Összesen 1 találat.
#/oldal:
Részletezés:
Rendezés:

1.

001-es BibID:BIBFORM070349
Első szerző:Fodor László (jogász)
Cím:A környezetvédelem helyi szintje egy dél-borsodi kistelepülés, Bogács példáján / Fodor László
Dátum:2016
Megjegyzések:Azzal a kérdéssel, hogy vajon a hazai települési önkormányzatok milyen szerepet töltenek be a környezetpolitikában, illetőleg a környezetvédelmi jog alakításában és végrehajtásában, egy átfogó kutatás részeként kezdtük meg a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Természetesen valamennyi helyi önkormányzat minden egyes intézkedését nem tudjuk áttekinteni, de ?mintát veszünk," jó néhány településen esettanulmányokat készítünk ? mint ahogyan ezt a mostanit is. Az esettanulmányok elkészítéséhez felhasználjuk az érintett település releváns rendeleteit, stratégiáit, testületi jegyzőkönyveit, sajtóját, a helyszínen interjúkat készítünk, stb. Feltárjuk a helyi környezeti konfliktusokat, az azokra született helyi válaszokat (nem csak a szabályokat, hanem a terveket, intézkedéseket is), s utóbbiaknak a problémák megoldására való alkalmasságát és a központi előírásokhoz való viszonyát. Igyekszünk figyelmet fordítani a helyi dokumentumok belső tartalmi koherenciájára is. A reprezentatív felmérések általánosabb kérdéseire kapott eredményeket, illetve a különböző szakterületeken (pl. vízgazdálkodás, építésügy, klímavédelem, távhőszolgáltatás) végzett ágazati kutatásokat ezek az esettanulmányok "mélyfúrásokként" egészítik ki. Összesen tucatnyi esettanulmány elvégzését, elkészítését tervezzük.Bogácsnak a kiválasztása mögött nem valamilyen ismert környezeti konfliktus áll. Szükségünk volt a nagyok (mint pl. Miskolc, Debrecen) mellett kistelepülésekre is, amelyeken nincsenek jelentős ipari eredetű szennyezések, ahol ugyanakkor a település gazdasági és társadalmi élete jelentős mértékben függ a természeti adottságoktól. Ez Bogács esetén a közismert bortermelés és termálfürdő miatt nyilvánvaló. A kiválasztás mellett szólt továbbá némi helyismeret is, ami a helyszíni vizsgálódást megkönnyíthette.
Tárgyszavak:Társadalomtudományok Állam- és jogtudományok magyar nyelvű folyóiratközlemény hazai lapban
Bogács
környezetvédelem
helyi szabályozás
Megjelenés:Miskolci jogi szemle 11 : 2 (2016), p. 5-28. -
Pályázati támogatás:OTKA-115530
OTKA
Internet cím:Intézményi repozitóriumban (DEA) tárolt változat
Borító:
Rekordok letöltése1