CCL

Összesen 5 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM128319
Első szerző:Olvasztó Zsófia (PhD hallgató)
Cím:A doktori képzés tapasztalatai és hatásai a munkaerőpiaci elhelyezkedésre a Debreceni Egyetemen PhD-fokozatot szerzett magyar hallgatók körében / Olvasztó Zsófia, Dajnoki Krisztina
Dátum:2025
ISSN:2677-1306
Megjegyzések:A doktori képzés a tudományos pálya és az utánpótlás biztosításának alapköveként is tekinthető, amelybe a legtehetségesebb hallgatók kapcsolódnak be. A doktorandusz hallgatók növekvő létszáma, valamint az üzleti szektor elszívó hatása miatt is egyre inkább előfordul, hogy nem az akadémiai szférában helyezkednek el a fokozatot szerzett hallgatók, hanem az üzleti életben folytatják pályafutásukat, így az intézmények megtartási kihívásokkal is küzdenek. A kutatás célja, hogy feltárja a Debreceni Egyetemen 2019 és 2023 közötti időszakban fokozatukat megszerzők körében (n=626) az intézmény doktori iskolái által nyújtott képzés sajátosságait. Az eredmények alapján szignifikánsan (p=0,000) gyakoribb a társadalomtudományok területén, hogy a doktori iskolába való belépés és a védés között 4-5 év telik el, míg az orvos- és egészségtudományok, valamint a bölcsészettudományok esetében ez több mint 6 évet jelent. Tudományterületenként eltérés figyelhető meg továbbá a doktori iskolák kutatóhelyeinek felszereltségét illetően, mivel az orvos- és egészségtudományok területen végzettek esetében szignifikánsan (p=0,000) gyakoribb, hogy lényegesen jobbnak ítéljék meg más intézményekhez viszonyítva, azonban a bölcsészet- és természettudományok területén fokozatot szerző válaszadóknál ez szignifikánsan kevésbé gyakori. Megállapítottuk, hogy a bölcsészettudományok területén fokozatot szerzők esetében szignifikánsan (p=0,025) gyakoribb a témavezetői hozzájárulás hiányával kapcsolatos véleményezés. Az eredmények alapján a képzés alatti elégedettségi felmérések bevezetését javasoltuk a doktoranduszok körében, amelyek az oktatói/témavezetői munka véleményezésén túl a szocializációs folyamat, illetve a megtartást és az akadémiai szféra melletti elkötelezettséget elősegítő intézkedések feltárására irányulnának az intézményi fenntarthatóság és az akadémiai karriertervezés elősegítése érdekében.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Új Munkaügyi Szemle. - 6 : 1 (2025), p. 66-80. -
További szerzők:Dajnoki Krisztina (1978-) (közgazdász, gazdasági agrármérnök)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM125459
Első szerző:Olvasztó Zsófia (PhD hallgató)
Cím:Felsőoktatási tehetségmenedzsment gyakorlatok összehasonlító vizsgálata / Olvasztó Zsófia, Dajnoki Krisztina
Dátum:2024
ISSN:1788-7593 2676-9867
Megjegyzések:A tehetségmenedzsment jelentősége nemcsak az üzleti szférában, hanem az egyetemek számára is kiemelt jelentőséggel bír a versengő felsőoktatási környezetben. A felsőoktatásban jelenlévő tehetséggondozás meghatározó szerepet tölt be az intézmények életében, hiszen a tudományos munkához és később az akadémiai szféra utánpótlásához is hozzájárulhatnak a felfedezett tehetségek. A tanulmány célja, hogy ismertesse a tehetségmenedzsment jelentőségét a felsőoktatásban, valamint feltárja a magyarországi egyetemeken alkalmazott tehetséggondozási programok sajátosságait. A HVG minden évben különböző hallgatói és oktatói szempontok alapján összeállítja a magyarországi felsőoktatási intézmények rangsorát. A tanulmányban a HVG Diploma 2024-es összesített intézményi rangsorának első öt helyén szereplő egyetem tehetséggondozási gyakorlatát elemeztük az intézmények weboldalain szereplő információk alapján. Megállapítható, hogy a vizsgált intézmények mindegyikén megjelenik a tudományos diákköri tevékenység és a szakkollégiumok, valamint két egyetem esetében önálló tehetséggondozó program is működik. Az öt egyetemet vizsgálva több jó gyakorlat is beazonosítható. Ilyenek például a tehetséggondozás működéséhez kapcsolódó szervezetek működése, szakkollégiumok együttműködését segítő közösség, ösztöndíjak, mentor programok. Ugyanakkor fejlesztendő területek is azonosíthatók, mint például az önálló TDK oldal hiánya miatt a TDK információk nehezebb elérése, illetve a tehetséggondozás formáinak elérése az egyetem fő weboldaláról korlátozott.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
