CCL

Összesen 12 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM117026
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Mit ér ma a szakkönyvkiadás? / Lovas Dóra
Dátum:2022
ISSN:2498-7190
Megjegyzések:A digitalizáció kihívás elé állítja mind a tudományos publikálást, mind az egyetemi tananyagfejlesztést. A hagyományos keretek immáron kevésbé tarthatók, a nyomtatott szakkönyvek és oktatási anyagok háttérbe szorulnak. A szakkönyvkiadás válságkörnyezete nem újkeletű, azonban az utóbbi időben fokozódó problémák tovább mélyítették azt. Ha azt szeretnénk, hogy a szakmai irodalom elérje betölteni kívánt célját, megoldást kell találni a felmerülő rendellenességekre, így többek között változtatni kell a technológiához való hozzáállásunkon, valamint objektív alapokon nyugvó, befolyástól mentes finanszírozási rendszerre van szükség. Ráadásul a jelenlegi struktúrában való fennmaradás a könyvbemutató kiüresedését vonja maga után, míg a különböző tudományterületek sajátosságainak besorolási eljárások során történő figyelmen kívül hagyása, a minőségi folyóiratok renoméjának romlását jelenthetik. Jelen tanulmány e problémakör tudományos vitájához kíván alapot biztosítani, s egyúttal vitára invitálni.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Könyvkiadás
Állami szerepek
Könyvbemutatók jelentősége
Megjelenés:KÖZJAVAK Folyóirat. - 8 : 2 (2022), p. 54-60. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM117023
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Intermodális Közlekedési Központok Magyarországon az európai uniós források tükrében / Lovas Dóra
Dátum:2022
ISSN:2498-7190
Megjegyzések:A közlekedéssel kapcsolatos problémák sok ember mindennapjait megkeserítik. A gyakran elhúzódó vonatutak és lekésett csatlakozási járművek is hozzájárulnak a sok kényelmetlenséghez, amelyet kénytelenek vagyunk nap mint nap elviselni. Emellett a nem megfelelően kialakított közlekedési struktúra károsan hat a környezetre. Az uniós szakpolitikai és stratégiai dokumentumok arra ösztönzik az európai városokat, hogy e problémákat integrált megközelítésben - környezetvédelem, városfejlesztés, gazdaságos, hatékony és környezetkímélő személyszállítás - próbálják megoldani. Az e célokat együttesen megvalósító megoldások lehetnek az Intermodális Közlekedési Központok (továbbiakban: IKK vagy IMCS).
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Közlekedés
Európai Unió
Intermodális Közlekedési Központ
Megjelenés:KÖZJAVAK Folyóirat. - 7 : 2-3 (2022), p. 48-54. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM087456
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Fogyasztó, mint az energiaszektor liberalizációjának nyertese / Lovas Dóra
Dátum:2020
ISSN:2498-7190
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Közjavak. - 6 : 1-2 (2020), p. 1-8. -
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

4.

001-es BibID:BIBFORM087452
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Vigyázó szemetek az egészségügyre vessétek! : Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér az európai egységes digitális piac összefüggésrendszerében / Lovas Dóra
Dátum:2019
ISSN:2498-7190
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Közjavak. - 5 : 3 (2019), p. 9-14. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

5.

001-es BibID:BIBFORM087449
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Az amerikai elnökválasztás hatása az éghajlatváltozás elleni küzdelemre / Lovas Dóra
Dátum:2017
ISSN:2498-7190
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Közjavak. - 3 : 1 (2017), p. 24-30. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

6.

001-es BibID:BIBFORM087447
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Energiaunió megszilárdításához vezető út / Lovas Dóra
Dátum:2016
ISSN:2498-7190
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Közjavak. - 2 : 1 (2016), p. 17-21. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

7.

001-es BibID:BIBFORM087444
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:A pénzügyi felügyeletet ellátó MNB és a "Quaestor ügy" / Lovas Dóra
Dátum:2015
ISSN:2498-7190
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Helyi környezetvédelem
Megjelenés:Közjavak. - 1 : 1 (2015), p. 34-37. -
Pályázati támogatás:OTKA-K-101147
OTKA
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
DOI
Borító:

8.

