:8th European Conference on Applied Climatology 2010, Zürich : Abs tracts [CD-ROM]EMS Annual Meeting Abstracts Vol. 7, EMS2010-459, 2010 1 0th EMS / 8th ECAC. - p. [1]
További szerzők:Tóth Tamás (1982-) (klimatológus) Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Kapocska László
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM113550
035-os BibID:(cikkazonosító)5421 (WoS)001036196500001 (Scopus)85166265660
Első szerző:Horváth Gábor
Cím:A Comprehensive review of the distinctive tendencies of the diffusion of e-mobility in Central Europe / Gábor Horváth, Attila Bai, Sándor Szegedi, István Lázár, Csongor Máthé, László Huzsvai, Máté Zakar, Zoltán Gabnai, Tamás Tóth
Dátum:2023
ISSN:1996-1073
Megjegyzések:The study introduces the current situation of electric vehicle technologies, the possibilities and possible directions of their market, as well as the economic and environmental aspects in the eastern region of the EU, with special regard to Hungary. Our calculations show that despite the higher costs of ownership, in the case of 7 years of use (among Hungarian conditions), the total cost of the Battery Electric Vehicles (BEV) is lower than that of the Internal Combustion Engine Vehicles (ICEV) in each of the four segments analysed. The purchasing power of the population in the eastern regions of the EU is clearly lower compared to the western regions, yet people in this region spend beyond their financial means on motorization. Despite its unfavourable position, Hungary is in a particularly advantageous position compared to other countries in the region per vehicle and per capita in terms of the spread of BEVs. In the long run, even taking higher prices into account, the use of electric cars, in general, has significant advantages from an economic point of view; lower maintenance costs and fuel prices (especially with increased use) make EVs more cost-effective overall.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Energies. - 16 : 14 (2023), p. 1-29. -
További szerzők:Bai Attila (1967-) (agrár-közgazdász) Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Lázár István (1986-) (geográfus) Máthé Csongor Huzsvai László (1961-) (talajerőgazdálkodási szakmérnök, agrármérnök) Zakar Máté Gabnai Zoltán (1988-) (gazdasági agrármérnök) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus)
Pályázati támogatás:TKP2021-NKTA-32
Egyéb
2019-2.1.13-TÉT_IN-2020-00061
Egyéb
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM119264
Első szerző:Lázár István (geográfus)
Cím:A potenciális szélenergiát meghatározó terepi érdesség vizsgálata távérzékelt szélsebesség adatok alapján / Lázár István, Tóth Tamás, Szegedi Sándor
Dátum:2023
Megjegyzések:Az adott földrajzi helyen rendelkezésre álló potenciális szélenergia pontos meghatározásának feltétele az érdesség ismerete. A súrlódási rétegben a felszíni érdesség (lényegében a súrlódás) nagymértékben befolyásolja a szél sebességét és irányát, emiatt a potenciálisan kitermelhető szélenergia mennyiségét is. Ennek meghatározására számos módszer áll rendelkezésre. Ezek egyike a Hellmann-féle hatványfüggvény: v2/v1=(h2/h1)alfa, ahol h2 és h1 két ismert magasság, v2 és v1 pedig az ott mért szélsebesség, míg a dimenzió nélküli kitevő jellemzi a felszín érdességét. Az alfa kitevő értéke helyről helyre változik a felszín geometria és az időjárási feltételek függvényében. Ugyanakkor egy adott helyen is rendelkezik sajátos napi és éves menettel a légkör fizikai állapotjelzőinek (léghőmérséklet, hőmérsékleti rétegződés, légnyomás, a levegő sűrűsége, nedvességtartama, turbulencia, légköri stabilitás stb.) adott helyen való változásaival összefüggésben. A jelen kutatás keretében az alfa kitevő időbeli változásait vizsgáltuk az egyetemünk agrometeorológiai obszervatóriumának területén elhelyezett SODAR (hanghullámokkal működő légköri szondázó műszer) 2016-17-18-es mérési adatsorát elemezve.
ISBN:978-963-496-260-1
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok tanulmány, értekezés
könyvrészlet
felszíni érdesség
extrapoláció
SODAR
vertikális szélprofil
Hellmann-féle összefüggés
Megjelenés:Tanulmánykötet Prof. Dr. Mika János születésének 70. évfordulója alkalmából / Lakatos László. - p. 241-256. -
További szerzők:Tóth Tamás (1982-) (klimatológus) Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM090068
Első szerző:Lázár István (geográfus)
Cím:An estimation model based on solar geometry parameters for solar power production / István Lázár, Sándor Szegedi, Tamás Tóth, Gergely Csákberényi-Nagy
Dátum:2020
ISSN:2352-4847
Megjegyzések:Renewable energy sources are can play an important role both in fulfilling the increasing demands for energy and inreduction of the emissions of the greenhouse gases and other air pollutants. For these reasons their energy yield increasesdynamically. Renewable energy sources are available in different ratios in different regions of the continents. Every regionshas its own features what result in different utilisation methods. This paper presents a solar energy potential estimating modelwhat can be used at any locations over the Earth. Examinations were carried out on a remote controlled system composedof 64 solar panels in the Renewable Energy Park Research Center in Debrecen, Hungary. Results revealed that the agreementbetween the model and the values in our database is over 90% thus using the model the production of the solar panel systemscould be predicted taking into account specific local conditions as well.
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok konferenciacikk
folyóiratcikk
Megjelenés:Energy Reports. - 6 : 9 Suppl. (2020), p. 1636-1640. -
További szerzők:Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus) Csákberényi-Nagy Gergely (1981-) (geográfus)
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.1-16-2016-00022
EFOP
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM077467
Első szerző:Lázár István (geográfus)
Cím:A szélklíma jellegzetességei Debrecenben toronymérések alapján / Lázár István, Csákberényi-Nagy Gergely, Tóth Tamás, Buday Tamás, Szegedi Sándor
Dátum:2018
Megjegyzések:Napjaik egyik legaktuálisabb problémája a globális klímaváltozás elleni védekezés módjainak keresése. A növekvő népesség és az egyre nagyobb energiaigény kielégítse fenntartható módon a megújuló energiaforrások szélesebb körű alkalmazását veti fel. A háztartási méretű, helyben megtermelt energia napjaink egyik legnépszerűbb energiatermelési módja. Tanulmányunkban egy alacsony beépítésű mintaterület szélklimatológiai elemzését foglaltuk össze. A városi környezet kis távolságon belül is jelentős változásokat mutat(hat) ami a helyi szélviszonyokat (potenciált) markánsan befolyásol(hat)ja. Oszlopra szerelt, a szélenergetikai mérések megfelelő mérőműszerek adatsorait felhasználva vizsgáltuk Debrecen nyugati városrészének szélklimatológiai jellemvonásait figyelembe véve a hely, hogy az említett mérőpont a kertes családi házas és az ipari zóna határán helyezkedik el.
ISBN:978 963 7064 36 4
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok tanulmány, értekezés
szélsebesség
érdesség
uralkodó szélirány
Megjelenés:Környezet és energia : hatékony termelés, környezettudatos felhasználás / szerk. Lázár István. - p. 61-67. -
További szerzők:Csákberényi-Nagy Gergely (1981-) (geográfus) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus) Buday Tamás (1982-) (geográfus) Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus)
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.1-16-2016-00022
EFOP
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM060898
Első szerző:Lázár István (geográfus)
Cím:A szélpotenciált befolyásoló tényezők vizsgálata alacsony beépítésű városi környezetben / Lázár István, Csákberényi-Nagy Gergely, Túri Zoltán, Szegedi Sándor, Tóth József Barnabás, Tóth Tamás
Dátum:2014
ISBN:978-963-7064-31-9
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok előadáskivonat
Megjelenés:Környezettudatos energiatermelés és -felhasználás / szerk. Szabó Valéria, Fazekas István. - p. 71-76. -
További szerzők:Csákberényi-Nagy Gergely (1981-) (geográfus) Túri Zoltán (1980-) (geográfus) Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Tóth József Barnabás (1988-) (geográfus; gazdasági agrármérnök) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

