CCL

Összesen 13 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM019750
Első szerző:Deli Tamás (szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvos)
Cím:A magzati fájdalom és intrauterin fájdalomcsillapítás : a fájdalom neuroanatómiája, ontogenezise és fiziológiája / Deli Tamás, Szeverényi Péter
Dátum:2010
ISSN:0030-6002
Megjegyzések:A magzat intrauterin élete során és perinatalisan számos, potenciálisan fájdalmas beavatkozáson eshet át. Az elmúlt években a magzati fájdalom létével és csillapításának szükségességével foglalkozó tudományos állásfoglalások kereteit túllépve széles körű társadalmi, politikai, vallási, erkölcsi, filozófiai vita bontakozott ki ? leginkább a művi abortusz során a magzat által megélt szenvedést helyezve a középpontba. Munkánkban összefoglaljuk a magzati fájdalommal kapcsolatos orvosi szakirodalomban fellelhető ismereteket. Az egymás folytatását képező két cikk közül az elsőben definiáltuk a fájdalmat, majd a szubjektív fájdalomérzet kialakulásában szerepet játszó neuroanatómiai struktúrák rövid ismertetése után utóbbiak ontogenezis során bekövetkező fejlődését ismertettük. Ezt követően a noxa kiváltotta stresszválasz objektív (neuroendokrin-vegetatív, cardiovascularis, reflexes és viselkedési) komponensének intrauterin megfigyelhető bizonyítékait vettük sorra. Ebben a második cikkben részletesen tárgyaljuk a korai fájdalom- és stresszélmény későbbi életkorban tapasztalható hosszú távú patológiás hatásait. Végül áttekintjük a magzatnak fájdalmat és stresszt okozni képes prae- és perinatalis beavatkozásokat, valamint az elméletileg lehetséges és a szülészeti gyakorlatban is alkalmazható intrauterin fájdalomcsillapító eljárások körét.
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
magzati fájdalom
intrauterin fájdalomcsillapítás
tudatosuló fájdalom
stresszválasz
fájdalommátrix
fájdalom ontogenezise
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 151 : 11 (2010), p. 443-448. -
További szerzők:Szeverényi Péter (1949-2022) (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM019749
Első szerző:Deli Tamás (szülész-nőgyógyász, endokrinológus szakorvos)
Cím:Magzati fájdalom és intrauterin fájdalomcsillapítás : az intrauterin fájdalom hosszú távú káros hatásai, okai és csillapítása / Deli Tamás, Szeverényi Péter
Dátum:2010
ISSN:0030-6002
Megjegyzések:A magzat intrauterin élete során és perinatalisan számos, potenciálisan fájdalmas beavatkozáson eshet át. Az elmúlt években a magzati fájdalom létével és csillapításának szükségességével foglalkozó tudományos állásfoglalások kereteit túllépve széles körű társadalmi, politikai, vallási, erkölcsi, filozófiai vita bontakozott ki ? leginkább a művi abortusz során a magzat által megélt szenvedést helyezve a középpontba. Munkánkban összefoglaljuk a magzati fájdalommal kapcsolatos orvosi szakirodalomban fellelhető ismereteket. Az egymás folytatását képező két cikk közül az elsőben definiáljuk a fájdalmat, majd a szubjektív fájdalomérzet kialakulásában szerepet játszó neuroanatómiai struktúrák rövid ismertetése után utóbbiak ontogenezis során bekövetkező fejlődését ismertetjük. Ezt követően a noxa kiváltotta stresszválasz objektív (neuroendokrin-vegetatív, cardiovascularis, reflexes és viselkedési) komponensének intrauterin megfigyelhető bizonyítékait vesszük sorra. A második cikkben részletesen fogjuk tárgyalni a korai fájdalom- és stresszélmény későbbi életkorban tapasztalható hosszú távú patológiás hatásait. Végül áttekintjük a magzatnak fájdalmat és stresszt okozni képes prae- és perinatalis beavatkozásokat, valamint az elméletileg lehetséges és a szülészeti gyakorlatban is alkalmazható intrauterin fájdalomcsillapító eljárások körét.
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
magzati fájdalom
intrauterin fájdalomcsillapítás
tudatosuló fájdalom
stresszválasz
fájdalommátrix
fájdalom ontogenezise
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 151 : 17 (2010), p. 702-706. -
További szerzők:Szeverényi Péter (1949-2022) (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM034484
Első szerző:Forgács Attila (pszichológus)
Cím:A meddőség és az asszisztált reprodukció pszichoszomatikája / Forgács A., Szeverényi P.
Dátum:1993
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
meddőség
asszisztált reprodukció
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 134 : 36 (1993), p. 1963-1967. -
További szerzők:Szeverényi Péter (1949-2022) (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM040180
Első szerző:Szeverényi Péter (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Cím:A méheltávolítás és a nemi élet kapcsolata az újabb kutatási eredmények tükrében / Szeverényi Péter, Török Zsuzsa
Dátum:2008
ISSN:0030-6002
Megjegyzések:A méheltávolítás az egyik leggyakrabban végzett nőgyógyászati műtéti beavatkozás. A szakembereket és a laikusokat egyaránt foglalkoztatja az a kérdés, hogy a hysterectomiának milyen késői pszichoszexuális következményei vannak. Az elmúlt években több olyan közlemény is megjelent, amely a korábbiakkal szemben más megvilágításba helyezi a méh eltávolításának a nemi életre kifejtett hatását. Ezeknek a prospektív, randomizált tanulmányoknak az eredményei azt mutatják, hogy a késői pszichoszexuális változások nem elsősorban a műtét módjától (vaginalis, abdominalis totalis vagy subtotalis hysterectomia) függenek. A legjelentősebb prediktív tényező a műtétet megelőző nemi kapcsolat minősége. Az utóbbi évek kutatási evidenciáira építve, a nőket meg lehet nyugtatni arról, hogy a jóindulatú elváltozás miatt végzett hysterectomia általában javítja a kismedencei szervek működését, azaz a nemi élet pozitív irányú változása várható. A megfigyelések alapján ez az állítás a műtétet követő 2 éves időtartamra tekinthető érvényesnek. Az ezt követő hatások elemzéséhez további, hosszú távú tanulmányokra van szükség. A közlemény irodalmi áttekintés. A szerzők a közelmúltban megjelent, jelentősebb kutatási eredményeket mutatják be