001-es BibID:BIBFORM087442
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Népszabadság likvidálásának vitatott kérdései : A szabad média felszámolásához vezető út? / Lovas Dóra
Dátum:2016
ISSN:2498-7190
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Helyi környezetvédelem
Megjelenés:Közjavak. - 2 : 4 (2016), p. 15-17. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
DOI
Borító:

9.

001-es BibID:BIBFORM087437
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Menedékkérők jogi helyzete az EU-ban és tagállamaiban : Mi a tétje a népszavazásnak / Lovas Dóra
Dátum:2016
ISSN:2498-7190
Megjegyzések:Szilágyi Emese tanulmánya a menekültkvótáról szóló október 2-i népszavazás kontextusában azt a kérdést vizsgálta, hogy folytathatnak-e az állami szervek politikai motiváción alapuló propaganda tevékenységet. Az alábbi írásban a kormányzati kampány tárgyát képező népszavazási kérdés jogi dilemmáit és politikai környezetét járjuk körbe, a tagállami és az uniós kormányzási szint viszonyát előtérbe helyezve.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Migráció
Megjelenés:Közjavak. - 2 : 4 (2016), p. 7-9. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

10.

001-es BibID:BIBFORM087436
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Lex CEU, avagy a szabad oktatáshoz való jog kérdése / Lovas Dóra
Dátum:2017
ISSN:2498-7190
Megjegyzések:2017. április 4-én a magyar parlament 123 igen és 38 nem szavazattal elfogadott egy olyan törvénymódosítást, amely sokak szerint a Közép-Európai Egyetem (CEU) ellehetetlenítését célozza. A döntés ellentüntetések szerveződtek, illetve nemzetközi tiltakozáshullám indult meg. Ebben a bejegyzésben ezt a kérdéskört járom körbe, kitérve csak a leglényegesebb pontokra.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Oktatáshoz való jog
Megjelenés:Közjavak. - 3 : 1 (2017), p. 5-9. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

11.

001-es BibID:BIBFORM087435
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:Az állami támogatások nyújtásának keletkezéskori garanciái / Lovas Dóra
Dátum:2018
ISSN:2498-7190
Megjegyzések:Az állam egy különleges nemzetgazdasági szereplő, aki törekszik a közfeladatok minél színvonalasabb, hatékony és gazdaságos ellátására, úgy hogy közben közpénzekből gazdálkodik, valamint közhatalmi helyzetével képes befolyásolni a gazdaságot (pl.:jogi szabályozás, jövedelem-újraelosztás, támogatás). Az Európai Unió jogában főszabályként az állami támogatások általános tilalma érvényesül. Azonban annak megítéléséhez, hogy az adott támogatás összeegyeztethető a belső piac jogával és a versenyszabályokkal, illetve hogy tekinthetjük-e az adott előnyt szubvenciónak, nélkülözhetetlen a vonatkozó EUMSz 107. cikk (1) bekezdése fogalmi elemeinek meghatározása.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Állami támogatások
Megjelenés:Közjavak. - 4 : 1 (2018), p. 13-17. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

12.

001-es BibID:BIBFORM085329
Első szerző:Lovas Dóra (jogász)
Cím:A migráció társadalmi és gazdasági hatása, különös tekintettel Németországra / Lovas Dóra
Dátum:2018
ISSN:2498-7190
Megjegyzések:A ki- és bevándorlás kérdése manapság egyre komolyabb figyelmet kap a politikai, gazdasági és kulturális életben egyaránt. Európa nyugati államaiba 1945 után indult el a tömeges bevándorlás, az ún. vendégmunkás-programok, illetve az egykori gyarmatok függetlenedésének eredményeképpen. Ekkor a vándorlás oka még a munkaszerzés, illetve állampolgárság megszerzése volt. Az 1970-es években bekövetkező gazdasági világválság vetett véget a bevándorlás dinamikusságának, amely csak az 1990-es években indult meg újra, az egykori szocialista országok politikai és gazdasági átalakulása, etnikai konfliktusok és polgárháborúk, valamint a természeti katasztrófák megnövekedése miatt. A 2000-es években a nemzetközi terrorizmus, a nemzetközi kábítószer-, fegyver- és emberkereskedelem következtében növekedett meg a migráció. A 2000-es években változás következett be az Európai Unió politikájában és a befogadás ösztönzés helyett, a tagállamok célja innentől fogva az lett, hogy megfékezzék azt.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:Közjavak. - 4 : 4 (2018), p. 14-20. -
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1