tehetséggondozás
tudományos diákkör
szakkollégium
HVG Diploma
Similarweb
Megjelenés:Jelenkori társadalmi és gazdasági folyamatok. - 19. : 1-2. (2024), p. 131-152. -
További szerzők:Dajnoki Krisztina (1978-) (közgazdász, gazdasági agrármérnök)
Internet cím:DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM123779
Első szerző:Olvasztó Zsófia (PhD hallgató)
Cím:A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók OTDK részvételi hajlandósága / Olvasztó Zsófia; Dajnoki Krisztina
Dátum:2024
ISBN:978-963-626-308-9
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok előadáskivonat
könyvrészlet
Megjelenés:4. Farkas Ferenc Nemzetközi Tudományos Konferencia: "Inspiráló változások, jövőképek": Konferenciakötet / Benke Mariann; Schmuck Roland; Riedelmayer Bernadett. - p. 136-147. -
További szerzők:Dajnoki Krisztina (1978-) (közgazdász, gazdasági agrármérnök)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM122764
Első szerző:Olvasztó Zsófia (PhD hallgató)
Cím:A Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók OTDK részvételi hajlandósága / Olvasztó Zsófia, Dajnoki Krisztina
Dátum:2024
ISBN:978-963-626-275-4
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok előadáskivonat
könyvrészlet
Megjelenés:4. Farkas Ferenc Nemzetközi Tudományos Konferencia: "Inspiráló változások, jövőképek": Absztraktkötet / szerk. Benke Mariann, Schmuck Roland, Riedelmayer Bernadett. - p. 63-64. -
További szerzők:Dajnoki Krisztina (1978-) (közgazdász, gazdasági agrármérnök)
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM121518
Első szerző:Olvasztó Zsófia (PhD hallgató)
Cím:TDK részvétel motivációi a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában résztvevő hallgatók körében / Olvasztó Zsófia, Dajnoki Krisztina
Dátum:2024
ISSN:2062-0284
Megjegyzések:A kiváló hallgatók elismerése és támogatása a felsőoktatás egyik legfontosabb feladata, hiszen ezáltal motiválni tudják őket a tudományos pályán való elhelyezkedésre. Tanulmányunkban a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának (DETEP) tagjai körében vizsgáltuk a tudományos diákköri konferenciákon történő szereplésre vonatkozó hajlandóságot. Kutatásunkat kérdőíves felmérésre alapoztuk. A mintába azon válaszadók kerültek be, akik már vettek részt korábban helyi TDK konferencián (n=128). Eredményeink alapján megállapítható, hogy a három vagy többszöri TDK részvétellel rendelkező hallgatók gondolkodnak a későbbi kutatói pályán történő elhelyezkedésről. Az egyszeri részvétellel rendelkező kitöltők főként megmérettetés céljából vágnak bele a részvételbe, míg ez a többszöri részvétel esetében nem jelent meg. A helyezés elérése és a TDK szereplés élménye közötti összefüggést vizsgálva a válaszadók akkor élik meg pozitív élményként a TDK-t, ha helyezést sikerül elérniük a helyi konferencián. A helyezés elérése befolyásolja továbbá a tanulmányok során előnyhöz jutás és a kari elismerés érzését is a megkérdezettek körében.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
tudományos diákkör
tehetséggondozás
felsőoktatás
kutatói pálya
Megjelenés:Acta medicinae et sociologica. - 15 : 38 (2024), p. 78-101. -
További szerzők:Dajnoki Krisztina (1978-) (közgazdász, gazdasági agrármérnök)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1