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
hysterectomia
pszichoszexuális változások
nőgyógyászati pszichoszomatika
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 149 : 13 (2008), p. 589-595. -
További szerzők:Török Zsuzsa (1962-) (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM037336
Első szerző:Szeverényi Péter (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Cím:Vélemények egy gyermekágyas osztály működéséről : a lakosság elvárásai / Szeverényi Péter, Kovácsné Török Zsuzsa, Hetey Andrásné
Dátum:2003
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
gyermekágyas osztály
egyetemen (Magyarországon) készült közlemény
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 144 : 8 (2003), p. 367-372. -
További szerzők:Török Zsuzsa (1962-) (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta) Hetey Andrásné
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM037294
Első szerző:Szeverényi Péter (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Cím:A gyógyulás folyamata nőgyógyászati laparoscopiát követően : adatok a pszichés tényezők jelentőségéhez / Szeverényi Péter, Bacskó György, Hetey Margit, Kovácsné Török Zsuzsa, Csiszár Péter, Kőrösi Tamás, Borsos Antal
Dátum:1999
Megjegyzések:It is known that patients undergoing laparoscopic surgery can be discharged from hospital sooner and their reconvalescence is achieved faster than after laparotomy. Beside the medical judgement of the healing process it is also important to assess the length of time needed for the patients to feel themselves completely cured and be free of complaints. The data on the subjective judgement of the healing process provided by 335 patients who underwent laparoscopic surgery are analyzed retrospectively here. The aim of the study was to assess how anxiety as a personality trait might influence the healing process and also if there is any connection between anxiety, clinical diagnosis and laparoscopic findings. Anxiety was measured by Spielberger's State-Trait Anxiety Inventory (STAI). The estimated average healing time is 29.8 days (appr. 4 weeks), but patients with diagnostic and\or operative laparoscopy felt themselves free of complaints after 18.9 days (appr. 3 weeks) on the average. The duration if the healing process is independent of the laparoscopic findings and the type of procedure. There is a strong correlation between the anxiety level and the healing process. The average level of anxiety trait was 47.99+-9.50. Anxiety level was the highest in the group of patients operated on for pelvic pain (x=51.21). There was no serious organic alteration in the small pelvis in 37 per cent of the cases. One year after the operation 11.3 per cent of the patient did not feel themselves cured and 17.6 per cent had complaints. These data emphasize the role of anxiety and that of psychological factors in the aetiopathogenesis and treatment of gynecologic diseases, especially in chronic pelvic pain and infertility or sterility.
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
laparoscopia utáni gyógyulás
egyetemen (Magyarországon) készült közlemény
Megjelenés:Orvrosi Hetilap. - 140 : 19 (1999), p. 1043-1048. -
További szerzők:Bacskó György Hetey Andrásné Török Zsuzsa (1962-) (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta) Csiszár Péter Kőrösi Tamás Borsos Antal (1939-) (szülész-nőgyógyász, gyermeknőgyógyász)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM034482
Első szerző:Szeverényi Péter (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Cím:Az együttszülés és a szorongás / Szeverényi Péter, Hetey Andrásné, Münnich Ákos, Kovácsné Török Zsuzsa, Forgács Attila
Dátum:1989
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
szorongás
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 130 : 15 (1989), p. 783-788. -
További szerzők:Hetey Andrásné Münnich Ákos (1957-) (matematikus) Török Zsuzsa (1962-) (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta) Forgács Attila (pszichológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM034444
Első szerző:Szeverényi Péter (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Cím:A nemi kapcsolat változása együttszülés után / Szeverényi Péter, Hetey Andrásné
Dátum:1988
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
együttszülés
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 129 : 37 (1988), p. 1975-1977. -
További szerzők:Hetey Andrásné
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM034423
Első szerző:Szeverényi Péter (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Cím:Nyitott szülőszoba : férj jelenléte a szülőszobában / Szeverényi Péter, Kőrösi Tamás, Lampé László
Dátum:1987
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Nyitott szülőszoba
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 128 : 32 (1987), p. 1677-1682. -
További szerzők:Kőrösi Tamás Lampé László (1929-2021) (szülész-nőgyógyász)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

