CCL

Összesen 3 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM078294
Első szerző:Gál Tímea (gazdasági agrármérnök)
Cím:Heutagógiai módszerek alkalmazása a vállalkozói képzésekben / T. Gál, B. Kovács, G. Árváné Ványi
Dátum:2018
ISSN:2498-700X
Megjegyzések:Kuit és Fell (2010) szerint az oktatóknak ma az a feladata, hogy a tanulóknak az élethosszig tartó tanulási készségét fejlesszék, akik képesek arra, hogy hatékonyan és kreatívan alkalmazzák a készségeiket és a kompetenciáikat az új helyzetekben egy állandóan változó világban. Kamenetz (2010) szerint ma már sem a pedagógiai, de még az andragógiai oktatási módszerek sem megfelelőek arra, hogy felkészítsék a tanulókat a munkahelyen való helytállásra, ezért sokkal inkább egy önirányított és önmeghatározott megközelítés szükséges, amelyben a tanuló reflektál arra, hogy mit és hogyan tanult meg, és amelyben az oktató megtanítja a tanulót, hogy hogyan tanítsa önmagát. A heutagógia koncepciója olyan alapelveket és gyakorlatokat nyújt, amelyek választ adhatnak a fentiekben felsorolt kihívásokra a felsőoktatásban. A szerzők tanulmányukban azt vizsgálják, hogy hogyan adaptálhatóak a heutagógiai módszerek a vállalkozói kurzusokon és hogyan értékelik a hallgatók ezeket a kurzusokat.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Közgazdaságtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
Megjelenés:International Journal of Engineering and Management Sciences. - 3 : 4 (2018), p. 364-373. -
További szerzők:Kovács Bence (1992-) (közgazdász) Árváné Ványi Georgina (1978-)
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

2.

001-es BibID:BIBFORM091396
035-os BibID:(cikkazonosító)3514 (WoS)000593847500001 (Scopus)85096224891
Első szerző:Szakály Zoltán (agrár-közgazdász)
Cím:Examination of the Eating Behavior of the Hungarian Population Based on the TFEQ-R21 Model / Szakály Zoltán, Kovács Bence, Szakály Márk, T. Nagy-Pető Dorka, Gál Tímea, Soós Mihály
Dátum:2020
ISSN:2072-6643
Megjegyzések:Several theories have emerged to study types of eating behavior leading to obesity, but most of the applied models are mainly related to food choice decisions and food consumer behavior. The purpose of this paper was to examine the eating attitudes of Hungarian consumers by applying the Three-Factor Eating Questionnaire (TFEQ-R21). The national representative questionnaire involved 1000 individuals in Hungary in 2019. Several multivariate statistical techniques were applied for the data analysis: exploratory and confirmatory factor analyses, multivariate data reduction techniques, and cluster analysis. This study successfully managed to distinguish the following factors: emotional eating, uncontrolled eating, and cognitive restraint. By using the factors, five clusters were identified: Uncontrolled Emotional Eaters; Overweight, Uncontrolled Eaters; Controlled, Conscious Eaters; the Uninterested; and the Rejecters; all of these could be addressed by public health policy with individually tailored messages. The empirical results led to rejection of the original Three-Factor Eating Questionnaire (TFEQ-R21), while the TFEQ-R16 model could be validated on a representative sample of adults, for the first time in Hungary.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Közgazdaságtudományok idegen nyelvű folyóiratközlemény külföldi lapban
folyóiratcikk
eating attitudes
food consumption
behavior
food choice
TFEQ-R21
questionnaire
Megjelenés:Nutrients. - 12 : 11 (2020), p. 1-19. -
További szerzők:Kovács Bence (1992-) (közgazdász) Szakály Márk (1993-) (közgazdász) Nagy-Pető Dorka, T. (1987-) (közgazdász) Gál Tímea (1985-) (gazdasági agrármérnök) Soós Mihály (1985-) (közgazdász)
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.1-16-2016-0002
EFOP
Internet cím:Szerző által megadott URL
DOI
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:

3.

001-es BibID:BIBFORM074189
Első szerző:Szakály Zoltán (agrár-közgazdász)
Cím:Nemzetközi piacszegmentáció a tejtermékek piacán / Szakály Zoltán, Kiss Marietta, Gál Tímea, Kovács Bence
Dátum:2018
ISSN:1219-3224
Megjegyzések:The basis and primary condition of the production level worldwide is the stability of domestic consumption, therefore the size of milk production is determined by the domestic milk consumption apart from smaller or greater exceptions. The aim of this research is to accomplish an international market segmentation based on the volume of milk product consumption. Segment forming variables were the three-year average per capita consumptionvolumes of liquid milk, cheese (including cottage cheese), and butter in the particular national economies. 46 national economies and the European Union (EU28) were included in the research. After completing the segmentation, our further aim was to characterize the formed segments by the following macro factors: gross domestic product (GDP) per capita, gross national income (GNI) per capita, life expectancy at birth, crude mortality rate, unemployment rate, and consumption expenditures of households as a percentage of gross domestic product. Based on our results, three clusters were identified that significantly differ from each other. The first cluster includes those countries where liquid milk, cheese, and butter consumption per capita are low. The second cluster contains those nations in which per capita consumption can be seen as medium level, Hungary is in this group. In the third cluster we can find countries with high per capita consumption compared to the sample. The formed segments show significant differences according to both GDP and GNI. In the case of segments with higher milk product consumption the means of GDP and GNI are significantly higher on purchasing power parity. In the countries where a higher proportion of gross domestic product is consumed the volume of milk product consumption is lower, while in those countries where a lower proportion of GDP is consumed, the per capita volume of milk product consumption is higher. We found a significant difference among the segments according to the life expectancy, too; life expectancy increases in line with the increase in per capita milk, cheese, and butter consumption. In case of the unemployment rate, we could not find any significant differences among the segments. To sum up, we can conclude that consumption of the examined product categories can be seen as medium in Hungary, i.e. our country belongs to the second segment. Beside Hungary, we can find seven further post-communist countries in this segment that shows the cultural similarity of the region. An important strategic task for Hungary is to increase milk product consumption by the means of communal marketing tools. The consumption of milk products can reach a stable growth path via an appropriate positioning and conscious communications. To reach this goal, the image of the category has to be put in order and healthiness and nutritional advantages of milk products have to be highlighted, then consumer misbeliefs have to be corrected.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Gazdálkodás- és szervezéstudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
folyóiratcikk
tejtermékek piaca
nemzetközi szegmentáció
Megjelenés:Tejgazdaság. - 75 : 1 (2018), p. 43-54. -
További szerzők:Kiss Marietta (1981-) (közgazdász) Gál Tímea (1985-) (gazdasági agrármérnök) Kovács Bence (1992-) (közgazdász)
Pályázati támogatás:EFOP-3.6.2-16-2017-00003
EFOP
Internet cím:Szerző által megadott URL
Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1