10.

001-es BibID:BIBFORM060831
Első szerző:Lázár István (geográfus)
Cím:A szélenergia potenciál becslés pontosságát befolyásoló szélprofilok vizsgálata távérzékelt adatok alapján / Lázár István, Szegedi Sándor, Tóth Tamás, Zakkar Gabriella, Papp László
Dátum:2015
ISBN:978-963-318-488-2
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok előadáskivonat
Megjelenés:Az elmélet és a gyakorlat találkozása a térinformatikában VI.: Térinformatikai konferencia és szakkiállítás / szerk. Boda Judit. - p. 474-475. -
További szerzők:Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus) Zakkar Gabriella Papp László (1990-) (geográfus, klimatológia)
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

11.

001-es BibID:BIBFORM108277
Első szerző:Póka Cintia
Cím:A szőlővenyige tüzelési célú hasznosítása Tokaj-Hegyalján / Póka Cintia, Horváth Gábor, Szegedi Sándor, Tóth Tamás
Dátum:2022
Megjegyzések:A jelen világ energiaproblémáinak egyik megoldása az lehet, ha az emberiség helyi szinten a fenntartható energiagazdálkodásra törekszik. Azt gondoljuk erre jó lehetőség a mezőgazdasági melléktermékek energetikai célú hasznosítása. Kutatásunk során az energetikai célra felhasználható venyige mennyiségének becslését tűztük ki célul. Elsőként elméleti energetikai potenciálbecslést készítettünk el internetes adatbázisok segítségével, rávilágítva ezzel a terület fontosságára. Ezt pontosítva saját méréseket végeztünk, amelyben figyelembe vettük a helyi adottságokat, valamint a szőlővenyige mennyiségét befolyásoló legfőbb tényezőket. A mérés eredménye alátámasztotta, hogy lényegesen több szőlővenyige áll rendelkezésre a területen, mint amennyit fel tudnának használni. A kutatás távlati célja, hogy felhívja a figyelmet az energiafüggőség csökkentésének helyi lehetőségeire, a melléktermékek hasznosításának fontosságára.
ISBN:978-963-7064-43-2
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok könyvfejezet
könyvrészlet
Megjelenés:Tájökológiai kihívások, adaptációs lehetőségek / (szerk.) Kiss Emőke, Balla Dániel. - p. 76-81. -
További szerzők:Horváth Gábor Szegedi Sándor (1970-) (klimatológus) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

12.

001-es BibID:BIBFORM085811
Első szerző:Szegedi Sándor (klimatológus)
Cím:Effects of marcrosynoptic weather types on developement of thermal excess in suburban areas of Debrecen / Szegedi Sándor, Lázár István, Tóth Tamás
Dátum:2014
ISBN:978 963 473 736 0
Tárgyszavak:Természettudományok Földtudományok előadáskivonat
könyvrészlet
automatic weather stations
Debrecen
Péczely's macrosynoptic types
synoptic conditions
urban heat island
Megjelenés:Proceedings of Denzero International Conference : 9-10 October 2014, Debrecen, Hungary. - p. 75-82. -
További szerzők:Lázár István (1986-) (geográfus) Tóth Tamás (1982-) (klimatológus)
Pályázati támogatás:TÁMOP-4.2.2.A-11/1/KONV-2012-0041
TÁMOP
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1 2 3