10.

001-es BibID:BIBFORM034419
Első szerző:Szeverényi Péter (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Cím:Terhesség és szexualitás / Szeverényi Péter
Dátum:1984
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
trehesség
szexualitás
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 125 : 21 (1984), p. 1241-1245. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

11.

001-es BibID:bibEBI00007480
Első szerző:Szeverényi Péter (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus)
Cím:A nem jelentősége nőgyógyász és betege kapcsolatában / Szeverényi Péter, Kovácsné Török Zsuzsa, Forgács Attila
Dátum:1998
Megjegyzések:Az orvosi pszichológia központi kérdése az orvos-beteg kapcsolat minősége. Ebből a szempontból sajátos a nőgyógyász és a betege közötti kapcsolat. A szerzők röviden foglalkoznak a női és a férfi orvosok közötti különbségekkel, a beteg orvosválasztását befolyásoló tényezőkkel, a nőgyógyász pályaválasztásával. A nő és a férfi nőgyógyász közötti jó kapcsolat kialakítását segíti, ha az orvos és a beteg képes egymással konvergens, komplementer énvédő (elhárító) módokat alkalmazni az esetlegesen felbukkanó erotikus-szexuális impulzusok feldolgozásához. A megfigyelések azt jelzik, hogy a páciensek elégedettsége viszont nagyobb fokú, ha a nőgyógyász nő. A szerzők a betegek elvárásainak megfelelően javasolják a nőgyógyász orvos-beteg kapcsolat kérdéseinek átgondolását. Ebben segítséget adhatna az esetmegbeszélő Bálint-csoportok szervezése és az azokon való részvétel.
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
orvos-beteg kapcsolat
szülészeti-nőgyógyászati pszichoszomatika
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 139 : 43 (1998), p. 2581-2585. -
További szerzők:Török Zsuzsa (1962-) (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta) Forgács Attila (pszichológus)
Internet cím:DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

12.

001-es BibID:BIBFORM034552
Első szerző:Török Zsuzsa (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta)
Cím:Perinatális gyászreakció / Kovácsné Török Zs., Szeverényi P., Forgács A.
Dátum:1994
Tárgyszavak:Orvostudományok Klinikai orvostudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
gyászreakció
Megjelenés:Orvosi Hetilap. - 135 : 34 (1994), p. 1863-1867. -
További szerzők:Szeverényi Péter (1949-2022) (szülész-nőgyógyász, klinikai szakpszichológus) Forgács Attila (pszichológus)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1 2